Kösz

Kösz, hogy nem hívtatok hozzám reggel elmeorvost!
Mikor eljött a pillanat, és megértettem mit vársz, mit remélsz tőlem, mire kellek én?
Meghidegültem.
Alig bírtam magamba visszalehelni a szerelemlelket.
.
Tényleg csak akkor működhetne a kapcsolatunk, ha alkalmi titkos szexre vágynék.
Lopott órákra, percekre.
S azt se bánnám, ha veled!
*
De én olyan szerelemre vágyom, amit kiélhetek, s lehet, hogy ehhez kell a viszonzás.
Habár, a viszonzott szerelemben lenne veszteni valóm.
S az ilyen helyzet nekem halálom.
Szerelem kell, amit a szex megszínez,
vagy mint a hőlégballonban, a homokzsák,
gondoskodik róla, hogy hasson rám gravitáció.

*

Most jövök rá, ebben a pillanatban,
hogy anyukám nem, nem szeretett engem, csupán, mint gyermek, nem voltam az esete.
De mivel én ezt, éreztem, és nehezményeztem, meggyült a bajunk egymással.
Saját gyermekideálját faragta belőlem, vagy, csak megijedt, hogy nem jól alakulnak a dolgok, s nem azzal foglalkozott, mennyi lesz a forgács?

*

Köztudottan lassú vagyok, ez bika természetem. Meglassúbbodtam.
Anyukám tudomásjelentése szerint, gyereknek gyors mozgású, élénk kislány voltam.
Megváltoztam volna?
Egy biztos! Nem voltam félős.
A háztetőre, gond nélkül felmásztam a létrán.
S mikor Anyukám szólongatott lentről – Ildikó, hol vagy?
Ittagyok! – kiáltottam én fentről, s bátran szaladtam lefelé, Anyukámhoz, ki remegő lábakkal a karját kitárva a létra tetején állt, s azt suttogta felém – Csak lassan, csak lassan!
Ha többet reggelizek, egyszer, hasamnál fogva sodort volna el a vonat, az utca végéből, ahova kiszöktem. Aki rémülten látta, nem mert rám szólni, nehogy megmozduljak, s a vonat elkapjon.
*
Elrontottam valamit! Egy kapcsolatot!
Minden igyekezetem kevés volt, hogy helyre hozzam.
Nem volt más választásom, mint belenyugodni, pótanya helyett, vesztes nősténynek lenni, és maradni!
*
Semmit sem változom!
Csapdába esett az idő, s ejtett engem is!
Már csak verseimben tudok felnőni!
S velem nő a fájdalom,
hozzászögezve a pillanathoz.
Szabadíts ki engem, elmém börtönéből!
Szánj rám idődből, mosolyod legyen udvarias, s szemed se rebbenjen, látva kínok közt, fetrengésem.
S akkor, én, végre, mert kapaszkodót benned nem találok, életemben először, saját erőmből lábra állok. Ez lesz jutalmam, s mert rád bízom magam, rád találok!
Nincs idő a félelemre!
Ellen szlogen.
Élj bátran!
Kockázat nélkül nincs győzelem!
*Edmund Hillary támogatásával