Levél Gergő fiamnak

Talán furcsának találod, hogy levélben szólok hozzád, de az irodalomban nem egyedülálló jelenség, hogy egy apa nyílt levélben inti fiát. Gondolj csak az episztolákra, amiket éppen most tanulmányozol szóbeli érettségidre készülődve. Tudom, már nagykorúnak tartod magad, és azt gondolod, hogy ebben a korban nincs szükség atyai gyámkodásra, de terved meglehetősen elriaszt, te pedig elzárkózol minden beszélgetéstől. Jogosan feltételezed, hogy az idei nyár talán az utolsók egyike, amit még gondtalanul eltölthetsz, hiszen akár felvesznek az egyetemre, akár nem, többet nem leszel 18 éves. Tisztában vagyok vele, hogy untatnak gyerekkori történeteim, most mégis előhozakodnék a saját élményeimmel. Fergeteges bulival zártuk gimnáziumi éveinket a barátaimmal. A hivatalos érettségi banketten túl úgy éreztük, nekünk külön ünneplés jár az elszenvedett megpróbáltatásokért. Persze így utólag visszatekintve már nem is tűnik olyan rettenetesnek sem az írásbeli, sem a szóbeli vizsga, de akkor úgy éreztük, miénk a világ. Örömünkbe némi szomorúság is vegyült, hiszen tudtuk, bandánk nemsokára feloszlik, szétválunk a szélrózsa összes irányába, és bár megfogadtuk, hogy rendszeresen találkozunk egymással, a hétköznapjaink ősztől egymás nélkül telnek majd. Igazi barátság alakult ki közöttünk, nemcsak a közös csínyek, kalandok kötöttek össze minket, hanem a bajban is számíthattunk a másikra. Egész puskázási rendszereket, technikákat agyaltunk ki, néha sikerült is tökéletesen megtévesztenünk tanárainkat.

Tehát elhatároztuk, hogy fenékig ürítjük az élvezet poharát. Sorra jártuk a város szórakozóhelyeit, egy éjszaka alatt szinte valamennyiben megfordultunk, ami pedig nem kis teljesítmény, mert a mi időnkben is akadt belőle néhány. Hajnal felé az elfogyasztott italoktól kissé kótyagos fejjel szemléltük az élet dolgait. Rózsaszínű szemüvegünkön át megszépült minden, legszívesebben keblünkre öleltük volna az egész világot. Záróra után, mikor a legutolsó helyről is kiadták a szűrünket, az ébredező városban kóboroltunk, a madarakkal együtt keltve a város békésen szendergő lakóit. A Duna-parton mélyen beszívtuk a víz illatát, édes borzongással járta át testünket a hajnali levegő. A lányok ekkorra már hazamentek, csak mi maradtunk, fiúk. Elérkezett a világraszóló tervezgetések ideje. Szóba került, ki milyen gazdag lesz, ki hogyan váltja meg a világot. A felkelő nap sugarai aranyba vonták a szemben lévő házakat, mi pedig megteltünk energiával, az élet iránti szeretettel. Úgy éreztük, nincs szebb dolog, mint 18 évesnek lenni. Bödön fejéből jött az ötlet, hogy menjünk a Balatonra. Mivel meggazdagodási terveink csak a jövőben látszottak megvalósulni, az autóstoppot választottuk közlekedési eszközként. Indulás előtt az éppen kinyitó ábécében még feltankoltunk jó kis barackpálinkával. Így rózsás hangulatban álltunk az autópálya szélére. Először a benzinkútnál szerettük volna leszólítani a Balaton felé igyekvő autósokat, de elkergettek onnét. Ezért kicsit odébb próbálkoztunk. Jókedvünk egy cseppet sem lankadt, holott közben egyre több idő telt el. Kitaláltuk, hogy talán túl sokan vagyunk, és megijednek tőlünk. Néhányan elbújtunk a bokorban, csak a megnyerő külsejű Girhes és Colos integettek veszettül az arra haladó járműveknek. Végül Colost elhagyta a türelme.
– Én ezt nem bírom tovább. Így sosem érünk oda- mondta.
Csitítottuk, hogy várjon csak türelemmel, de ő egy vad ötlettel állt elő.
– Kifekszem az úttestre, és akkor kénytelenek lesznek megállni- húzta el a száját a szokásos kaján vigyorára.
– De mi van, ha mégsem állnak meg?- kérdeztem.
– Ugyan- vetetette ellen Colos-, csak nem gázolnak el.
Hatalmas kamion közeledett felénk.
– Most vagy soha!- kiáltotta Colos, és már feküdt is a kánikulától kissé felolvadt aszfalton.
– Ne tedd!- üvöltötte Bödön.
A kamionsofőr későn vette észre az autópálya szélső sávjában fekvő testet. Rátaposott a fékre, de nem tudta megakadályozni, hogy keresztülmenjen rajta. Egy szempillantás alatt történt az egész, már csak arra eszméltünk, hogy mindent elborít a vér. Még most összeszorul a gyomrom, ahogy felidézem a történteket.

Ezért arra kérlek drága fiam, hogy jól gondold meg, mit teszel. A tanulás végeztével élvezzétek a nyarat, az ifjúságot, mulassatok, bulizzatok kedvetekre, menjetek el arra a körutazásra, amit Németországban terveztek, de sose felejtsd el, hogy anyád és én hazavárunk.

Szeretettel ölellek: apád