Mészöly Gábor Emmánuel
Krimen szenátor története
I. Fejezet
Krimen szenátor kilépett a tárgyalóból. Ki volt borulva. A környezetvédelemről szóló törvényjavaslatát még meghallgatni sem voltak hajlandók. Annyit mondtak, hogy a haladás útjába nem állhatnak holmi majmok, meg papagájok. Dühös volt. Leszegett fejjel, vakon lépdelt át a hosszú folyosókon. A kongresszus épülete előtt limuzin várta. Beült a hátsó ülésre, és szólt a sofőrnek, hogy a lakására menjenek. Az elektromos motornak szinte nem is volt hangja, ahogy elindult. Közben még mindig az járt a fejében, hogy az ostobaság és a mohóság miért járnak ennyire együtt a világban. Hazaért. Az épület recepción szólt a portásnak, hogy rendeljen neki egy vacsorát. Iszonyatosan irritálta most a folyamatosan vigyorgó kis kínai portás. Valahogy az ilyen emberektől a hideg kirázta. A lifttel fölment a százhuszonkettedik emeletre. Ez volt az épület teteje. Az ablaka kis tetőkertre nézett. Ez mindig megnyugtatta, de most kevés volt. Az üzenetrögzítő visszajátszó gombját lenyomta. A felvételen egy barátja hangja hallatszott igencsak ingerülten.
– Hogy képzeled, hogy csak így elkezdesz nyíltan vitatkozni egy herceggel? Kiosztottad, hogy nem ért semmihez, meg hogy az intelligenciahányadosa a padló alatt van. Hiába van igazad, nem mehetsz ajtóstul a házba. Csak egy gróf vagy és huszonöt éves. A koalícióülésen a neved: kuss. Ha szavazás van, neked együtt kell szavaznod az elnökkel. Ennyi a dolgod, semmi több. Még egyszer nem húzlak ki a szarból! Albert főherceg majdnem megfojtott, olyan ideges volt. Ne csináld ezt velünk! – A vonal itt lebontott. Erre Krimen nagyon felkapta a vizet. Még hogy ő nem tudja hol a helye. Az a herceg nem is érettségizett. A rangja alapján volt ott, ahol. Egy diplomás környezetbiológust oktatott ki a környezetvédelemről. Tudta mi lesz a dolga. Ha nem sikerül, akkor soha nem is sikerülhet. Közben odalépett a számítógép konzoljához. Olvasta a híreket. A nyolcadik teszt is sikertelenül zárult a csillagközi térhajtómű használatára. Eddig egyetlen hajó jutott át a téren, de az is eltűnt, amikor bezárult a féregjárat. Nem adott hírt magáról eddig. Sokfelé voltak találgatások, mi történhetett. Volt, aki azt mondta, hogy minden hajó megsemmisült, csak egyszerű kormányhazugság, hogy egy átjutott, a finanszírozás megtartására. Megint mások idegenek közbeszólására gyanakodtak, akik megakadályozzák a Föld kapcsolatfelvételét a külvilággal. Megint mások azt mondták, hogy a naprendszer körzetében olyan téranomáliák vannak, amelyek megakadályozzák a térhajlítást a térségen belül. Nem érdekelték ezek a hírek. Tovább lapozott. Egy filmsztárnak gyermeke született. Érdektelen. Még volt néhány kisebb hír, és egy táncoló kacsával végződött. Még véletlenül sem volt olyan cikk, aminek bármi köze lett volna az égetően szükséges környezetvédelmi törvényhez. Megcsóválta a fejét, majd lefeküdt aludni. A megrendelt ételről el is felejtkezett. Negyed óra múlva ijedten ébredt fel, ahogy csengettek a lakás ajtaján. Álmosan kisétált, és a bejáratnál átvette az ebédet. A futár kezébe nyomott egy papírpénzt találomra a tárcájából, majd bevágta az ajtót. A kifutófiú egy pillanatig dermedten állt a százdolláros bankjeggyel a kezében, majd gyorsan a lifthez osont, nehogy a megrendelő meggondolja magát és csak a vételárat fizesse ki. Krimen visszafeküdt az ételt a konyhaasztalra dobva. Forgolódott. Nem tudott aludni. Több órányi vergődés után felkelt. Ránézett az órára. Fél kettő volt. Egyszerűen nem volt álmos. Visszatért a számítógéphez. Megnyitotta a szövegszerkesztőt és a tudományos anyagait és elkezdett írni. Olyan beszédet állított össze, ami azokat is megfogja, akik a legnagyobb befektetői a Brazíliai energiaipari gyáraknak. Aprólékosan dolgozott, minden számot kétszer ellenőrzött. Az érveket mindenkinek meg kell értenie. Ez a történet már kétszáz évvel ezelőtt is problémát okozott. Akkor sem foglalkozott vele senki, mert azt mondták: „Mit érdekel minket mi lesz a dédunokáink életében.”. De most már nem ez volt a helyzet. Az ember pusztító hatásai évről évre jobban látszottak. A politikusok csak legyintettek: „A fejlődésnek nem lehet az útjába állni.”. De ez már nem működhet így tovább. Kisétált az ablakhoz. Az erkélyről körülnézett. Fekete füst takarta északon a hegyeket. Nem látszott belőlük semmi ott, ahol a Kongresszusi várost kiszolgálására épített ipari negyed volt. Dél és nyugat felé a város végeláthatatlan szürke tömegei tornyosultak. Keletre az óceán kéksége, de a part közelében az is szürke. A szennyvizek akadálytalanul ömlöttek a vízbe. Ahogy kinézett a korlát mögül, nem látta az utcát. Bűzös felhőkbe burkolózott a hatvanadik szinttől lefelé. Elképzelte azoknak az embereknek az életét, akik az alsóbb szinteken élnek. Rosszul lett a gondolattól, hogy milyen lehet a mocsok odalent. Az autója egy zárt parkolóból indult, de amikor kiért az utcára, azokat az útvonalakat követte, amiket rendszeresen takarítottak, és minden sarkon rendőr állt. De tudta, hogy a sugárutak máza alatt ott van a sikátorok mocska. Megfordult, visszatért a géphez. Még egyszer átolvasott mindent. Elgondolkodott azon, hogy neki vannak-e tévképzetei, vagy tényleg ennyire közömbösek az emberek az őket körülvevő világgal szemben, ha őnekik nem származik belőle gondjuk. Reménykedett benne, hogy talán egy-két ember van, aki hasonlóképpen gondolkozik, mint ő. Nem lehet, hogy mindenki ennyire közömbös. Visszatért a lakásba. Kinyitotta a bárszekrényt és elővett egy üveg whiskyt. Valódi volt nem szintetikus. Húsz éves, első osztály minőség. Kitöltött egy pohárral, majd belekortyolt. Az alkohol kellemesen melengette a hajnali levegő csípőssége után. „Ez legalább a régi” gondolta magában. Észrevette a már rég kihűlt ételt. Betette a sütőbe, beállította három percre, majd visszatért a hálószobába. Kinézett az ablakon. A nap első sugarai besütöttek a keleti üvegfalon. Mosolyogva nézte a felemelkedő fénykorongot. Éles hang hasított a fülébe. A sütő jelzett. Behozta az ételt és hozzákezdett. Amikor az első falatot a szájába vette jött rá, hogy lassan huszonnégy órája nem evett egy falatot sem. Lassan evett, gondolkodott. Az óra sípolására riadt fel. A tányér ott feküdt előtte a szőnyegen. Ő eldőlt és elaludt. Rászakadt a fáradság. Tudta, a szenátusi ülés két óra múlva kezdődik. Átöltözött. Szenátusi köpenyét is felvette. Eddig sosem hordta, pedig joga volt rá. Most viszont úgy érezte, szükség van a tekintélyelvre. Kilépett a lakásból, az automata vissza is zárta az ajtót. Beszállt a csőliftbe. A gyomra ideges hullámokat vetett, ahogy a parányi fémkarika felgyorsult az épület oldalán. Jól látta, ahogy belezuhan a felhőbe, majd a földbe, és végül megérkezett a garázsszintre. Limuzinja a legelőnyösebb helyen volt. A hátsó ülésbe pattant, és szólt a sofőrnek, hogy a szenátus épületébe vigye a megszokott útvonalon. Nagy sebességgel robogtak át a legsűrűbben lakot részeken, szinte belecsapódtak a székház épületébe. Sietve ment be a terembe. A konzoljához lépve sietve tette be az adatlemezeket az olvasóba, és állította be a vetítést. Tudta, hogy a rendszergazda az ülés megkezdése előtt egy órával lezárja a főszervert. Épp nyolc óra volt, amikor végzett. A képernyők leblokkoltak. Kiment a büfébe. Vett egy italt, majd leült egy bárszékhez. Két örökké vigyorgó zsíros hajú szenátor jött oda hozzá és a legújabb térhajlító fejlesztéseiről kezdtek el affektálós hangon csevegni. Nem bírta. Hátat fordított nekik. Ekkor odajött hozzá egyik társa. Csak csóválta a fejét, olyan elnéző mosollyal, mint amikor a kisgyerek cukorkát lop és rajtakapják a szülei. A férfi fiatalabb volt nála két évvel, de otthonosan mozgott ebben a világban. Lehengerlő volt, és behízelegte magát mindig azoknak az árnyékába, akik erősek voltak. Krimen barátjának tartotta, bár egymás ellenkezői voltak. Krimen inkább egyenes, zárkózott és precíz volt. Undorította néha egy kicsit barátja stílusa, de tudta, a fiú többre fogja vinni, mint ő valaha is. Intett és bementek. A lassan szálingóztak a politikusok. Lassan telt meg az ezerkétszázötven főt befogadó ovális terem. Ezen az ülésen mindenkinek kötelező volt jelen lenni. A házelnök felállt.
– Megnyitom a 2189. április 18-i világszenátusi ülést. Üdvozlök mindenkit a világ minden részéből a kétszázkettedik ilyen ülésen. – Kis szünetet tartott – A mai napi ülésünk témája a költségvetési hiány problémája lesz. Akinek van napirenden kvüli bejelenteni valója kérem jelezze! – Levegőt se vett, folytatta volna a mondandóját, de a képernyőn megjelenő sárga jelzés annyira meglepte, hogy félre nyelte a levegőt krákogni kezdett. Egy percbe is beletelt, míg az alsó sorokból valaki lement és tiszteletlenül hátbavagdosta. Amint levegőt kapott, megtámaszkodott és szót adott Edward Krimennek. Az kényelmes felállt, a mikrofonját bekapcsolva beszélni kezdett.
– A javaslat, amit elővennék, a legsürgősebb intézkedésekre vonatkozik, amit a koalícióülés elvetett. – A terem felmorajlott. Akik tudták, miről van szó egymás szavába vágva kiabáltak. Fiatal barátja tehetetlenül és megdöbbenve nézett rá. Már elkezdte. Kicsit hosszabb szünetet hagyott, mint akart eredetileg, de most már folytatnia kellett. – A délamerikai energiaipari létestmények hatásai hónapokon belüllátszani fognak az egész bolygó klímáján. Tudom, hogy a gazdaságunk is hadilábakon áll, az űripari fejlesztések lefoglalják energiánk hatvankét százalékát, de, ha ezek az üzemek elkészülnek, néhány éven belül nem lesz oxigén a bolygónkon. És akkor mindegy, hogy mennyi energiát használunk fel, és hova osztjuk el, mert tíz éven belül megfulladunk. Bolygónk népessége harmincöt milliárd fő. A planéta nem képes befogadni ennyi embert… – Folytatta volna, de ekkor odért hozzá két biztonsági őr. Az eggyik kikapcsolta a mikorfonját, a másik megfogta a karját és a fülébe súgott.
– Jobban teszi, ha most velünk jön. – A másik oldalról három embert szintén elvezettek. Krimen lehajtott fejjel távozott. Tudta: Ügye most omlott porba. Esélye sem lesz többet rá, hogy előhozza a témát, és nem is lesz, aki meg merné tenni. Kivezettk a teremből és egy autóba tuszkolták. Nyoma sem volt megszokott kényelmének. A limuzin hátsó ülésein párnázat helyett csak kemény műanyag padok voltak. Az ablakok nem sötéttett pexiből voltak, hanem ténylegesen átláthatatlan anyagból. Nem látott ki, merre viszik. A sofőr felé a szokásos elhúzható falap helyett egy fémrács volt. A sofőr fekete öltönyös ügynök volt. Nem rendőr. Ismerte a kormány módszereit. Nem ilyendt meg. Nyugodtan ült, amíg ki nem nyílt az ajtó. Előtte három öltönyös őr állt. Egy mélygarázsban voltak. Kilépett a szabadba.
1 hozzászólás
Tetszik amit írsz, csak nem értem mi köze ennek a Dark Dragonhoz…bát lehet hogy később kiderül.:)