Martin Peter Simons éppen hazafelé sétált a ködös, kihalt utcán, egy téli estén. Arra gondolt, hogy milyen jó lesz, hogy végre otthon lehet. Simons ugyanis nagyon hosszú utat tett meg. Egész Angliát bejárta. Nyelveket tanult, és a legkülönfélébb helyeken dolgozott, hogy összegyűjtsön annyi pénzt, hogy kifizethesse családja tartozását, melyet még a Második Világháború idején vettek fel az dédnagyszülei egy házra, melyben a mai napig lakott Simons – ugyan kissé szűkösen – feleségével, két gyermekével, és – az ismerősen csengő – Lee Tábornok nevű macskájukkal. A macska a nevét a Hazárd megye lordjai című sorozatból ismert, narancssárga Lee tábornok nevű autó után kapta, mivel Martinnak nagyon tetszett a sorozat, s így akart tisztelegni a kedvenc műsora és készítői előtt.
Boldog volt, hiszen régen nem látta már szeretteit, és örült, hogy újra találkozhat velük, ugyanakkor fáradt is volt, hiszen hosszú és kimerítő napok voltak a háta mögött.
Miután leszállt a repülőgépe és elintézte a reptéri formalitásokat, taxiba száll, de nem indult rögtön haza. Körbe szerette volna járni a várost, ahol élt, és amitől oly régóta volt távol. Betért kedvenc bárjába és megivott néhány italt és elszívott hozzá pár szálat a még Londonban vásárolt cigarettájából. Jól esett a pálinka. Ilyesmit az angolok nem igazán fogyasztottak. Náluk a barna sör és a whisky volt a népszerű ital. Ugyan az is jólesett a fárasztóbb napok után, de mégsem volt az igazi. Így hát bepótolta, amit az elmúlt években kihagyott. Jól bírta az italt, sokakat tudott szemrebbenés nélkül az asztal alá inni, de a mostani mennyiség még talán neki is sok volt. Így hát nem hívott taxit, hogy az vigye haza a bárból, hanem inkább sétált. Úgyis szerette volna megtölteni tüdejét a helyi levegővel.
A háza nem állt messze a bártól. Mindössze néhány utca távolságra volt, így gyorsan hazaért. Kinyitotta az ajtót és belépett a házba. Az előszoba teljes sötétségben honolt. Felkapcsolta a lámpát, de a beltéri magasság és az izzó gyenge fényerejének összjátéka miatt így is csupán félhomály derengett a szobában. Le sem vetkőzött, úgy ment a nappaliba. Ott is felkapcsolta a villanyt. Itt már erősebb volt a világítás és a fény a teljes szobát bevilágította. A bútorok porosak voltak. Nehéz egy ekkora lakást tisztán tartani – gondolta Simons, miközben végighúzta ujját az egyik szekrény polcán.
Felsétált az emeletre, és körbenézett. Itt még vastagabban állt a por a bútorokon, mint lent. Ő azonban ezzel nem törődött. Furcsának találta azonban, hogy családját sehol sem találta. Benézett felesége hálószobájába, az azonban üresnek bizonyult. Nem értette, hogy miért nem köszöntötték őt, aki oly soká volt távol és oly sokat dolgozott és nélkülözött, hogy nekik könnyebb legyen az életük. Már bosszúsággal kevert szomorúság is megkörnyékezte e miatt. Azonban gyorsan elfojtotta magában ezt az érzést.
Benézett a gyerekszobákba is, de azok ugyanolyan üresek voltak, mint a feleségéé. Nem tudta mi történhetett. Lesétált a lépcsőn és rágyújtott egy cigarettára. Kiment a konyhába, hogy keressen magának valami üdítőt. Akaratlanul is vágyott valami alkoholmentesre a bárban elfogyasztott nagyobb mennyiségű pálinka után. De mielőtt belépett volna a konyhába, a pincébe vezető ajtón furcsa, piros folyadékot vett észre. Először azt gondolta, hogy valami festék, de a házat nem akarták sohasem átfesteni, a falak épek voltak és különben sem piros, hanem megnyugtató zöld színben pompáztak. Szélesebbre tárta az ajtót és felkapcsolta a villanyt. A lépcsőn is észrevette a vöröses folyadékot, amiről közelebbi vizsgálódás után kiderült, hogy vér. Martin aggódni kezdett, bár semmi szörnyűségesre nem gondolt. Bár így tett volna! Akkor talán felkészül a lent elétárulkozó látványra. A pincében ugyanis mindent elöntött a vér. Az egyik sarokban pedig felfedezte feleségét, két gyermekükkel a karján, természetellenes pozícióban. Arcuk teljesen eldeformálódott, és inkább véres masszához hasonlított, mint archoz. A sokk hatása alatt álló Simonsnak azonban nem maradt túl sok ideje arra, hogy a kétségbeesés legkisebb jelét is mutathassa. A háta mögül ugyanis valami ráugrott és karmait belemélyesztette a remegő Martin hátába. A férfi felordított fájdalmában és próbálta levetni magáról a hátába kapaszkodó állatot. A falnak vetette magát, és a hátába fúródott karmok elengedték áldozatukat. Simons gyorsan megfordult, hogy szembekerülhessen támadójával. Ekkor vette csak észre, hogy az állat nem más, mint a család házi kedvence, Lee tábornok. A macska szemei vérvörösen izzottak, a szájából folyamatosan csorgott a habzó nyál. Ebből Simons arra következtetett, hogy az állat megveszett.
Gyorsan körbenézett a helységben és valami fegyver után kutatott tekintetével. Alig néhány méterre volt tőle egy feszítővas. Gyorsan a szerszám után vetette magát és felvette a földről. Alig hogy megfordult, a macska egyből nekiiramodott és beleharapott a férfi lábába. Az gyorsan lesújtott a macskára és egyetlen ütéssel harcképtelenné tette. A gyűlölet és az undor keveréke futott végig a férfin és ismét lesújtott a mozgásképtelen, de még vergődő állatra. Az állat még rúgott néhányat, aztán elpusztult.
Simons eldobta a feszítővasat és közelebb lépett szeretteihez. A keserűség és szomorúság, amit érzett több volt minden épp ésszel felfogható fájdalomnál. Úgy érezte, nem tud tovább élni. Felsétált a pincéből, fel az emeletre és bement a dolgozószobájába. Kinyitotta a fiókot és elővette revolverét. Megtöltötte a tárat és a halántékához emelte a fegyvert. Aztán lassan behunyta a szemét és meghúzta a ravaszt.
2 hozzászólás
Hű, tiszta horror! Nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e, vagy inkább csendben rosszul legyek a drámai végkifejlettől.
A kezdet alapján többet vártam a történettől…