A csaposnő unottan szolgálta ki a kocsma vendégeit. Telt ház volt. Füst és a büdös borozók hamisítatlan bukéja csapta meg a belépő vendég orrát.
Szerették a kocsmalakók. Legeltették a szemüket nagy mellein, amit nem is palástolt, hanem mély dekoltázzsal emelt ki. Ez is egy vendégcsalogató volt. Mindent a forgalom érdekében! Szívesen jöttek be hozzá egy pofa piára, hisz egy kis ingyen látványosságot is kaptak italuk mellé. „Magda Borozója” – hirdette a tábla a bejárat fölött, de mindenki csak „Nagycsöcsű Magda kocsmájának” nevezte a helyet.
Magda régebben igazi bombázó lehetett, de már elszaladt az idő, alighanem betöltötte a negyvenet. Az arcvonásai még szépek voltak, bár a szeme körül kicsit petyhüdt volt már a bőr. A karja, lába még karcsú volt, vörös haját nagy, laza kontyban viselte. Mindig csinosan érkezett a munkahelyére, legtöbbször tapadós felsőket hordott, szexi, rövid szoknyácskával, aprócska fehér köténnyel, ezzel is hangsúlyozva idomait. Voltak, akik beszóltak neki, de tudta kezelni az ilyen helyzeteket. Néhányan bókokat sugdostak a fülébe, buja tekintettel bámulták ruhájának kivágását, majd felfalták a szemeikkel dús idomait. Tisztában volt azzal is, hogy a pityókás emberek szíve időnként az ágyéktájékukon dobog. Törekedett arra, hogy ne bántsa meg őket, hiszen belőlük élt. Viccesen az orrukra koppintott, vagy elejtett egy-két olyan mondatot, ami lehűtötte a borgőzös férfiak vágyait.
Egykedvűen nézte az olcsó bortól tompult arcokat. Szinte már egy család voltak. Akik ide jártak inni, itt élték a mindennapjaikat. Ivócimboráikkal és Magdával osztották meg bújukat-bánatukat, örömüket. Magda mindenkit név szerint ismert, sokat tudott róluk. Időnként azért be-betévedt egy-egy újabb italra szomjazó is.
Ilyen volt a néhány hete idejáró Zsolt is. Munkásruhájában lecsapott egy felest, aztán ment is. Magdának tetszett a szinte vele egykorú férfi. Az ő arca még nem püffedt fel az italtól, nagy barna, őzike szemeit időnként a keblein felejtette. Amikor észrevette, rámosolygott, de ettől a férfi zavarba jött, és gyorsan távozott.
Magda csalódott volt, mert jó ideje nem látta a férfit. Azon törte a fejét, hogy vajon mi történhetett vele? Nem ismerte még úgy, mint a többi vendégét, de reménykedett, hogy talán Zsoltnak ez a kis kocsma lesz a törzshelye. Igaz, hogy csak épp a nevét tudta, azt is csak azért, mert a múltkor bekiabált az ajtóból egy munkatársa és kihívta. Amint ezen morfondírozott, váratlanul belépett Zsolt. Öltönyt és nyakkendőt viselt, kirítt a már illuminált kocsmai társaságból. Leült, alig hallhatóan köszönt, és csak ennyit mondott:
– Egy konyakot kérek, kedves Magda!
A nő látta, hogy valami baj történhetett, odatolta a férfi elé az italt, majd egy másikat is, és halkan ezt mondta:
– Ez a ház ajándéka. Egy kis búfelejtő, léleksimogató.
Zsolt biccentett, és a második pohár konyakot is lehúzta. Felemelte fejét, könnyes volt a szeme.
– Meghalt a feleségem. Ma temettük.
Magda, tudta, hagyni kell a férfit, úgyis magától elmond mindent.
– Néhány hónapja tudtuk meg, hogy nagyon beteg. Mindent megtettünk, de ez lett a vége. Most már a föld alatt pihen. Nem hallom többet gyöngyöző kacaját, nem látom a gödröcskéket az arcán – sóhajtott, és kért még egy italt.
Magda együttérzően megsimogatta Zsolt kezét.
– Átérzem a fájdalmát. Én a férjemet temettem el. Nem mondom azt, hogy könnyebb lesz, de idővel majd tompul ez a nagy fájdalom. Elengedjük a szerettünket, de nem felejtjük el soha, az emlékét a szívünkben őrizzük.
A férfi hálásan nézett rá, jólestek neki ezek a szavak.
– No, most menjen! – mondta kedvesen Magda. Ne igya le magát, az csak pillanatnyi felejtést hoz, és a másnap csak még rosszabb lesz. Ne legyen olyan, mint ezek itt! – mutatott a kocsma mámoros vendégeire. – Maga más, mint ők!
Zsolt bólintott. Fizetett, elindult a kijárat felé, majd visszafordult.
– Nem beszélgethetnénk egyszer hosszabban, drága Magda?
– Miért is ne? Majd talán holnap! Most inkább menjen haza, emlékezzen, pihenjen!
Zsolt lehajtott fejjel ment ki a kocsmából.
Másnap tíz körül a férfi megjelent a pult előtt. Halkan köszönt, aztán csak nézte Magdát amint tesz-vesz. A nő időnként rámosolygott, de mivel fizetési nap volt, nem nagyon tudott törődni a férfival, mert nagyon sok vendéget kellett kiszolgálnia. Mint a legyek a lépesmézre, úgy jöttek folyamatosan a szomjukat oltani akarók. Egyre többen lettek kapatosak, s nézték üveges tekintettel Magda formás kebleit.
– Nyálcsorgató korhelyek! – sziszegte idegesen Zsolt. – Magát nem zavarja ez a sok báva tekintet? Majd felfalják a szemükkel ezek az ostoba, tompaagyú, bunkók!
– Ne is figyeljen rájuk! Én már megszoktam. Ártalmatlanok. Nem akarnak tőlem semmit. Csak bámulnak, és kész. Ennyit lehet, de többet nem! Sokan ezért is járnak ide, mert az ital mellé kapnak egy kis látványt is. Nincs ezzel baj.
„Csak bámulnak, és kész! Nincs ezzel baj?!” – morogta dühösen Zsolt. Nem nagyon bírta a konyakot, most pedig legalább négyet felhajtott már. Az alkoholtól lobbanékonnyá, kötekedővé vált. Magda aggódva nézte.
– Ne igyon már többet! Tudja mit? Most nem érek rá beszélgetni, de ha van kedve, jöjjön vissza zárórára! Addig kiszáll a fejéből ez a néhány pohár konyak.
Zsolt szófogadóan kiballagott. Nem haza ment, hanem egy másik talponállóba, és folytatta az ivást. Felejteni akart. Nem volt kivel megbeszélni a szomorúságát. Magda is milyen! Csak ígérte, hogy beszélget vele, de nem tartotta be a szavát. Jó, sokan voltak nála a lebujban, de akkor is… És minek engedi, hogy az a sok muslinca bámulja a melleit! Az ő felesége bezzeg milyen visszafogott volt. Nem tette közkinccsé a bájait. Bár, őt nem áldotta meg a természet ilyen csodás mellekkel. Szemérmetlen Magda! Zsolt egyre dühösebben gondolt a nőre.
Záróráráig még néhány italt leengedett a torkán. Lassan sétált vissza Magdához. Erősnek, bátornak érezte magát. A hűvös szél jót tett neki, kicsit kijózanította.
Elhatározta, majd ő megmondja Magdának, hogy ne öltözködjön így, mert nem illik, és hogy ne legyen ilyen közönséges. Amikor belépett az ivóba, a nőt épp egy enyhén illuminált férfi tapogatta. Zsolt rárontott a pasasra, fellökte.
– Ne! Zsolt! Hagyja már! Nem történt semmi! – kiabálta Magda.
– Nem történt semmi?! – ordította Zsolt magából kikelve. Idáig magázta Magdát, most azonban átváltott tegezésre és úgy folytatta – Te, te cafka! Miért engedsz meg ezeknek a szemeteknek mindent?! Ez nemcsak bámult, hanem fogdosott is! Vagy neked ez is belefér?! Mindent a forgalomért?! Te feslett nőszemély!
Magda értetlenül nézte a férfi kirohanását.
Zsolt ekkor hirtelen a pult mögé lépett, és fojtogatni kezdte a megrémült nőt.
– Zsolt! Az istenért! Mi van magával? Hagyjon már! A felesége elvesztése és az ital elvette az eszét! Mi köze ahhoz, hogy mit engedek és mit nem?! Nem is ismer! Engedjen el! Segítség!
Védekezett, amennyire csak tudott. Zsolt agya elborult, már nem volt képes kontrollálni, hogy mit is tesz.
Ekkor a fellökött fickó feltápászkodott, beugrott a pult mögé, és lerángatta Zsoltot Magdáról.
– Hívja már valaki a zsarukat! – ordította. Ez az ember meghibbant! – és igyekezett erősen szorítani Zsoltot.
Magda könnyes szemmel a nyakát tapogatva suttogta:
– Olyan rendes embernek látszott! Én meg azt hittem, más, mint a többi, aki idejár. És majd egyszer, lehet köztünk valami…
A rendőrőrsön megcsörrent a telefon.
– Na, megint egy kocsmai verekedéshez riasztottak minket. Induljunk, őrmester!
Hamarosan szirénázó rendőrautó hangja verte fel az est csendjét.
6 hozzászólás
Szia! Van egy szólásmondás, az ital rossz tanácsadó! Ez itt Zsolt esetében is látszik. Talán ha nem iszik annyit máshogy alakul a kapcsolata Magdával. Jó helyzetkép! Üdvözlettel: én
Szia!
Köszönöm, hogy elolvastad! Igen, valóban az ital sok kapcsolatot tehet tönkre. Ez is lehetett volna később, egy baráti, vagy akár annál is több kapcsolat. üdv hundido
Kedves névtársam, Katika!
Jól, hogy írtál erről a témától, mert, mivel sok kocsmába járó ember nem tudja, hol kell megállni,
s nem törődik vele, hogy megárt neki a sok ital. Ebben a novellában nagyon okosan, szépen vázoltad,
hogy sohasem volna szabad túlzásba inni, mert megárt, s akkor az emberek már nem úgy viselkednek,
ahogyan illene.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy elolvastad és igen, bizony az ital tökre tud tenni sok mindent. Az ismerkedés, vagy esetleg a bimbózó szerelem helyett az erőszak vette át a hatalmat Zsolt cselekedeti felett. üdv hundido
Szia hundido! 🙂
Örülök, hogy felnőtt témához is nyúlsz, mert ez a novella is bizonyítja, hogy érdemes.
Szerintem a helyzetkép, amit ábrázoltál, elég gyakori, bár nem járok kocsmába, csak hallottam ezt-azt.
Bevallom, elolvastam a hozzászólásokat, mert kíváncsi voltam a többi véleményre, mivel jól ismerem ezt a történetedet.
Mosolyogtam Kata véleményén, pedig nagyon igaza van abban, hogy a kocsmába járó emberek nem tudnak megállni. Sajnos ezt a novellát se fogják olvasni, pedig nem ártana, mert tanulságos történet.
Írj sok ilyet, mert jól áll neked az ilyen tartalom is! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia!
Örülök, hogy írtál ehhez az írásomhoz is. Valóban kár, hogy az érintettek nem tartoznak az olvasók közé, inkább böngészik az itallapokat, mint a könyveket. 🙂
üdv hundido