Azaz szülinap. És akiről szó van: Adam. Nem hittem, hogy valaha is Vele alakítok ki rendes, emberi kapcsolatot…Dehát ember tervez, mint jól tudjuk e remek közhelyet.
19.szülinap…-nem tartjátok furának, hogy mindig egy szülinapon történik velem valami? Na mindegy. Nekem az elején kedvem sem volt lemenni, egy nagyon jó barátosném, Jessica, hívott le a „te is ismered és szeretné, ha eljönnél dumával”. Tudni kell, hogy a party 9-kor kezdődött, mi lányok 11 felé mentünk le, Ő azonban nem volt sehol.
A storyhoz tudni kell, hogy Adammel először utáltuk egymást. Hogy miért? Mert ugyanazt gondoltuk egymásról. Kimondva két nagypofájú egoistának találtuk egymást, de aztán ez megváltozott. Mindig jó helyen voltam jó időben, ca veut dire, hogy végigkísértem a barátnőjével folyó kapcsolat zátonyra futását, amit inkább egy tankhajó elsüllyedésének kéne neveznünk, mintsem zátonyra futásnak, de mindegy.
(itt térünk vissza a szülinaphoz:) Csak fél1-kor kolbászolt be az ajtón, úgy mint egy élőhalott. Ekkor még fogalmunk sem volt arról, hogy mi magyarázza, a 3órás késést. De ez a tudatlan állapot csak cirka 10percig tartott. Mint megtudtuk a party elején szakítottak a barátnőjével. És innen indult a láncreakció: a szakítás után elment búfelejteni és megünnepelni, ami a születésnapból még hátra volt. Azt sem tudta hol van(persze ezt tagadja), majd a karomba omlott és a nagyközönség előtt(értsd kb.20ember) előadta a hattyú halálát.
Utána jött a nagyon gentleman-es kérdés:
– Mit iszol, Drága?
– Vizet- én mint egy jókislány…
– Nem, az nem lehet!Várj, nem fog nagyon megártani? –és persze kiröhög.
– Antibiotikumiot szedek…nem lehet…üsse kavicska…jöjjön a Tequila. De csak, ha Te is azt iszol velem.
– Mi mást? Pont veled ne innám?-sexuál mosolyt kapok ajándékba az itóka mellé.
A húzó után mivel én álltam hozzá a legközelebb felkapott és irány a táncparkett. Nem számoltam azzal, hogy mibe is mászom bele, ezzel a kis tettemmel (mármint, hogy hagytam magam elhurcolni és igenis felkapott. Megrázó és durva volt. Na jó, ezt nem adom be senkinek..). Magyarul a tánctérről már csókoktól kísérten jöttünk el. És aztán…irány hozzám. Persze a jó öreg „csak beszélgetünk egymás mellett hiányos öltözetben egy ágyon” jelmondattal indultunk el. Aha. Mondanom sem kell, hogy mi lett belőle. Nem, nem az. A meglepetés akkor volt, amikor én azt kérdeztem, hogy ugye ez csak ennyi lett volna. Ez Őt lepte meg, engem meg a válasz.
– Én…mi lenne, ha nem csak ennyi lenne?
– Hát, még egy kicsit korai így döntenünk, nem? Még nem is szakítottatok rendesen…vagy igen?
A szeme mindent elmondott.
Igazából benne lettem volna én, de … ott volt még a nagy szerelem árnyéka és az a tény, hogy nem a mellettem fekvő egyénnel képzeltem el a tartós és harmonikus emberi kapcsolatok egyikét(igazából semelyikét nem vele képzeltem el). A kérdésére nem nagyon tudtam mit felelni, akkor még. A reggelünk sem zajlott vicctől mentesen, köszönet ezért kis családomnak(mint mindig). Nos az első akadály anyum hőn szeretett lovagja volt, mivel meg akart lepni egy CD-vel -és nem hitte el, hogy van nálam valaki-, berontott a szobámba:
– Ööö…jó reggelt! Izé…hoztam neked egy cd-t. Ja neked is jó reggelt! -köszönt a „na jó éjszakátok volt?” mosollyal az arcán a mellettem fekvő emberi egyednek.
– Szia…öö…köszi, mindjárt meghallgatom, mármint meghallgatjuk- mondom én az „igen jó volt, de mi közöd is van hozzá?” hanghordozásommal.
Mikor meghallgattuk a cdt, magamra kaptam egy kéznél levő ruhadarabot, ami a sulis egyen ingemnek bizonyult, és jól félre is gomboltam, aztán kimentem a családom üdvözlését lebonyolítani így hajnalok hajnalán reggel 11kor. A család már a kupaktanácsban ült, mikor az étkező részleghez értem minden szempár felém fordult.
– Na? –így anyum lovagja- kicsit csapzottnak nézel ki…
És elkezdi megigazítani az ingem befelé fordult nyakát.
– Minden ok.
– Akkor ne dobjam ki?
– Szerintem maradhat…majd szólítalak, ha nem…
– Hát jó- mondja nekem kicsit szomorkás arccal, hogy nem kerül sor bunyóra-pedig szívesen…
– Ok, majd észben tartom
– Na és milyen volt? -hangzik fel anyám és a hugom kórusa. Nők. Erre csak ennyit mondok.
– Ööö…megyek keresek valami kaját…
– Kávé a helyén, friss zsömle a kenyér mellett és a sör a hűtőben
Kicsit gyorsan fordultam meg. Korán reggel? Sör?
Anyum úgy néz rám, mintha az lenne a naturális, hogy a lánygyermeke reggel egy felessel kezdi a napot az ágyából kimászó pasi(k)társaságában.
– Szerintem a sört most kihagyjuk. Van egy 45-ös méretű papucsunk?
– Miért csak egy? Talán ő a bicebóca?-anyám pasija néha egy fütyi tud lenni.
– Hahaha…még reggel van hagyjál!-de azért mosolygok- hogy is van a bal térded?
– Nem szóltam semmit.
Na azért.
Amint visszatértem a szobám biztonsági övezetébe ő már aluszkált. Jó. Remek. Nagyszerű. Megyek zuhanyoni. Újra elindulok kifelé, mire ő:
– Hova mész, Drága?
– Gondoltam fürdök.
– Jó. Én is.
Mi ez? Gyereknap?
– Ok, keresek neked törcsit, várj itt!
5perccel később a fürdőben a fürdés közben
Kopogás. A hugom:
– Bejöhetek?
– Nem hiszem, hogy most kéne…-mondom kicsit zavartan.
– Miért mit csinálsz?
– Szerinted az ember mit csinál a fürdőben?
– Fürdik? – wow az én hugom. IQ bajnok a csaj. Na jó, még reggel van.
– Aha, erre egyedül jöttél rá?
– Akkor miért nem mehetek be?
Adamre sandítok, aki már fuldoklik a nevetéstől.
– Mert most ne!
– De miért ne?
– Mert ne!
– Mért ne?
– Menj már, az Istenért!
Na kisebb nehézségek árán megfürödtünk. Majd felajánlotta, hogy menjünk ki hozzájuk.
– Minek? – na, én a nagy romantikus…
– Hát, szerintem beszélnünk kéne…
– Ja, úgy mint most, nem?
– Nem most tényleg komolyan – na hiszi a piszi.
– Beszélek anyámmal és meglássuk. Rendben?
– Jó.
Anyum szó nélkül elengedett. Tehát irány ki hozzájuk, mondanom sem kell, hogy ott sem a sakk vb eredményeit beszéltük meg, hanem mélyrehatóan tanulmányoztuk egymást, persze a lelkivilágra gondolok.
Megegyeztünk, hogy reggel a 6.20-as vonattal megyünk vissza imádott Párizsunkba. Aha. Ismét a tervek.
6.30-kor szól az óra. Ránézek(mármint az órára). Beletelt néhány percbe, mire rájöttem mit is látok ill. megtaláltam a kikapcs gombot(kontaklencse nélkül igenis nehéz)
– Merde 6.30van!
Ilyen vigyázülést nagyon ritkán lát az ember magzatja. Én most láttam. Fürdés, fogmosás, ruhák keresése.
– Ezt nem hiszem el. 7.20 van
– Miért nem siettél jobban? -néz rám kérdő tekintettel.
Erre mindkettőnkből kitört a nevetés.
– Most már elindulni is késő, amúgy is van jobb ötletem…-mondja nekem cinkos mosollyal és visszahúz a párnára.
– De már elkészültem és fel is öltöztem és különben is…-mondom durcisan és természetesen teljes ellenállást tanusítva.
– Azon könnyen segíthetünk.
És segítettünk is.
A karjával a fejem alatt, cigivel a számban és a reggeli kávéval kartávolságon belül; minden olyan könnyűnek tűnt.
– Mond csak te gondoltad volna…?
– Mit? – néz rám nagy boci szemekkel
– Hát ezt, hogy ez lesz a vége…
– Szerinted miért mondtam Jessy-nek, hogy hívjon le téged?
– Te szemét, neked akkor még barátnőd volt!!!!
– De éjfélrere otthon kellett hogy legyen…
Szemét köcsög.
– Aha, akkor megvoltam, kipipálhatsz a listádon, én megyek. Pá!
– Ne! Nem úgy gondoltam, ill. igen, de…
– Most igen vagy nem?
– Igen, de változtak a dolgok -ekkor már háttal ültem neki az ágy szélén és kerestem a fekete pólómat.
– Aha. Na jó. Viszlát!
– Figyelj, megmozgattál bennem valamit.
Erre már mosolyogva fordultam hátra és egy azon percben ki is tört belőlünk a nevetés.
– Megmozgattam, mi?
– És mi legyen?
– Mivel?
– Hát veled meg velem.
– Nem tudom. Legyünk mi? Megpróbáljuk?
– Legyünk.
Aztán csak feküdtünk és hagytuk, hogy az legyen, aminek lennie kell, hiszen úgyis a véletlen hozott össze bennünket, miért ne bízzuk rá teljesen magunkat?