-Anya! Képzeld mi történt velem ma a suliban! Berta néni biológia órán kiosztotta a dolgozatokat, és nekem lett a legjobb az egész osztályból! Azt mondta, hogy én is lehetek majd olyan sikeres orvos, mint…
-Ne butáskodj ennyit kisfiam! Maradj csendben kicsit szépen kérlek, nagyon fáj a fejem. És amúgy is, még csak gyerek vagy, nem szabadna ennyit fecsegj, mint a vénasszonyok! Menj a szobádba, játssz kicsit a telefonodon!
Nem értem, hogy mi a gondja anyának. Én pedig csak azt szerettem volna mondani, ha nagy leszek, olyan szeretnék lenni, mint ő! De úgy néz ki, hogy túl sokat csacsogok, és csendben kell maradnom, miután anya hazaér a munkából.
-Anya, képzeld el, hogy ma milyen jó napom volt! Katika megfogta a kezemet szüneten! Szerintem szerelmes vagyok belé. Holnap majd megkérem a kezét, és megtartjuk az esküvőt! Ő lesz a legszerencsésebb lány a világon, mert…
-Ne butáskodj kisfiam! Hogy lehetnél szerelmes, hisz még csak gyerek vagy. Menj, és kösd le magad valami mással!
Anya biztos megint nagyon fáradt. Nem is értem, hogy miért nem maradtam csendben. Hisz amúgy is csak azt akartam mondani, hogy Katika lesz a legszerencsésebb lány a világon, amiért egy ilyen szuper anyósa lesz, mint az én anyukám!
*
Kedves Naplóm! El sem hiszed, hogy ma milyen rossz napom volt a suliban! Petike, tudod a volt legjobb barátom, akivel nem beszélek soha, de soha, de soha többet, szintén szerelmes lett Katikába. De ő az én feleségem lett, nem pedig az övé, ezért nagyon csúnyán összevesztünk. Bizony ám, sőt még össze is verekedtünk! Természetesen én nyertem. De a tanító néni behívta anyukámat a suliba, aki emiatt nagyon kiakadt és elkezdett ordítani velem, hogy neki egy ilyen semmiség miatt el kellett jönnie a kórházból és még olyat is mondott, hogy emberek halnak meg miattam. Ezért szerintem soha nem tudok megbocsátani neki. De magamnak se.
*
Kedves Naplóm! Már vagy négy hónapja, hogy állandóan kiöntöm neked a szívem. Ez bizony nagyon hosszú idő ám! Most igazából azért írok, mert úgy érzem, hogy valami nincs rendben velem. Anyát pedig nem szeretném ezzel fárasztani. De lassan muszáj lesz beszélnem vele erről, mert megígértem Katikának.
*
-Anya! Annyira fáradt vagyok. – mondtam félénken, majd pedig megdörzsöltem a szememet.
-Ne butáskodj kisfiam! Nem lehetsz fáradt, hisz még csak gyerek vagy. Menj vissza a szobádba és nézd meg a kedvenc mesédet.
Elgondolkodtam. Lehet, hogy tényleg nem vagyok fáradt. Csak beképzelem. Anyának biztos igaza van, hisz ő a felnőtt. Visszamentem a szobámba és lefeküdtem. De csak nem tudtam kipihenni magamat. Ezért besurrantam a konyhába és töltöttem magamnak egy pohárral abból a fekete lötyből, amit a felnőttek is mindig kortyolgatnak, ha kimerülten érnek haza a munkából. De ez sem segített, sőt még a fejem is elkezdett fájni.
-Anya! Nagyon fáj a fejem. – kiáltottam.
-Ne butáskodj kisfiam! Nem fájhat a fejed, hisz még gyerek vagy. Biztos nem tett jót, hogy annyit nyomkodtad a telefonod, mert már mindent beképzelsz, amit benne látsz.
Jobban belegondolva lehet, hogy tényleg jól vagyok. Anyának biztos igaza van, hisz ő a felnőtt. Mi is lenne velem nélküle? De valami nincs rendben. Mik ezek a fekete foltok mindenhol?
-Anya! Nagyon félek! – mondtam, miközben fehér ruhás nénik egy ágyon betoltak valahova. A karjaimból pedig olyan furcsa csövek lógtak ki.
-Ne butáskodj kisfiam! Minden rendben lesz, hisz még gyerek vagy.- válaszolta, majd erősen megszorította a kezem. Valami nincs rendben anyával. Könnyes a szeme. Pedig ő soha sem szokott sírni.
A gyásznép elvonult. Már csupán egy ember alakja volt kivehető a sír előtt. Egy nő volt az. Egy anya. Magányos, alig pislákoló láng, egy csonka család maradványa. A nő letérdelt és a hideg márványkőhöz nyomta a fejét, szavai csupán elhaló, halk sírásnak hallatszottak:
-Hogyan történhetett ez meg? Hisz még csak gyerek volt…