Lili az ebédlő asztalnál ült, és lóbálta a lábait. Tudta, hogy nem illik ilyesmit csinálni, de hát a felnőtteknek leér a lábuk a földre, de neki még nem. Mit lehet hát tenni két ilyen kis huncut lábacskával! Az volt az igazság, hogy maguktól is megindultak. Lili vigyázott, hogy amikor Alf arra ment, a lábacskák megálljanak. Már az is elég baj volt, hogy Dairyt magával vitte az ebédlőbe. Alf elfintorította az orrát, és a maga, ellentmondást nem tűrő hangján kijelentette:
– Lili kisasszony, a macska nem maradhat az ebédlőben!
– Nagymama – szólalt meg Lili minden bátorságát összeszedve – Dairynak kéne egy kis tejet adni.
– Alf – fordult most Nagymama is felé – azt hiszem, hogy a macskának nem lesz semmi baja, ha ebben a szobában tartózkodik, míg étkezünk. Hozzon hát neki egy kis tejet, és akkor majd nyugton marad! Na siessen! – sürgette a megnyúlt képű férfit, aztán pedig, amikor kiment, összenevettek Lilivel.
Lili nagyon szeretett volna már a kertben csatangolni, de tudta, hogy amíg az ebéddel nem végeznek, nincs felállás az asztaltól. Hiába kapkodta be volna az ételeket, míg a Nagymama nem végez nyugton kellett volna maradnia. Így nem is kapkodott. Hamarosan belátta, hogy ismét igaza volt az idős hölgynek. Lili kiélvezte a leves ízét. Egyenként kapta be a puhára főtt zöldségeket, és öntötte utánuk a finom levet.
– Nagymama? Mi van Hannával? – kérdezte Lili, mert az ebédet Alf egyedül szolgálta fel. Hanna Tomnak, a kertésznek volt a felesége, és Lili őt is pont úgy imádta, mint Tomot.
– A lányának kisbabája született, neki segít most egy pár napig.
– Jaj, de izgalmas!
– Az kislányom, az. Talán holnapra már itt lesz Hanna. Finom volt a leves?
– Nagyon, Nagymama. Otthon egy leves sem ilyen finom.
– Dehogynem, csak rohansz ott – csóválta a fejét az asszony. Egymással ültek szemben a hosszú ebédlő asztalnál. Lili szerette volna, ha mellé ülhet, de ugyan akkor meg tetszett neki a mókás helyzet.
Dairy már belefetyelte a tejet, és békésen aludt az ablakpárkányon. Alf behozta a sültet és a köretet, és Nagymama kiadagolta a húst. Persze a cica is felébredt, így Nagymama róla sem feledkezett meg. Apróra vágott egy vékonyka szeletet.
– Alf, tegye ezt a macska tányérjába! – szólt oda a komornyiknak, akinek a feje ekkor már teljesen vörös volt a méregtől. Lassan fogta meg a deszkát, amin össze lett vágva a hús és Dairy tányérjába kotorta. A cicus egyből odament enni. Alf nadrágjához dörzsölődött, mire az akkorát ugrott, mintha belecsíptek volna. Sértődött arccal fordult az asztal felé, összeszedte a levesestányérokat, majd kiviharzott az ebédlőből. Nagymama és Lili nevettek.
– Nagyi – mondta Lili a nevetéstől el-elcsukló hangon – miért bosszantod folyton?
– Mert ugrik rá, és mert nem szeretem, hogy olyan dolgokba akar beleszólni, amihez semmi köze. Brokkolit is egyél, légy szíves!
Lili pedig bekapott egy kis brokkolit. Otthon semmi pénzért nem ette volna meg, de itt valami különös íze volt. Olyan puhára volt főzve, hogy elég volt csak a nyelvével a szájpadlásához nyomni, és már szét is olvadt a szájában. Nem tartott a Nagymama szakácsnőt, ő főzött, és csak Hanna segített neki.
– Tanuld meg kislányom, hogy nincs jobb annál az örömnél, mikor ízlik amit főztél – mondta mindig a Nagymama.
– Most ki segített neked?
– Alf, elég ügyes.
Aztán már csak ettek csendesen. Lili most ismét hallotta Dairy gondolatait.
– Igazán jó ház. Még húst is kaptam – nyalogatta a száját élvezettel.
– Csak ez az Alf ne lenne. Szerintem gonosz ember, és tényleg mindenbe beleüti az orrát.
– Te nem is tudod, hogy mi mindenbe. Gonosz boszorkányvarázsló.
– Alf boszorkány? Azt hittem, hogy csak nők lehetnek boszik.
– Nem, nem csak nők. A férfi igaz kevesebb, de annál gonoszabb. Az én mamámat és testvéreimet is elveszejtette, de engem nem tudott, mert elbújtam.
Lili részvétteljes szemmel nézett a cicára, aki ismét felugrott az ablakpárkányra, és elégedett dorombolásba kezdett.
Közben elfogytak a brokkoli rózsái. Lili bekapta az utolsó falat húst is, és lesve nézte, hogy Nagymama már hol tart. Ő pedig a kis üvegcsengettyű után nyúlt, és megrázta. Hamarosan megjelent az ajtóban Alf már kevésbé színes ábrázata.
– Igen asszonyom?
– Alf, behozhatja a desszertet.
Alf pedig leszedett, és utána elvonult. Hamarosan rizspudingos tálakkal tért vissza. Lili majd ki ugrott a bőréből. Imádta ezt az édességet.
– Jaj, Nagymama, ez Isteni – lelkendezett, majd belenyalt a finomságba. Egyik kanálnyi tűnt el a másik után, és a csésze hamarosan kiürült.
Nagymama mosolygott, és elégedetten nézett a kislányra.
– Kérsz még? – Lili a kanállal a szájában bólogatott. A csengettyű ismét megszólalt. Alf már az újabb csésze pudinggal tért vissza. Lili ennek is nekiesett, de már nem olyan nagy hévvel. Pont addigra végzett, mire Nagymama az eggyel.
– Akarod, hogy meséljek, vagy inkább kimennél, és megkeresnéd Tomot.
Lili erősen gondolkodott a Nagymama javaslatán, de aztán úgy döntött, bár szerette ezeket a meséket, hogy kimegy a kertbe, mert már nagyon hívogatta. A Nagymama látta, hogy mi a döntés, így nevetve mondta:
– Menj csak, és érezd jól magad. Vacsorára aztán kerülj elő nekem.
Azzal Lili felkapta Dairyt, és már szaladt is keresztűl a parkon.
1 hozzászólás
Figyelem az eseményeket. Nem tudom, majd mi kerekedik ki belőle. Szépen mesélsz. Csak egy-két helyen (csak azért, hogy máskor erre is figyelj) jegyeztem fel apróbb rendellenességet:
Szt írod az elején: “kapkodta BE VOLNA az ebédet”. Helyesen: kapkodta volna be…
és még egy: Isteni, ezt mondat közben nem írjuk nagy betűvel, az i végződés miatt. Csak azért jegyzem meg, hogy javítsad ki a munkádban.
Tetszik a történet. Puszi.