Több, mint 500 évvel ezelőtt történt, de Gházipurban még mindig emlékeznek Mahenire; igaz, van egy kis szentélye is, amely nem engedi, hogy az emléke feledésbe menjen. De Maheni nem volt szent, nem imádkozott többet, mint mások, és csak a szépsége emelte ki a gházipuri lányok közül. Ez lett a végzete, mert egy napon megpillantotta őt Bhopat Déva rádzsa, a hajobansz rádzsputok királya. Ettől kezdve nem tudott nyugodtan aludni, egyre csak arra gondolt, hogy mi mindent tenne a lánnyal, ha egyszer magukra maradnának.
Sokáig úgy látszott, hogy sosem jön el ez az idő. A rádzsa vehetett volna magának második, harmadik, vagy akár huszadik feleséget; de Maheni bráhmani volt, a családi papjuk lánya, és egy rádzsput nem kaphat bráhmani feleséget, még akkor sem, ha a birodalma az egész világ. Bhopat Déva nem volt különösebben gazdag, Gházipur meg a környéke elég szerény királyság, de ez még nem lett volna akadály. A családi pap kereken megmondta, egy hajobansz rádzsput ne is álmodjon az ő lányáról. Különben is, Maheninek már van vőlegénye, nemsokára megtartják az esküvőt, eggyel több ok, amiért szó sem lehet közeli kapcsolatról.
Királyokat nehéz meggyőzni, a kevés hatalom is megbolondítja őket. Bhopat Déva szolgái egy sötét éjszakán betörtek a bráhmana házába, és elrabolták a szép menyasszonyt. Maheni sírt, mint a záporeső, de az nem használt semmit. Sírva még jobban tetszel nekem, mint nevetve, mondta a király, és megpróbálta lerángatni a szárit Maheni testéről. Hát, ez a szári nem lett egyre hosszabb, mint Draupadié, aki egykor egy nagy tanácsteremben került hasonló helyzetbe, a férje meg az összes rokona jelenlétében. Meg is lakolt érte a kegyetlen Duhsászana, igaz, hogy sok-sok év után, de egy ilyen sérelmet egyszerűen nem lehet elfelejteni. Maheninek nem akadt isteni védelmezője; az egyik kezével a szárit markolta, a másikkal ellökte magától a királyt. Ne makacskodj, te kis buta, mondta Bhopat Déva, és férfiasan tűrte a kemény ütéseket, meglátod, neked is jó lesz.
Évezredek óta ezzel a maszlaggal etetik a férfiak a nőt, amikor meg akarják erőszakolni. Leteperik, tárgyként kezelik, fájdalmat okoznak neki, elveszik a tisztességét, világgá mehet a szégyenével, de higgye el, hogy neki is jó lesz. Nem lesz jó. Maheni kétségbeesetten könyörgött: Ne nyúlj hozzám, mert én szűz vagyok. Mi lesz belőlem, ha elvesztem a szüzességemet? – Mi az a szüzesség, csak egy darab bőr. Az asszonyok mind elvesztik a szüzességüket, mégis boldogan élnek, mondta a rádzsa felhevülten, és durván nyomkodta a lány mellét. – Nem kérhetsz tőlem olyat, amit nem tudsz visszaadni, szólt Maheni, és megpróbált kibontakozni a nemszeretem ölelésből.
Visszaadni? Erre is volt már példa. Kuntit, aki később Draupadi anyósa lett, éppen így erőszakolta meg egyszer a napisten, a gyerek is megszületett, mert az istenek nem tudnak vigyázni; Kunti mégis szűzen ment férjhez. Más idők, más emberek! A Pándavák apja egy-egy isten volt, és a család mindegyik tagja kivételes. Maheni csak egy bráhmana lány volt, a király pedig izmos és erős. Természetes, hogy az történt, amit Bhopat Déva akart. Megkapta, amire vágyott, bár nem telhetett sok öröme a vergődő és átkozódó lányban.
Most már elengedte, menjen Isten hírével. És visszaküldte neki azt, amit elvett tőle: egy darab bőrt, amit egy csirkecombról nyúzott le személyesen: Nesze, itt van, amit kértél, használd egészséggel.
Ezt a hallatlan sértést nem hagyhatták megtorlatlanul. De a bráhmanáknak nincs más fegyverük, mint a sápa, az átok. Maheni összehordatott egy halom fát, felment a tetejére, és maga gyújtotta meg a máglyát. Az utolsó pillanatig sorolta a rettenetes átkokat: Ne legyen soha boldog – Dőljön rá a palotája – Pusztuljon el vele együtt az egész háza népe – Irmagja se maradjon a hajobansz nemzetségnek. És különös, de az átok pontról pontra beteljesült; a palota összeomlott, és eltemette a rádzsa háza népét, ő maga is meghalt, amikor a mentésben segédkezett, még a távol levő családtagok is áldozatul estek Maheni átkainak: ki a folyóba fulladt, kivel gyorsan végzett az orgyilkos golyó.
Ezek után a puróhita sem maradhatott meg Gházipurban, felrakta a családját egy ökrös szekérre, és először is Maheni vőlegényét kereste fel. Itt van a menyasszonyod, mondta, és átadta neki a csirkebőrt. Arra már nem volt szükség, hogy a vőlegény is kimondjon egy szörnyű átkot. Szó nélkül a szívéhez kapott, összeesett és meghalt. Így akarta a végzet, vagy még inkább Bhopat Déva elvakult szenvedély, és a megkísértő szépség közös akarata. A szenvedély kötőereje úgy mozgatja az embereket, mint a bábukat egy óriási sakktáblán. Mindegyik bábu fekete, és az a szabály, hogy nem győzhetnek soha. Mindenki elvész, aki egyszer a nagy sakktáblán helyet kért magának. A királyok és a királynők nagyobbat buknak, mint az egyszerű paraszt, de ebben a játékban csak vesztesek vannak, és a szenvedély kötőereje boldog.
Hát ezért építettek egy szentélyt Maheni emlékére. Maheni ma is ott lakik, szellem formájában, és még nem nyugodott meg. Külön sértésnek tekinti, ha egy zarándok enni vagy inni merészel a szentélye közelében, és az ilyeneket jól megbünteti: megbénítja a fél arcukat, vagy az egészet. Bhopat Déva még nem jött vissza, a hold sötét felén várja, hogy Maheni bosszúálló szelleme elhagyja a földet.
2 hozzászólás
Nagyon jól megírt, tanulságos történet. Tetszett.
Kedves Arthemis,
köszönöm, hogy elolvastad szegény Maheni szenvedéseit.