Reggel nagyon korán keltek. Hanna teát, és pirítóst hozott be Lilinek. A házat betöltötte a sülő tojás illata. A kislány álmos volt, mert késő estig tartott a tündérek ünnepe, utána pedig nem tudott elaludni az átélt izgalmak miatt.
Hanna széthúzta a függönyöket, de túl sok változás nem történt ettől, mert a nap épen csak a horizont fölé emelkedett. Lili felült az ágyban, és nézte a halvány fényt, ami betöltötte a szobát, aztán eszébe jutott, hogy ma a kiállításra mennek. Egyből felébredt. Megette a pirítóst, megitta rá a teát, és gyorsan felvette a Hanna által kikészített ruhákat.
Mikorra lement a földszintre, akkor már a felnőttek bepakoltak a kisteherautó hátuljába. Tom és Hanna az apró cserepekbe ültetett hajnalkákat és árvácskákat, a Nagymama pedig a rántottás szendvicseket, meg a sonkás szendvicseket, és az italokat egy nagy fonott kosárba. Aztán puha, meleg fészket raktak a teherkocsi közepére, és erre állították a fekete burával letakart cserepet Lili rózsájával. Körül bástyázták ládákkal, nehogy felboruljon, aztán Tom és Hanna beszálltak a teherautóba.
A Nagymama és Lili a nagy fekete Limuzinba ültek be. A kocsi volánjához James ült, aki a faluból jött fel olyankor, ha a Nagymama valahová kocsival akart menni.
Elindult a kis menet. Elöl a teherautó, utánuk a nagy fekete. Lili mosolyogva nézett ki az ablakon. Szerette ezt a tájat. Az élő sövényeket, és a köztük elterülő tarka réteket. A Nagymama finoman megérintette a karját, mire a kislány visszafordult.
– Nem kérsz rántottás kenyeret? Addig jó, amíg meleg.
Lili kivett egy szeletet és enni kezdte. Finom langyos volt. Aztán teát kapott hozzá termoszból. A Nagymama is evett, majd gyönge vörösbort ivott rá.
Falvak maradtak el mellettük. A libák kint legelésztek a házak előtt, és a gúnárok sziszegve kergették meg a kis karavánt.
– Milyen buták – nevetett Lili – nem látják, hogy nem tudnak minket utolérni?
– Nem buták – mondta a Nagymama – Nekik az a kötelességük, hogy a betolakodókat elkergessék.
Lili bólintott, és arra gondolt, hogy milyen bölcs a nagyanyja.
Végül beértek a városba. A vásártérre alig bírtak bevergődni a sok autótól. Tomnak ki is kellett szállni, hogy megtalálják a számukra kijelölt helyet. Kipakolták a virágosládákat. A stand közepére került Lili rózsája, még mindig letakarva.
Aztán leültek, és beszélgettek a szomszédokkal. Megkínálták egymást étellel, itallal. A virágos ládákban az árvácskák, liliomok, nárciszok és hajnalkák, hamvasan bólogattak az enyhe szélben. A zsűri tíz óra felé jött. A félkör alakú sor bal feléről kezdték el a kiállításra szánt új nemesítések értékelését. Lili izgatottan fészkelődött a székén. Egyre több cserépről szedték le a nem átlátszó burákat. Kis gyomrát görcsbe rántotta a félelem, nehogy amikor az ő virágáról emelik le a burát, valami baj történjen. Lehet, hogy az éjjel lepotyogott az összes szirma, vagy féreg találta meg a gyökereit, vagy… Ekkor meghallotta:
– Lilios Roz – azzal Tom leemelte a virágról a burát. Az pedig ott állt, épen és egészségesen. Összes szirma be volt zárulva. Aztán elérte őket a Nap első fény nyalábja, és a csoda ismét megtörtént. Először csak a felső bimbók pattantak ki, aztán az alsók is. A levelek a fény felé fordultak, és smaragdzölddé változtak. Majd az egész virágot ismét foszforeszkáló fény vette körül.
Mindenki felhördült a csodálattól. A zsűri elégedetten bólogatott. Megnézték még a két hátralévő standot, de már mindenki tudta, hogy az az évi díjat a Lilios Roz viszi el. A zsűri elnöke mosolyogva lépett a meghatódott Nagymama elé, és átnyújtotta a díjat, mely egy kis aranyozott cserép virág volt, valamint a városi tanács megbízását, hogy a jövő tavasszal az ő gazdaságától rendelik meg a parkokba a virágokat. A birtok megmenekült.
A nap gyorsan telt el. Elfogytak a virágosládák is. A Lilios Rozt becsomagolták ismét, beszálltak a kocsikba, és az álmos délutánban haza kocsikáztak.
A Nagymama lepakolta a nagy elemózsiás kosarat a konyhában, és nekiállt főzni. Egyszer csak a tündérherceg jelent meg a konyhában. Leült a konyhaasztalra, és csilingelő hangon köszönt:
– Jó napot a díszes társaságnak!
– Neked is herceg – köszönt vissza a nagymama, és icipici gyűszűnyi pohárban tejet tett a herceg elé. Emlékezett még rá, hogy a tündérek mennyire szeretik a tejet. A Herceg azonnal meg is itta, aztán hálásan nézett fel:
– Köszönöm Nagymama, ez igazán jól esett.
– Kér még felséged egy pohárral? – kérdezte az idős hölgy. A tündér csak bólintott, és megitta az eléje tett újabb pohár italt, aztán megszólat:
– Azért jöttem, hogy el vihetem-e Lilit magammal?
– Persze, de vacsorára itthon legyen!
– Garantálom – mondta a Herceg, és már kézen is fogta a tündérré vált Lilit. Kilibbentek az ablakon, és felszálltak magasra, hogy láthassák az alattuk húzódó tájat. A mogyoróbokrokkal tarkított sövényeket a csendesen legelésző birkákat, az erdősávokat. A Nagymama kertjét, a szökőkutat, és a Tündérek kertjét. Majd kacagva bukfencezve a levegőben tovaszálltak, hogy beporozzák a virágokat.
Lili olyan boldog volt, mint még sosem. A nyár csodái körülölelték kis lelkét. Sejtette, hogy a csoda, ami vele történt a napokban, még nem tért véget. Pedig a vakáció még csak most kezdődött.
Vége