IV.
Little Jo igazat adott kollégájának. A galéria tényleg meseszép volt. És a képek! Ő sem bírta ki, vett kapásból kettőt. Neki is feltűnt, hogy Samivoice nem viselkedik természetesen a nőkkel. Bár ehhez elég nagy koncentrációra volt szüksége. És, amiről Cat nyomozónak csak feltételezés szintjén volt tudomása, neki arról sikerült bizonyosságot szereznie. Rákérdezett, hogy nem találkozhattak-e már véletlenül a Blue Banana Clubban, amire a mindenes elpirult és alig észrevehetően bólintott. Little Jo tudta, hogy nyert ügye van, hiszen a BBC hemzsegett a homoszexuálisoktól, a városban ez volt az egyik törzshelyük. Aztán jobban megnézte magának a vevőkört és a hozzájuk tartozó képcímeket. Otthon elővette a rendőrségi katalógust, amelyben a festőnő összes munkájáról volt fénykép és csoportosította őket tulajdonosaik szerint. Aki már egyszer vett valamit, az utána is a hasonló stílusú képeket kereste az esetek túlnyomó többségében. Külön borítékba rakta őket a tulajdonosaik szerint. Nem volt nehéz dolga, és úgy érezte valamit felfedezett.
Majd meglátogatta Lorrie szüleit, de egyik név sem csengett számukra ismerősen. Ő azért nem adta fel, sorra látogatta a neki kiadottakat. Próbált a magánszemélyekre koncentrálni, de egyik cégnél sem dolgozott olyan, aki képeket vásárolt volna. Sehol senki. Cathy beültette a bogarat a fülébe Mat Rickkel kapcsolatban, de róla sem hallottak sehol se. Kezdett nagy foltként szerepelni az ügyben és már Jo is tudta, hogy Cathynak megint igaza lesz, mint már oly sok esetben. Különösen nagy figyelmet szentelt hát annak, hogy beleszője mindenütt Mat Rick nevét is a történetbe, amit elő kellett adnia ahhoz, hogy beengedjék a lakásokba, és mégse derüljön ki, hogy zsaru.
Egész hihetően hangzott, hogy a galéria megbízásából készít felmérést arról, hogy kinek hány képe van, valamint, hogy ezek milyen közegben kerülnek felhelyezésre. Kreált valami humbug statisztikát arról, hány helyen ékesítik a nappalit, a hálószobát, a dolgozószobát, és mindenki meg is ette ezeket a sületlenségeket, még jegyzetelni is volt alkalma. Tudta, hogy jelentős előrelépést effektíve nem sikerült tennie, de majd csak kiokoskodnak valamit Cathyval.
V.
Cathy sem tétlenkedett. Mat Rick lakását hagyta utoljára. Előtte a felét végigjárta annak, ami a papírján szerepelt, és egyre több nevet sikerült kihúznia. Senkinek nem volt semmi köze az ügyhöz. Na, persze így nem állíthatott be senkihez sem, ezért úgy tett, mint aki biztosítással foglalkozik és a festmények felbecsülését tartja elsődleges feladatának. Sikerült is elhitetnie az emberekkel, hogy még csak próbaidős alkalmazott, aki tapasztalatokat gyűjt, és igyekszik minden emberrel megfelelő kapcsolatot kialakítani ahhoz, hogy a későbbiekben esetleg, mint hivatásos festmény szakértő üzletet tudjanak kötni. Meglepetésére az emberek egyáltalán nem voltak bizalmatlanok, sőt némelyikük kifejezetten örült, hogy segíthet neki. Biztos volt benne, hogy a kislányos arc és az egyszerű ruha tett rájuk ilyen hatást, a suliban a pszichológia volt az egyik kedvenc tantárgya és eddig mindig nagyszerűen sikerült hasznosítania az ott szerzett ismereteket. Remélte, hogy Jo is hasonló sikereket könyvelhet el anélkül, hogy kilétét fel kellene fednie.
Mielőtt sötétedni kezdett, Mat Rick lakása felé vette az irányt. Szerencséje volt az öreg hölgynél is, nem gyanította, hogy nem Mat régi barátnőjéhez van szerencséje. Készségesen átkísérte őt a lakásba, bár eleinte nem nagyon akarta egyedül hagyni. Cathynak egy kis szerencsével csak sikerült ezt is elérnie. Néhány tárgy láttán felsikoltott, hogy nem gondolta volna, hogy Mat még ezt is őrzi, meg azt is. A néni egészen elérzékenyült azon, mennyire figyelmes volt a megboldogult, mennyi emléket megtartott a régi szép időkből. Cathy megtanulta, hogy a nyomozóké nem érzelgős szakma, ám most mégis sajnálta, hogy be kellett csapnia a nénit. Nem is faggatta Mat barátairól, elsődlegesnek tartotta, hogy körbenézzen. A beszélgetésre később is ráér.
Az idős hölgy hagyta, hogy nyugodtan nézelődjön, de a lelkére kötötte, hogy szóljon, ha el akar menni, mert akkor bezár utána.
Kezébe akadt elég sok kacat, aminek semmi hasznát nem vette. Lapozgatta a levélgyűjteményt, de itt sem akadt semmi lényegesre. Nagyon úgy tűnt, hogy ez a fickó csak a számlákat rakta el, ám azokat igen nagy precizitással. Fényképet sem túl sokat talált, csak néhány kiskori fotót, egy-kettőt a középiskolából, érettségi képet, tablóképet, és jó párat az egyetemi évekből. Mivel semmilyen utalás nem volt rá, hogy kik ezek a srácok, lányok, egyet eltett, mert azon felfedezett egy fiatalembert, aki már több képen is szerepelt, volt valami hamiskás a mosolyában. Kíváncsian keresgélte az egyetemi évkönyvet is, de annak se híre, se hamva nem volt. Másfél óránál többet nem időzött el a lakásban, a néni sietve zárt be mögötte. Közben nekiállt kicsit megpuhítani az öreglányt, mert tapasztalatból tudta, hogy az ilyen típusú szomszédok mindig tudnak valami használható információval szolgálni. A néni csendes, jóravaló fiúnak tartotta Matet, aki mindenkor segítőkész és végtelenül udvarias volt. Nagyon sajnálta, hogy ilyen fiatalon kellett meghalnia. Azt is elmondta, hogy Mat nem túl régóta lakott itt, kb. egy fél éve, ez alatt az idő alatt csak egy szintén szimpatikus fiatalember látogatta, de barátnője nem volt, vagy legalábbis nem vitte fel. Ez kikötés volt, mikor kiadták neki a lakást. Azt mondta, hogy a bérleti díjat előre kifizette egy évre, és soha semmilyen gond nem volt vele.
Cathy megköszönte a felvilágosítást, és biztosította a nénit, hogy a megboldogult világ életében ilyen volt, nem változott semmit. Nem egy könnyen sikerült megszabadulnia a beszédes szomszédtól, de ez nem is volt csoda, örült, hogy valakinek kiönthette a szívét.
VI.
Little Jo nagyon fáradtnak érezte magát, főleg azok után, hogy nem csak az áruházi rémet kergette, de Cathy elvárásainak is megpróbált eleget tenni. Hiába volt fáradt, mindenképp át akart menni Catyhez. Ismerte már magát annyira, hogy tudta, ha másnapra halasztja a randevút el fogja felejteni azokat a benyomásokat, amik most még eléggé frissen éltek benne.
– Hello! Mi újság? Jutottál valamire? – indított Jo.
– Mi van, be sem jössz? Látom, hogy izgatott vagy, akkor be sem dobom a mikroba a kaját, hanem leülök, és először meghallgatlak.
– Várjunk csak?! Netán valami vacsorát ütöttél össze?
– Ja, ja. Rántott pulykamell sajttal és ananásszal töltve. Megfelel?
– Remek. Lehet, hogy előbb mégis inkább ennem kellene?
– Jo, a döntés joga az öné. – idézte a Szerencsekerék szokásos szlogenjét – Szóval?
– Nem is tudom. Lehet, hogy tényleg a hasamat kellene megtömni, mielőtt kiürítem a fejemet.
Cathy hamar megmelegítette az ennivalót, aztán a nappaliban kötöttek ki. Jo sorra szedte elő a papírjait, a borítékokat hagyva utoljára.
– Szegény embereket jól átejtettem. Mindenkivel elhitettem, hogy a galéria megbízásából felmérem, ki hol helyezte el a képet, amit vásárolt. Röviden és tömören: Mat Rick neve senki előtt nem volt ismerős. Lorrie szülei, pedig tipikus öreg szülők. Mély gyászukat zavartam meg. Nem átkozódtak, csak érthetetlenül állnak az esettel szemben a mai napig is. Megerősítettek abban, amit a fényképek és a képek alapján elképzeltem a lányról. Csupa báj és derű jellemezte az életét, mégis mindig otthon lakott, ragaszkodott a szüleihez, nem voltak kirívó szokásai, s azon kívül, hogy érdekesen egzotikus arca és tekintete volt, semmilyen extra képességgel nem rendelkezett. Egy nagy cég könyvelőjeként dolgozott, ám ott is hihetetlenül szerénynek ismerték. Nem titok, hogy ugyanarról a Cloody vállalkozásról van szó, amelyik kilenc képet vitt el. Nem véletlenül. Állítólag az ötven év körüli tulajdonos saját lányaként kezelte Lorriet, de vele nem sikerült beszélnem, mert pont nem tartózkodott bent, így be kellett érnem a titkárnőjével. Bőbeszédű lévén annyit elmondott, hogy Lorrie nem készült férjhez menni, alkalmi jellegű kapcsolatai voltak csak, és a lány inkább neki öntötte ki a szívét, semmint a saját szüleinek, mert túl egyszerűnek tartottak őket. Mostanság emlegetett egy fiatalembert, akinek nagyon megtetszett, ám mivel nem igazán volt az esete a srác, azon gondolkozott, hogyan mondja meg ezt neki. Egyből Mat Rick jutott az eszembe, de a titkárnő mély sajnálatomra nem tudta megmondani, hogy hívták a fickót, mert Lorrie állítólag csak akkor mondott el bármit is, ha már 100% volt a dolog. Ráadásul naiv lélekként neki fel sem tűnt, hogy szimpatikus a fiatalembernek, hanem egyik ismerőse hívta fel rá a figyelmét. A titkárnőnek arról se volt értesülése, hogy ki mondhatta meg Lorrienak, hogy tetszik annak a srácnak. Nem akartam nagyon tolakodó lenni, így kérdezni sem mertem, bár erre nem is volt szükség, a titkárnőből csak úgy dőlt a szó. Kérdés nélkül is elmesélte, hogy Lorrie nem nagyon járt szórakozni, csak néha-néha moziba, s talán kéthavonta egyszer discoba. Otthonülő típus lévén az olvasáson kívül nem igazán volt hobbija, csak Angel Agának segített a kiállítások megszervezésében. A beszélgetés végén elnézést kért, hogy ennyit fecsegett, aztán mindenki ment a maga útján.
– Ez is több a semminél. – szúrta közbe Cat nyomozó.
– Te mire jutottál? – érdeklődött Jo.
– Befejezted? Azokról a borítékokról nem akarsz mondani semmit se?
Mivel a férfi rázta a fejét, röviden Cathy is beszámolt arról, mire jutott. Elmesélte a Mat Rick lakásán tapasztaltakat is, és azt, hogy még másnapra is elég sok ember maradt a listáján.
Aztán megint Jo vette át a szót. Kirakosgatta a borítékok tartalmát az asztalra. Lorrie Cabus otthon tárolt képeit az utolsók között vette elő. Cathy izgatottan figyelte mit akar ezekből kihozni a kollégája.
– Kezdem a saját listámmal. Ezek azok az emberek, akiket kihúztam. Személyes meggyőződés alapján nincs közük az ügyhöz. Nézd át a képeket te is, kíváncsi vagyok a véleményedre. Direkt hagyta a végére a modellét.
Cathy figyelmesen tanulmányozta a képeket, és érdeklődve hallgatta Jo előadását a tapasztalatairól. Mivel a legtöbb dologban egyetértettek, így hamar túljutottak a képeken. Aztán Cathy is elővette a saját listáját és onnan is kihúzták, akinek nem lehetett köze a témához. Maradt két cég és még húsz magánszemély. Könnyebb volt már képet alkotni azokról, akik hátra maradtak, hála Jonak, aki csoportosította őket. Lorrie képei azért foglaltak el kiemelkedő helyet Jo összegzésében, mert a lány csak olyan képeket vett meg, vagy kapott ajándékba, amelyek mentesek voltak mindenféle erotikától, szexuális túlfűtöttségtől. A férfi ezt azzal magyarázta, hogy a modell a szüleire való tekintettel nem vitt haza egyet sem azok közül, amelyeken aktmodellként, netán egy férfivel összefonódva ábrázolták. Emellett Agának voltak tájképei is, amelyek érdekes színben és kifejezésben adták vissza a hegyeket, várakat. Néhány ilyen képe is volt Lorrienak. Általános tapasztalatként állapították meg, hogy a sejtelmes, némi erotikát kifejező képek a fiatalok körében dívnak, nekik volt belőlük a legtöbb.
Cathy összehasonlította a hátramaradó képeket a listájával, és már most sikerült gyors következtetést levonnia, ki az, akinél érdemes lesz elidőznie. Ezek közé tartozott Berry Liverpo is, aki kifejezetten aktokat vásárolt. Egyik kép sem volt túl régi keletű. Cathy maga elé képzelte Berryt. Nem tudott rá úgy gondolni, mint vén kecskére, aki megnyalja a sót, inkább fiatalnak képzelte, akit hajt a szexuális vágy, mert a képek némelyike szerinte túl ment azon a határon, ami szerinte még ízlésesen erotikus volt. Ugyanis Liverpo hat képet vett gyors egymásutánban, és az utolsó három vad volt, nem csak neki, Jonak is. Ezért rakta őket a sor végére. És mellé Lorriet. Ezek a képek jól példázták a művésznő sokrétűségét és végletességét, hiszen a modell képei szerények, sőt néhány kifejezetten puritán volt, míg Liverpoéból csak úgy sugárzott a szenvedély, a túlfeszített életvitel, a gyilkos hajsza a szex után, már-már leállatiasítva odáig az embert, amikor már mindegy kivel, csak csinálhassa. Angel Aga tehetsége átütött az összes képen. Azt sikerült elhitetnie a nézővel, ami talán a legvadabb álmaiban is csak félve tört elő. Cathy nem tudta honnan árad ez a szertelen szétszórtság, hiszen ezekkel a vad képekkel egy időben festett rengeteg lány, romantikus képet is, még csak azt sem lehetett rájuk mondani, hogy a művésznő korszakokat élt volna át, talán csak azt, hogy műveit folyamatos fejlődés jellemezte. Évekkel ezelőtt is meg lehetett találni az ösztönös szexualitást, de nem ennyire kifejező, ennyire mélyreható formában. Nagyon elemében volt a képek alkotója. Annak ellenére, hogy nem tetszettek a képek, mégsem vonhatta ki magát a hatásuk alól.
Végül is, akár vele is előfordulhat még hasonló álom, mint amit itt megjelenít a művésznő. Na, persze hangosan a világért sem vallotta volna be. Érdekesnek találta ezt a szöges ellentétet, s érezte, hogy Liverponak van még miről magyarázatot adnia. Éjfél felé járt az idő, és Jo menni készült. Annyiban állapodtak meg, hogy mindenki tovább boncolgatja a szálait, és Cathy beszél a pszichológussal a túlzottan szexuális beállítottságú képekről, ezért Jo ezeket itt is hagyta neki.
VII.
Fél egy is elmúlt, mire a lány rászánta magát, hogy meglátogassa Willyt, de tudta, hogy a férfi sokáig szokott fent lenni. A biztonság kedvéért azért előbb feltárcsázta, mégsem akart ajtóstul rontani a házba. Szerencséjére barátja meg sem lepődött furcsa kívánságán, miszerint meglátogatná, ha nem zavarja.
Cathy nem először csinálta ezt. Gyorsan bevágta egy szatyorba a képeket, és elviharzott Willyhez.
Különc szokásai ellenére Willy nagyon is hétköznapi figura volt, aki két lábbal járt a földön, csak épp a délelőttöket aludta át. Fordított életmódja miatt már rengeteg kliensét elveszítette, de még mindig akadt éppen elég, akin segíteni kellett. Ugyanis az öngyilkosokra általában éjjel jött rá az elmúlási roham, ezért Willy is éjjel dolgozott. Ízig-vérig pszichológus volt, s tudta, hogy Cathy nem véletlenül fordult hozzál Nem a rendőrségnek dolgozott, magánpraxisát mégis elég sok zsaru kereste fel. Jártak kezeltetni magukat, információért, s ő szívesen állt mindenki rendelkezésére.
Cathy kitörő örömmel ugrott a majd két méter magas, sötét bőrű, izomkolosszus nyakába. Az ember inkább testépítőnek, vagy edzőnek nézte volna Willyt, semmint pszichológusnak, de éppen ezért bíztak benne jobban. Nem volt fehér köpeny, se rendelő, csak barátságos lakás és a mobil. Amin bárki el tudta érni. A lány röviden felvázolta az eseményeket, megígértette, hogy senkinek sem szól az elhangzó dolgokról, majd szótlanul kitette a képeket. Willy nézegette egy darabig, aztán nekilátott az elemzésnek. Nem bánta, hogy a lány diktafonra veszi mondandóját, máskor is így cselekedett.
Cathy készenlétbe helyezte a szerkentyűt, megvárta, míg a férfi biccent, aztán bekapcsolta.
– Éles ellentét vehető ki a képekből, alkotójuk zseniális kifejezőképességéről téve tanúbizonyságot, megjáratva nézőivel a magasságot és a mélységet. Elfojtott szexualitás kiélése, környezeti károsodás nélkül. Vagyis a belül elnyomott érzetek megjelenítése, némi fantáziálással színesítve, ezért alkotójuk nem szenved károsodást. A való világtól való elrugaszkodás akár bomlott elmére is utalhatna, de a mélyen komponált és előre tervezette, művészien kivitelezett képek egyértelművé teszik, hogy szó sincs elmezavarról, csak tudatos látszatkeltésről. Akár őrült is lehetne, de nem az. Az ecsetkezelés, a teljes kidolgozás fantasztikus önuralomról és jól tervezettségről árulkodik. Semmi kapkodás, semmi elfuserálás, tökéletes alkotások ezek.
Rövid szünet, s közben a férfi megmutatja, mire gondol. Cathy tudja, hogy a lehető legjobb helyre hozta a képeket, Willy amatőr szinten műkritikus is.
Mellékesen megjegyzi, hogy dolgozott egyszer Agának is, és mivel a lélekbúvárkodás a hobbija is, ezért menetközben faggatta a nőt a képeiről. Éppen akkor készült néhány igen erotikus kép, s ő most az ezekről megtudottakat készségesen továbbadta az Agáról faggatózó Cathynak.
Aztán a lány felhívta a figyelmét Lorrie és Liverpo képei közötti ellentétre, gondosan elhallgatva a tulajdonosok nevét és nemét. Kíváncsi volt miért vehettek ilyen stílusú képeket, milyen emberek lehetnek azok, akik ezekkel díszítik a lakásukat. Nem szólt sem Jo, sem saját benyomásairól. Tudta, ha igaza van, rengeteg hasonló dolgot fog hallani Willytől, valamelyest kézzel foghatóbban. A kreol bőrű férfi beletúrt tüsi, fekete hajába, meleg barna szemét a vörös hajú lányra szegezte, aztán mintegy szuggerálva folytatta.
– Beszéljünk a szolidabb képekről. Nő az, aki ilyeneket tart otthon. Egy férfi lakásába nem illenének, kevés a kifejező erejük. Legalábbis olyan férfihoz nem illenek, aki energikus, ezekben nem lüktet az élet. Mondanivalójuk nagyszerű, magával ragadó, de kevés. Kevés egy markáns férfihoz. Esküdni mernék, hogy nőé. Ráadásul a nő kisebbségi komplexussal küzd, fél attól, hogy nagy titkok derülnek ki róla, olyan valaki, aki azt hiszi, naivan, hogy az elhallgatott dolgok meg sem történnek, s titkon mégis reménykedik abban, hogy vele is történhet valami dinamikus, csak ezt nem hozhatja a környezete tudomására, hiszen csalódnának a róla felállított képben. Pontos, szerény, mértéktartó, ám valahol karrierista, és nagyravágyó, de magának sem meri bevallani. Elméletben nagy tettekre képes, ám ezeket sosem valósítja meg.
A másik stílusú képek tulajdonosa szexuális bizonytalanságban él, félve attól, hogy valamit elveszíthet, ami igazán sosem volt az övé. Bizonytalansága az élet többi területére is kiterjed, ezt hivatottak a képek ellensúlyozni. Nem bátorságból vett vad képeket, hanem igazi jellemét eltitkolandó. Önsanyargatás. Együtt különösen annak minősülnek a képek, hiszen nap, mint nap azzal kell szembenéznie, amitől fél. Az összes képen a férfi látszik erő és uralkodó fölényben lenni a nővel szembe. Az illetőnek is ez a vágya, hogy ő lehessen az uralkodó, aki kezében tartja a dolgokat. Beteges szenvedély a nők leigázásra, szóval férfival állunk szemben. Szenvedélye korántsem biztos, hogy elméleti, s elképzelhető, hogy nem férfi-nő kapcsolatban kell gondolkodnunk. Ezt abból állapítom meg, hogy túlzottan erős a vágy a másik leigázására, már-már pusztító jellegű. Valószínűnek tartom, hogy olyan kapcsolatban él, ahol elnyomott szerepet kap, függ a másik féltől. Egyedül lakik, mert ezeket a képeket nem lehet bevinni egy párkapcsolatba anélkül, hogy ne sérülne, egy-egy lehet esetleg a lakás éke, mentesen minden hátsó szándéktól, de hát ilyen típusú képeket egyetlen normális nő sem viselne el. Kissé visszakanyarodva az elsőként elemzettekhez, azok bárhol elhelyezhetők, de mégis azt hiszem, hogy a nő valami konzervatív helyen és konzervatív emberek között tartja. Kitörésre utal a nőnél a tájképekből sugárzó szabadság, az elérhetetlen különélés valakitől, vagy valamitől. Körülbelül ennyit tudok hirtelen mondani. – fejezte be Willy.
– Remek. Neked azt is sikerült megfogalmaznod, amit nekem nem. Honnan a csudából állapítasz meg ennyi mindent? – kérdezte a nyomozónő.
– Egyszerű. Ez a munkám. Ám, ha jól sejtem, téged nem csak ez érdekel, vagy tévednék?
– Nem tévedsz. Az rendben is van, amit Agáról elmondtál, sőt a képek tulajdonosainak nemét is jól állapítottad meg, de engem még az is érdekelne, hogyan fordulhat elő az, hogy Aga teljesen normális volt, ha egyszer ennyi féle érzelem keveredik a képeiben? Ne haragudj az egyszerű megfogalmazásért, de másképp ilyentájt már nem megy, viszont tudom, hogy te most vagy elemedben, ezért is jöttem. Szóval, mit tudsz mondani Willy?
– Hogy lehet valaki ennyi „őrült” kép mellett is normális? Erre nagyon könnyen kapsz magyarázatot, nem is kell hozzá sok logika, csak épp az egyszerű dolgok mostanában kezdenek kimenni a divatból, vagyis mindenki nagy titkokat és bonyolult összefüggéseket keres még ott is, ahol semmi misztikum nincs. Angel Aga irtóra tehetséges volt, tudta úgy komponálni az egyszerűt a nem teljesen normálissal, nem hétköznapival, nem elfogadottal, hogy te láthasd benne ezt is, azt is. Alkatodtól, vérmérsékletedtől függően. Ebben rejlik a zsenik titka. Hallottad már te is, hogy a zsenit csak egy hajszál választja el az őrülttől. Lehet, hogy Aga nem volt kifejezetten zseni, viszont az adottságait mégis úgy tudta kihasználni, hogy bárkivel bármit képes volt elhitetni a képek által. Azt látod bennük, amit akarsz. Ha istent keresel, ott van. Ha ördögöt, az is. Ha csak megnyugvást, vagy épp kitörést a szürke hétköznapokból, fantáziálást, ki nem mondott álmokat, ezt mind-mind megkapod. Egyszerre és külön-külön is. Piszkosul ismerte az embereket és a természetet, és ezt bele is vitte a műveibe. Soha nem azt akarta megfesteni, amit más látni akart, hanem azt festette meg, amit ő látott, de azt úgy, hogy közben neked is tudott valamit adni. Soha nem görcsölt egy képen sem. Jött belőle, csak úgy áradt, mint a folyó, és vadul csapongott. Nem volt megállás. És pont ebből születtek a nagyszerű alkotások! Akkor festett, mikor elkapta az ihlet, nem akkor, amikor már kellően sütött a nap. Azt is tőle tudom, hogy néha képtelen volt letenni az ecsetet, valami kábultság félében képes volt akár egy álló héten keresztül is festeni anélkül, hogy feltűnt volna a tér, idő, néha meg hetekig nem nyúlt semmihez. Ez a zaklatott életforma nem tette lehetővé neki, hogy beleőrüljön. Az ihlet jött, megvalósult és kihunyt a fény. Ennyi. Ha magába fojtotta volna, ha nem akkor festi meg a képet, lehet, hogy tényleg bedilizett volna tőle. Ám erre így nem maradt ideje. Kissé hosszan vezettem le, de csak is azért, hogy átérezd ennek a hangulatát. Ha sikerült megmozgatnom a képzeletedet, ha kicsit is átszellemültél, már van róla fogalmad, mitől is volt ő olyan nagyszerű.
– Sikerült átéreznem. Bár az is felmerült bennem, hogy nem vagy-e te kissé elfogult vele?
– Nem. Ha kívánod, adok pár címet, akik szintén írtak róla kritikát, nem fogsz olyat találni, aki merőben mást mondana, mint én.
– Oké, oké, hiszek neked! Visszatérve a képekhez, a tulajdonosok személyiségi vonásait hogyan állapítod meg egy másik ember által készített műből?
– Úgy, hogy a képek már önmagukban is elég beszédesek, ám, ha összegyűjtesz belőlük egy csokorra valót, már komplett elemzést tesznek lehetővé.
– Meggyőztél. A lágyabb hangvételű képek tényleg olyan nőhöz tartoznak, akit leírtál. Ráadásul a szex képeknek ő a modellje. A férfival még nem sikerült találkoznom, de ezek után nagyon oda fogok figyelni rá, hogy ki és mi ő.
– Tartozol még egy magyarázattal te is, Cathy. Miért nem hiszel a főnöködnek, a tapasztalt kollégáknak, akik lezárták az ügyet?
– Mert nem tudom elképzelni a modellt, amint megfojtja a művésznőt. A képeiben látsz te hajlamot erre?
– Titkolt karrieristának karrierista, de nem ennyire. Gyilkosságra való hajlamot inkább a férfinél vélek felfedezni. Az összeválogatás nyomán kialakult erő-képek, ha nevezhetjük így őket, agresszív ember benyomását keltik. Nem kívülről agresszív, hanem a félelmeiből fakadóan belülről. Majd nézd meg őt magadnak, azt hiszem te is meg tudod állapítani, hiszen majdnem pszichológus lettél! – nevetett Willy.
Cathy szerint minden lényeges dolgot megtárgyaltak, így még néhány percig fecsegtek semmiségekről, aztán a lány nehezen, de búcsút intett.