A cicát a mellettünk lakó doktoréktól örököltük, ugyanis amikor elköltöztek innen, nem mutatott hajlandóságot elhagyni a megszokott helyet. Akkor már nálunk is gyakran időzött, ezért amikor harmadszor is visszaszökött hozzánk, megegyeztünk, maradjon nálunk, szívesen befogadjuk.
Hatalmas kandúrrá fejlődött, gyönyörű, fényes-feketeszőrű állat hófehér nyakkendőjével és fehér papucsban-csizmájában peckesen járt-kelt a ház körül és az udvarban. Ha a gyönyörű fénylő sárgászöld szemével valakire ránézett, mintha megigézte volna. Nagyon okos, értelmes állat; nem csak azt, amit mondtunk, de még a gondolatainkat is megértette, kitalálta.
Egy látogatót a nappali szobában fogadtuk, ott ültük körül az asztalt. Nemsokára Kormi bejött, azonnal elhelyezkedett szemközt a vendéggel, s ott leült, vele szemközt, és kitartóan, szemét rámeresztve kezdte figyelni. Beszélgettünk, aztán észre vettem, hogy a vendéget kezdi zavarni komi folyamatos kitüntető figyelme. A cica viszont nem tágított, csak nézte, meg sem moccant, talán még a lélegzetét is visszafojtotta.
Mi már jól ismertük a szokását, én alig bírtam visszatartani a nevetésemet.
Aztán a látogató készülődni kezdett, felállt, és búcsúzkodott.
Kormi cica pedig azonnal, mint a nyíl, amit kilőttek, elfoglalta a helyét, ahol a vendég ült. Erre már én sem bírtam tovább, nevetni kezdtem, s akkor elmondtuk a vendégünknek, hogy ő ott szokott pihenni, s azért figyelte olyan kitartóan. Biztosan arra gondolt, hogy merészeli valaki elfoglalni az ő helyét?
Ugyanis nemrég’ történt, hogy egyeduralma megszűnt, több sérelem érte.
A társasház udvari nagykéménye mellett talált otthonra már több éve egy gyönyörű szürke cirmos anyamacska. A házból többen is, rendszeresen elláttuk étellel-itallal, s ő jól érezte magát télen is a meleg kémény mellett. Ott élt népes családjával, ugyanis igyekezett, nehogy a macska-nemzetség kihaljon, nyaranta kétszer is világra hozott 5-6 kismacskát. Az egész környék állatbarát ismerőse a bő választékból szerezte be házi kedvenceit.
Később a cica már megtanulta, hol laknak azok, akik őt ellátják, s időnként meglátogatott bennünket. Amikor megjelent, megkínáltam a Kormi ételeiből, s italként egy kis tejjel. A szelíd állat hagyta magát simogatni, lábunkhoz dörgölődzött, s dorombolt nekünk, azzal hálálva meg az ellátását. Később fölvette azt a szokását, hogy a megszületett néhány napos kiscicáit szájába fogva, egyenként felhordta, s letette őket az ajtónk elé. Olyankor kénytelenek voltunk vigyázni a még alig mászkáló kis állatokra, nehogy lepotyogjanak a folyosó betonjának nyílásán, amíg az összes cicakölykét felhozza nekünk – bemutatni. Amikor mind az 5-6 kis állat fenn volt, peckesen sétálgatott mellettük, büszkén mutogatva őket. Akkor aztán a szomszédasszonyommal együtt kezdtünk telefonálgatni ismerősöknek, s kínálgattuk a cicákat örökbefogadásra.
A cica talán megunta a lépcsőjárást, egyszer aztán – amikor utódai mind gazdára leltek – megfigyelte, Kormi cica hogyan közlekedik ki- és be a lakásba. Ugyanis őuraságának külön bejáratot készíttettünk, a konyha bukóablaka mellé egy cicabejárót, ahol télen-nyáron szabadon, tetszése szerint mászkálhatott.
A család ült a szobában, s egy alkalmas pillanatban beugrott Kormi után a cicalyukon, s besétált a szobába, ahol vacsora után a TV híradót néztük. Aztán fogta magát, otthonosan az ölembe ugrott, és dorombolni kezdett. S lehet egy ilyen teremtményt kidobni, s nem befogadni? Nem lehet!
Nos, Kormi ezt meglátva, láthatóan vérig sértődött, ugyanis addig minden este ő pihent az ölemben. Most meg egy senkiházi, udvari proli-macska, képes elfoglalni az ő helyét! Ezért nekem hátat fordítva, leült tisztes távolban, így mutatta ki jogos sérelmét.
A szürke cica pedig valóban igyekezett Kormi minden megszokott helyét kipróbálni, nem törődve érzékenységével.
Ettől függetlenül, békességben éltek egymás mellett, a szürkét Macának neveztük el. A legközelebbi alomból magunknak megtartottunk egy cicafiút, s ő lett Gigi, aki aztán Kormitól – öregsége idején – örökölte az Óvárost-tér fennhatóságát.
S mint a mesében, boldogan éltek együtt, amíg az IDŐ engedte: Kormi 21 évig, Gigit sajnos 6 éves korában egy éjszakai kalandja idején baleset érte, mindkettőjüket Maca élte túl; 18 évet töltött nálunk, kedvességével derűssé téve napjainkat.
22 hozzászólás
Nagyon, kedves, állatbarátos történet!
Gratulálok és elismerésem,
hogy nem hagytátok sorsukra a cicákat!
Ölellek: Lyza
Mindig szerettem az állatokat. Most már csak az egyik szomszéd cicáit simogatom. Egy tini fiú urcolja magával őket, és benéz hozzánk. Egy cicaházaspárnak 6 cicája született, még csak egynek van gazdája. Olyan 3 hónaposak, gyönyörűek, a legtöbb világos-szürke-fehér a színűk. Mind nagyon aranyos.
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyon aranyos történet. A macskák valóban megszépítik napjainkat. Sajátos természetükkel, méltóságukkal színesebbé varázsolják életünket.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Én is úgy érzem, ahogyan írod. Egy cica is tud nagyon ragaszkodó lenni. Ezért ha valaki egyedül él, sosem érzi a magányosságot, mert nagyon szórakoztató a macska.
Közönöm, hogy itt jártál.
Steretettel: Kata
Kedves Kata,
mindig mondom, hogy a macska nagyon okos és misztikus lény.
Kedves Márti!
Valóban tüneményes és különleges lény a macska. Amelyik olyan ember mellett él, aki szereti és jól bánik vele, annak nagyon kedves társa lehet.
Köszönöm, hogy meglátogattál és elolvastad.
Szeretettel:
Kata
Még kicsi voltam amikor macskánk volt…és kutya is. Nem nagyon emlékszem rájuk. Elmesélték, ezért tudom, hogy Bütyök (a macska) sokat csavargott, egy időben csak enni járt haza…aztán egyszer csak nem jött. Valószínű elütötték.
Főleg családi házaknál, ahol kifutkosnak az utcára, bizony cica áldozata lesz a sűrű autófogalomnak.
Nekünk is a fiatal Gigi kandúrunk úgy járhatott. Mi is kiengedtük, naponta kijárt, és egy reggel hiába vártuk. Biztosan baleset érte.
Köszönöm, hogy nálam jártál és elolvastad.
Kedves történet. Egy népet nagy pontossággal meg lehet ítélni arról, hogyan bánik az állataikkal.
Valóban nagyon fontos, hogy az állatokkal mindenhol jól bánjanak. Sajnos, a mi országunk törvényei még nem mérnek olyan szigorúan, mint a fejlettebb (s természetesen a gazdagabb) országokban. Gyakran nézem a TV Animal-csatornát, ahol az állatkórházakból (is) érkeznek adások, érdekes történetekkel, az állatok megmentésével és gyógyításával kapcsolatban. Én kalapot emelek előttük, hogy annyira "emberséges" módon bánnak az állatokkal is, mint az emberekkel.
Köszönöm a látogatást.
Kedves Kata!
Nagy örömmel olvastam kedves történetedet a macskákról. Nekem is van egy gyönyörű fekete macskám, természetesen ő a kis maharadzsa a lakásban. Jót mulattam, amikor az új cica helyfoglalásáról olvastam. Amikor hozzánk került új kismacska, az is azzal idegelte ki a nagy feketét, hogy az összes szokott helyét kipróbálta 🙂
Szerencsés vagy, hogy ilyen sokáig örülhettél nekik!
Ági
Kedves Ági!
Örömmel olvastam a véleményedet, s úgy vettem észre, Te is állatbarát lehetsz. Bizony igaz, hogy nagyon féltékenyek, s nagyon megsértődnek, amikor idegen állat kerül a közelükbe, és kisajátítják a felségterületüket. Köszönöm a kedves szavakat és az érékelést is.
Kata
Kedves Kata!
Vidám kis történettel emlékezel meg a kedvenceidről. Nekem is voltak macskáim, még anyáméknál, kertes házban éltem. De az ő pályafutásuk nem volt ilyen hosszú életű, hiszen a szomszédok előszeretettel mérgezték meg őket. Nem tudták elviselni, hogy szabad állatok.
Szeretettel: István
Kedves István!
Nagyon igazat írtál. Sajnos, sokan nem szeretik, sőt, gyűlölik az áziállatokat, és legszivesebben valamennyit kiirtanák. Nekem is voltak gondjaim, mivel én is szabadon engedtem őket, s nem mindenkinek tetszett. Nos, a mérgezéssel kapcsolatban: kár, hogy a mi állattörvényeink nem büntetik szigorúan az ilyen cselekményeket.
Köszönöm, hogy nálam jártál és az értékelést.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Örülök, hogy te is szereted a macskákat, akárcsak én. Nagyon kedves történetet írtál kedvenceidről:) A macska megnyugtat, megnevettet, nagyon kedves állat és mindegyik más… Gratulálok!
Szeretettel: Colhicum
Kedves Colhicum!
Teljesen egyetértek Veled: Én is mindig vallom, hogy valamennyi mind külön egyéniség.
Van egy saját gondolataimból-gyűjteményem. Abban röviden így emlékeztem meg a cicákról:
"KISICA
Ha hozzád simul, elűzi
a gondokat, gyógyítja a bajokat,
dorombolása elvarázsolhat."
Szeretettel: Kata
Kedves történet!
Szeretem én is a macskákat! 🙂
Olvasmányos írásod.
Gratulálok!
Kedves Napsugárka!
Köszönöm, hogy nálam jártál és a véleményedet is.
Szeretettel: Kata
Kellemes történet szépen megírva.Egyik sógornőmnek három saját és rengeteg "befogadott" macskája van. Igazából nem zavarnak, de a múltkor az egyik belelépett a déli ebédembe.
Kissé ideges lettem és kb. 3 óra hosszan nem volt macska a háznál!
ruca
Kedves Ruca!
Jó a rövid történeted a macskákról, amit az észrevételedben röviden leírtál. Gondolom, a leveskóstolás miatt nem simogattad meg őket!
Köszönöm, hogy nálam jártál, az észrevételedet és az értékelésedet is!
Üdvözöllek: Kata
– szép történet, újabban az állatokról egtre többet olvasok, ez is jól bele illik, köszi
Kedves Miki!
Köszönöm, hogy nálam jártál, olvastál a cicákról, kösz. a véleményedért és az értékelésért!
Máskor is látogass el hozzám!
Üdvözöllek: Kata