…odaálmodtam magam a szegedi ház elé, a Tábor utcába ahol Mamikám lakott…sőt nem csak hogy
ott lakott – Ő volt a HÁZMESTER!
…a nagy kopott ívelt kapu, rajta az öreg rézkilincs, amit olyan nehéz volt lenyomni egy kisgyereknek…
…aztán ahogy kitárult, mögötte feltünt az íves hosszú hűvös kapualj…
…most is orromban érzem azt a semmihez sem hasonlítható szagot – mely nem kellemetlen, csak talán különös: a hideg pincemély lehelete és a festékek átható szaga (a pince egy részében a házban lévő festéküzlet raktára volt) no meg az udvart borító betonkockák között hézagolás szerepét betölteni hivatott, a naptól olvadozó szurok szaga – mindez valami érdekes jellegzetes egyveleget alkotott…
…aztán továbbhaladva oldalt a kukák, mint kopott díszletek…
…s aztán kitárult a megszokott kép: az udvar…baloldalt dézsában növények (a lakók ide rakták ki nagyobb virágaikat nyárra) mögöttük garázs (Gábor doktor kocsija "lakott" benne – nem volt/lett volna szabad körülötte játszani – de ugye ami tilos, az a vonzó – na persze hogy mindig "odatévedtünk" unokatesóimmal, Misivel és Tibivel)
…aztán jobbfelől kitárul a világ – közepe a poroló, körötte tágas térség, a már említett betonlapokkal fedve…az udvart déli 1-2 óra körül fénybe vonta a napsugár…régi bérház lévén nem sokáig tart ez a tobzódás a fényben – 4 óra felé el is tünt…a betonlapok közti szurkot a nap forrósága megolvasztotta, gázosodni kezdett – buborékok képződtek – mint fekete fényes hólyagok az udvar "bőrén" …melyeket olyan jó volt széttaposni, kidurrantani…ezzel persze Anyunak kisebb örömet okozva – a szandálról elég nehézkes volt a szurkot eltávolítani…
…a jobb oldali tágasságot (számomra extraként) mini virágoskertek keretezték – a földszinti lakóknak az ablakuk alatt lehetősége volt – és persze éltek is vele – mini oázist lopni a bérház személytelen szürkeségébe…
…bár ez így nem is igaz – ez a ház minden volt csak nem "szürke"…
…mindig zajlott az élet…Mamikámat (természetesen) mindenki ismerte…de nem csak ismerték, hanem szerették is…
…reggel Maminál indult az élet sokaknak – Jolika az elsőről, na meg Macus itt kezdték nála egy kávéval…Mami felkiabált a (nem igazán nőies, rekedt) agyoncigizett hangján: "lányok, kész a kávééé!"…és a "lányok" jöttek…persze kint az ajtó előtt az udvar szélén viháncolás és nevetgélés közepette eltünt a napi első kávé…
…aztán Mami közvetlen szomszédai Sziliék is előkerültek tacskójukkal ("aki" inkább hasonlított egy hengeres diványpárnára – olyan dagadt vot)- Szili bácsi élcelődött egy sort, Szili néni megkinált sütivel, aztán összekapták magukat, és irány pecázni.
…majd jött "Profné" (én csak így emlékszem, a becsületes nevét nem tudom már – Mamikám így hívta – a férje anno professzor volt az egyetemen) egy kis pletykára…és sorban a többiek…
…majd Mami vitt kávét a házban lévő hentesüzleti "haveroknak" – persze cserében a legszebb husit kapta…
…de jóban volt a könyvesboltiakkal, a festékesekkel, a gyógyszertárossal (ezek az üzletek voltak a ház utcafrontján) – szóval mindenkivel…
…jártunk a Partfürdőre..le a Tisza partra…csorgattam Apuval (míg élt szegény) iszapszobrokat, várakat…Mamival jártunk gyógyfürdőbe…szinte minden este levonszoltam őket a Tisza partra sétálni, továbbá meg kellett csodálni a múzeum előtti szökőkutat – hisz este szines neoncsövekkel volt megvilágítva – egy gyereknek a mennyország!
…jó volt ott nyaralni…imádtam…
…és főleg Mamikámat imádtam…
…mai napig hiányzik…
5 hozzászólás
Minden szépséges nosztalgiát imádok…!
Nagyon szépen írod le az élményeidet! Tetszett! Bennem is egy kis nosztalgia támadt!
Gratulálok!
Barátsággal panka!
Emlékezetesek és kedvesek ezek a kisgyermekkori emlékek. Jó visszagondolni rájuk, a hangulatos, gondtalan korabeli napokra. Kedvesen írod le élményeidet.
(A szöveg közpre állítása verseknél jól mutat, azonban prózánál nem szokás, inkább zavaró.)
Én aki negyven évet Szegeden éltem átéreztem ezt a nosztalgikus írást. Benne van az a hangulat az az életérzés ami csak ehhez a helyhez köthető, jó volt egy kicsit mindent újraélni, köszönet érte, élvezettel olvastam.
Üdvözlettel: Mistletoe
Szia!
Örülök, hogy Benned is nosztalgiát ébresztett írásom 🙂
Ahogy meg is írtam, nagyon szerettem/szeretem Szegedet! Ha most választhatnék, hol szeretnék élni, biztos Szegedre esne a választásom :)))
Üdv: Éva