Közöny

A lány egykedvűen ült a padon. Cigarettája lassan fogyott, mert egyrészt szélcsend volt, másrészt pedig undorodott tőle. Már nem emlékezett rá, hogy miért is gyújtotta meg. Hagyta, hogy elégjen az ujjai közt.
Kihívó pillantással álltatott mindenkit, aki rápillantott (és sokan voltak ilyenek), de arcán sosem jelent meg elégedett mosoly egy-egy jóképű rajongó tekintete után. Unta őket. Valami egészen másra vágyott, de még ő sem tudta, hogy mi az. Tudott róla, hogy szép, és mindene megvan, amire csak vágyott, mert ezt sulykolták belé a családja, a rajongói és az újságok. Mégis, irigykedve nézett egy-egy vidám, elégedett pár után. Aztán, hogy elnyomja ezt az érzést, megvetette őket: „közönségesek” voltak számára.
Fél órája ülhetett már a téren, fél száz tekintetet is elutasítva. Már-már indulni készült, abban a reményben, hogy valami történik vele máshol, mikor egy határozott fiatalember szemtelenül helyet foglalt mellette, s csak aztán kérdezte meg:
– Szabad lesz?
– Pf – volt a megvető válasz, majd a lány felháborodottan felállt, és tovatipegett magas sarkú topánjában. Még sokáig méltatlankodott magában, hogy „mit képzel magáról az ilyen állat”, és ehhez hasonlók fordultak meg fejében.
Már rég nem tették boldoggá az ilyen próbálkozások. Nem tudtak neki semmi újat mondani sem a bókok, sem az udvarlók, akik ismételgették őket monotonon. Eljutott odáig, hogy megundorodott minden férfitól. Aki tudott róla, felháborította, hogy egy ilyen szépség senkié sem, mikor mindenkié kéne, hogy legyen. Ő pedig dacolva az elvárásokkal, egykedvűen várta, hogy történjen valami.
Aztán egyik nap, mikor szokásos délutáni ücsörgését folytatta valahol a városban, már messziről kiszúrt egy arra járó férfit. Elhatározta, hogy ha csak rátekint, vagy csak néhány szót is próbál váltani vele, akkor sutba vág minden viselkedési formát, amit elvárnak tőle, és úgy lehordja a férfit, hogy az halála napjáig nem feledkezik meg róla. Izgatottan várta, hogy elérjen a padjához, aztán a férfi odaért, elhaladt mellette, és bármiféle érdeklődés nélkül tovább ment.
A lány, ez a „különleges csoda”, ahogy emlegették, most lepődött meg igazán, és talán életében először. Most rajta volt a sor, hogy felháborodjon. Felállt, és sietősen a férfi után indult.
– Uram! Uram! – kiáltotta dühösen.
Az alak megfordult, és kíváncsian tekintett a lányra.
– Tessék? – kérdezte egykedvűen.
– Én csak… – kezdte, de nem tudta folytatni. Érezte, hogy a szíve nagyot dobban, ahogy a férfi közömbös tekintete rá szegeződik, és a gyomra összeugrik. Várt, hátha megszólítja a másik, de ő csak nézte, felvont szemöldökkel. Aztán fejét rosszallóan ingatva hátat fordított, és tovább indult hatalmas léptekkel.
A lány pedig, még sokáig nézett utána, tehetetlenül. Vágyott a férfira, most először volt valami, amit nem raktak elé, még mielőtt megkívánta volna. Egyszerre kerítette hatalmába keserű gyötrelem, és hatalmas boldogság. Megfáradtan sétált vissza a padhoz, majd lerogyott rá. Maga elé meredve, automatikusan egy cigarettát vette elő, meggyújtotta, majd hagyta, hogy lassan elégjen, anélkül, hogy a szájához ért volna.