A félretett irataim rendezése közben, találtam az íróasztalomon egy érdekes cikket, a pár éve árván kallódó egyik amerikai magyar újságból kiollózva, melyre válaszolni akartam. Az idő multával a többi gyűjteményem egyre vastagabban betemette a fiókomban. Íme, a tartalma: Napjaink egyik legnagyobb problémája a klímaváltozás, melynek hatásait mi is érezzük a szélsőséges időjárási viszonyokban. Ugyan kinek jut eszébe a fényszennyezés, amikor felkapcsoljuk a villanyt, kényelmesen helyet foglalunk fotelunkban, hogy a televíziót nézzük, vagy a számítógépünk elé ülünk… Ismét arra kér mindenkit a WWF nemzetközi természetvédő szervezet, hogy március 28-án, szombaton fél kilenckor egy órára kapcsolja le otthonában a villanyt. Tegyük meg ezt a keveset a jövő érdekében, az óra ketyeg!
Az akkori amerikai elnökhelyettes, Gore (Ejtsd: gór) riadóztatta a világot, amikor Alaszkában járt. Könnyes szemmel konstatálta, hogy a jegesmedvéknek cefetül melegük van. „Olvadnak a Naptól a jéghegyek… „Unlucky polar bears.” (Szerencsétlenek a jeges medvék.) — ismételgette, krokodilkönnyekkel az újságírók és a filmesek seregében. Idáig is jól megvoltam jegesmedvék nélkül… hát az a szerencsétlen elnökhelyettesnek nincsen jobb dolga, mint a medvékkel foglalkozni az Isten háta mögött? — reagáltam felháborodva. A polar bear- tézisét a Svéd Akadémia Nobel-díjjal tűntette ki, több mint egy millió dolcsival. Ezekkel az előzményekkel jobban érthető a világ klímájának a Celsius calculusa.
Akkor még nem sejtettem, hogy agymosott emberek húzzák a szekerét a medvék istenének, Gorenak. Ezek között van az én csóró multimilliomos háztulajdonosunk is. A föld felmelegedése óta gyökeresen megváltozott a hatalmas bérház élete, ahol lakom: A házigazdám — akinek csupán néhány 30 emeletes felhőkarcolója van, az utóbbi két esztendőben hol a fűtést, hol a meleg vizet redukálta 50%-kal a lakónak, arra hivatkozva, hogy ő komolyan veszi az életünk veszélyét. Elsőrendű kötelességének tartja, hogy megállítsa a sok éve helytelenül használt lakásfűtéseket és a meleg víz káros gőzét, hogy segítse a globális felmelegedés csökkentését a maga módján.
Azonnal megjelent néhány gondolatom, hogyan lehetne megoldani a veszélyes problémát. Vagyis: Hogyan életünk biztonságban az áramszünet és a káros gőzök nélkül. A száraz matematikai képletek kombinációval próbálgattam, miként redukálható a ránk szakadt tragédia. Szerencsére beugrott a logikus megoldás: Csupán néhány önkéntesnek kell Alaszkába utazni. A dolguk csak az lenne, hogy altató injekcióval leterítsék a medvéket és utána neki essenek a transzformátorral működő nyírógépekkel megkopaszítani a fenevadak hátát. (Csak azt a részét, mert akkor többszörös gyorsasággal tudják a többi misszionárius munkát végezni.) Nem akármit vállalnak: megállítani földünk atmoszférájának a felmelegedését! Garantálom, nem lesz melegük a medvéknek az ébredésük után. Megoldódik az emberiség félelme, mert senkit sem zavar majd a klímaváltozás. Tüstént felkerestem szomszédomat — a leszázalékolt Sipircki Jóska bácsit —, hogy közöljem, milyen veszedelmes helyzet vár az emberiségre. Nagy meglepetésemre, a csinos tizenhárom éves kislánya, Alexa nyitott ajtót. A kis rózsaszálat hosszabb ideje nem láttam, ki azóta napról- napra szexisebb lett. Felolvastam a nagy eseményt, a nemzetközi WWF szervezet felhívását, hogy ebben az évben is le lesz kapcsolva a villany egy órára, a felmelegedés miatt.
Megkérdeztem a kis szépséget, hogy hallott- e róla? Gyönyörű, violaszínű szemével bánatosan nézett rám.
— Az előbbi két év alatt, az áram lekapcsolás alatt nem voltam itthon. Mondhatom, kellemetlen benyomásom volt az áramszünetek miatt. — reagált a témára Alexa.
— Idén itthon leszek, nem megyek sehova, nehogy még valami meglepetés történjen.
— Mondd kedves, mit értesz „meglepetés” alatt? — kérdeztem kíváncsian.
— Jaj, ne is kérdezd Johnny… — vágott szavamba Jóska bá’
— Egyre nagyobb problémája lesz ennek a szegény gyermeknek… a két rohadt áramszünet miatt.
— Johnny, tudod mi történt mind a két lámpaoltáskor? — csicsergett a szépség, aranyozott hangján.
— Mi történhetett kicsi törékeny mimóza?
— Mindkétszer megesett lett! – dörgött szavamba a paprikás hangú papa.
— Micsoda?! Mind… két… szer? — ismételgettem elcsukló hangon.
— Drága Uram, Istenem! Megfeledkeztél oltalmazni a zsenge szüzet? — rebegtem az ég felé elcsukló hangon.
— Gyűrűk… a gyűrűk! Ismerős nekem a … a… két ujjadon a…nagy pecsétgyűrűk… — méregette szúrós szemekkel a kislány.
— Johnny, ott voltál a két áramszünet alatt a New York-i Central Park körül?
— Én sok helyen járok… de az izé… még sohasem jegyeztem fel, hogy merre… ööö… akarom mondani… fogalmam sincs, hogy miért kérdezed…
— Nem tudod?… Ne-eee-m?… Gondolkozz!
— ???
— Enézést kérek Jóska bá’ rohannom kell, mert nincs izé… klímaváltozás hírét… kell… másnak is vinni…
Azonnall kihúztam a csíkot a lakásukból, mert besokaltam a sok nyavajgástól. Becsaptam magam mögött a nyekergő vasajtót, és a lakásomba menekültem. Ágyamba rogytam nyöszörögve. Túl sok volt a kellemetlen szomszéd látogatás nekem.
— Jóságos Istenem, drága Teremtőm! Alázatosan könyörgök, ne hagyj magamra eben a fejtetőre állított világban. Ne vedd el a maradék eszemet, ami még meghagytál… jól tudod, hogy az izéléstől… a felmelegedéstől … menekülni akartam a szürke hétköznapi életemtől. Te vagy az egyedüli tanúm, hogy mennyire majréztam… félve… izéltem… a szörnyű légköri viszonyok miatt. Véletlenül alacsonyabb szempontokra koncentráltam, az volt a baj. Félek a jövőtől… Vigyázz a kis Alexára, hogy békésen tűrje a… lámpaoltással járó kellemetlenséget…
Erőszakos csengetésre ugrottam ki félelmemben az ágyból. Szerencsémre tévedésből hozzám csengetett valaki.
— Köszönöm, írgalmas Atyám, hogy megszakítottad a légköri felmelegedéstől rettegő álmomat…