A kölcsön kori-cipő pont passzolt a lábára.
Más volt, mint gyerek korában. Akkor külön vette fel a bakancsot, és egy kulccsal erősítette fel a korcsolyát.
Még a fűzővel bíbelődött, de gondolatai már a jégre vitték. Élvezte újra a siklás gyönyörét. Érezte, hogy belekapaszkodik hosszú hajába, és fülébe sikolt a szél. Mámorító érzés volt. Emlékei fiatallá varázsolták. Hol volt már a középkorú, kissé molett asszony! Rugalmas testű tini lánynak érezte magát. Addig, amíg fel nem állt.
A korcsolya önálló életre kelt, a felhőket akarta látni. Háta alá szorult karjába éles fájdalom hasított.
Az igazi fájdalmat azonban a balesetin érezte, amikor látta a gipszelő orvos vöröslő arcát, amint hatalmas akaraterővel gyűri le a kitörni akaró röhögést.
Korcsolya
By matyi
4 hozzászólás
Matyi!
Mintha rólam írtál volna. Utoljára akkor korcsolyáztam amikor elvitt a mentő. Akkorát tanyáltam, hogy két hétig a fejemen volt egy jó nagy pup. Én marha hát kellett ez nekem?
Tetszett a sztoti, jól és szépne megírtad. Véletlenül nem Te voltál?
Barátsággal Panka!
Az egyik nagynéném jutott eszembe, ő is korcsolyázás közben törte el a csuklóját.
Kedves Panka! Igen, én voltam az az eszetlen. Valamikor, – nagyon, nagyon régen, – sokat és jól korcsolyáztam. Mint rajtam kívül még sokan, hajlamos vagyok elfeledkezni az idő múlásáról. De legalább van miről írni. Ez is valami! Üdvözöllek -matyi
Azért nem szép a dokitól, hogy még ki is röhögött… Bár amikor az esést látjuk, legtöbbször nevetni támad kedvünk, amint a talajtvesztett test végtagjai össze-vissza kalimpálnak. Talán a doktornak is ez juthatott eszébe?
Én csak lánykoromban korcsolyáztam, aztán sokáig nem volt rá alkalmam, később, mikor lehetett volna, már nem mertem jégre menni. Eszembe jutott, hogy csúszik, s éztem, hogy én is úgy jártam volna, mint az írásod hősnője.
Igen ennek is van előnye, hogy emlékül megmaradt örökre.
Kata