Közelgő Ünnepek

Fényárban úszik a főváros, nagy a nyüzsgés. Siető emberek az utcán, kezükben csomagokkal vidáman csevegnek. Mindenki el van foglalva, senki sem ér rá a másikkal törődni. Egy asszony megy előttem, meglehetősen ráérősen. Nem kirakatot nézeget, kezében egy táska, nincs mellette senki sem. Hull a hó nagy pelyhekben, fehéredik az aszfalt. Mellé érek, lassan lépkedek. Kíváncsivá tesz, ki az aki csak megy céltalanul a világban. Rám emeli tekintetét, arca rezzenéstelen, de minden benne van a nézésében. Látom benne a magányt, a keserűséget, a félelmet, és a fájdalmat. Nem akarok tolakodó lenni ezért lassan elfordítom arcomat, és nagyon lassan elkerülöm. Közben arra várok, hogy megfogja a kezem, és kiöntse magából mindazt amit nem tudna elmondani senkinek. Bizonytalanul megyek előre meg megállok, hátha… de nem. Senki sem fogja meg a karom, senki sem akar megállítani, de érzem hogy figyel. Lépkedek tovább egyre lassabban, várom hogy utol érjen, és akkor valahogy csak megszólítom, ha ő nem mer közeledni. Ólom,lábakon vánszorognak a percek nekem legalább úgy tűnik, mikor végre megjelenik mellettem, most sem siet, csak néz maga elé meredten, üres tekintettel.
Még most sem látom cseppnyi jelét annak, hogy megnyíljon.
Mély levegőt veszek, felé fordulok, és megkérdem tőle nem tudna e nekem segíteni, hol találok egy cipészt,
Megrázza némán a fejét, de látom hogy szeméből könny csordogál. Szégyenli a könnyeit, ezért elfordul, s indulni akar tovább.
Ekkor megfogom a karját, s megkérdem tudok e valamiben segíteni?
Nem. Nem tud, de köszönöm. Mondja halkan, kezemet eltolja, s jelzi hogy nem kíván velem beszélni tovább.
Érzem hogy most hagynom kell, elengedem, bár szivem szerint magamhoz öleltem volna, hogy szeretetemmel átöleljem, és erőt adjak neki, hogy legyen, mert érzem hogy szüksége van rá. Tehetetlenül megyek tovább, mint aki nem végezte el a feladatát.
Este még sokat gondoltam rá, mielőtt elnyomott az álom.
Másnap munkából jövet megint csak találkoztam vele. Most már rámosolyogtam, és egy bágyadt mosollyal viszonozta is közeledésemet, Megint megpróbáltam, meghívtam egy kávéra, amit most is elhárított. Szemében még most is csak ugyanazt a bánatot véltem felfedezni mint tegnap. Na ma sem jutottam közelebb hozzá, de egy mosoly is előre lépés volt, Ezekkel a gondolatokkal hajtottam álomra a fejem, hogy talán majd holnap.