Lenn a föld, fenn az ég. A kettő közt egy csendes üres gödöllői utcácska, és a flaszteron millió szétfröccsenő cseppecske. Balra az egyetem tekintélyes épülete, balra a gimnáziumé. És hopp! Ott a sarkon befordulnak páran futva. Hamar el is tűnnek. Aztán két esernyő és négy láb távolodik. Ez volt a felvezetés. Most ugyanis egy felemás párocska tűnik fel. Egész közel jönnek, de ki is mennek a képből. De már vissza is jöttek! Mit álldogálnak ezek az esőben? Hát már most sincs száraz ruhadarab rajtuk! A fiú közel jön, lehajol, és szélesen elvigyorodik. Odahívja magához a lányt… De mégis mi a… Hisz ezek táncolnak. Az esőben, lassan kezdve, szépen beindulva: jobb, bal és jobb, és forognak, és jobb, bal, és lép, és fordul-két-há, egy-két-há, egy-két-há, pam-pamm-pamm, pam-pamm-pamm.
De már vége a darabnak, vonják a függönyt, és a kamera végleg beázik. Elveszett a kép… Már csak a nedves csoszogás hallatszik.
Csosz-csosz-csosz, csosz-csosz-csosz…
3 hozzászólás
Nagyon jó, ötletes írás. Nekem személy szerint az a meglátásom, hogy nem szabadna a címmel lelőni a poént… hadd jöjjön rá mindenki maga! 🙂
Van benne valami, de most nincs időm elmélkedni rajta… Mennem kell gödöllőre táncolni:)
A leejtett izé meg nem jó cím:D
Köszönöm, hogy olvastad:)
"Balra az egyetem tekintélyes épülete, balra a gimnáziumé."
Itt valami nem stimmel. Az egyik nem jobbra akart lenni?:D
A cím alapján kicsit mást vártam, de tetszett. A közepe táján értettem meg miért a leejtett kamera az írás címe.