A halál egy állapot. A test már feladja, és a véget nem érő küzdelem számára befejeződött. Elhagyott csigaházként hever egymagában. A bőr mészszínűre váltott, a szája lilán tekint fel az égszínkék égre. Itt már csak a szemek hirdetik az egykori életet. Volt mikor fáradtan haladt az élet mezején, de legtöbbször övé volt az egész világ. Ereje a csillagokon túlra tudta volna repíteni.
A lélek próbált ellenállni. Heves tiltakozásba kezdett, de sejtette, hogy minden remény elveszett. A Semmi már várta egy nyíló ajtó előtt. Próbálta feledésre bírni magát, küszködött, hogy ez az egész ne legyen. Az álmodozásaiba menekült, a helyre, ahol nem létezik a fájdalom. Eddig a test mindig visszafogta, de már nem létezett a bőrből, csontból és vérből való kalitka. Keserű boldogságot érzett a múlt és az eljövendő miatt. Érzései közé nem keveredett félelem, mert tudta, hogy már nem fájhat semmi, már nem bánthatja senki.
Hirtelen valami visszarántotta. Értetlenül, bambán nézett körbe, kutató szemeivel kereste a tettest. Az egyik sötét sarokban megpillantotta a Halált. Soha nem így képzelte. Ott kuporgott és volt benne valami egészen érdekes. Kínozta a bánat. Nem akart magával vinni egy újabb lelket. Neki is vannak aggodalmai, a Halál is tehetetlen. Tehetetlen a Sorssal szemben.
Lélek
By pitypang
2 hozzászólás
Kedves Pitypang!
No, nem mintha én jobbat tudnék alkotni, mert nem erről van szó, de nekem ez az alkotásod egy kicsit összecsapottnak tűnik. Valahogy nem láttam magam előtt, hogy tényleg nyílna egy ajtó, vagy hogy a tehetetlen Halál ott reszketne egy sarokban. Egy picit talán jobban próbálkoznod kéne a kép megjelenítéssel, bár lehet, hogy csak ebben a művedben nem találkoztam ezzel.
Hogy a jó dolgokra is kitérjek -mert nem csak a hibát látom meg mindenben-, tetszett az a kalitkás mondatod; az egy igazán művészi kis megfogalmazás volt! 🙂
Szóval, szerintem ügyi vagy, és ha legközelebb is ilyen témát fogsz meg, rám számíthatsz, mert élvezem, ha valaki a halálról, az élet dolgairól, vagy az ilyesmifélékről filozofálgat.
Gratu!
fanofgd
Kedves Pitypang!
Egyet kell értenem azzal, amit Fanofgd írt. Nekem is egy kicsit összecsapottnak tűnt. Még jobban részletezni tudtad volna a végét. Számomra elég ellentétesnek tűnt, amit a második fejezetben írtál. Az elején még arról írtál, hogy a lélek tiltakozik az új ellen, aztán a végére már örül neki. Valahogy hiányzok az ok, ami megváltoztatta az érzéseit. Talán belenyugodott volna a helyzetébe?
A másik, amit nem értek: „Az egyik sötét sarokban megpillantotta a Halált. Soha nem így képzelte. Ott kuporgott és volt benne valami egészen érdekes. Kínozta a bánat.” Az még tiszta, hogy az első mondat a lélekről szól, az utolsó pedig a halálról. Viszont nem látom az átmenetet. Egyik pillanatban még erről, a másikban pedig már arról beszélsz.
Üdv.: Myrthil