A zsemlék – vagy ahogy a kis dél-alföldi faluban nevezték, zsömlyék -, melegen illatoztak a polcon. Korán volt még, csak nemrég érkeztek meg a városi pékségből; az ottani főnök testvére volt az üzlet vezetőjének, el lett tehát rendelve, hogy elkészülte után azonnal szállítsák le az árut; talán ennek köszönhető, hogy eddig nem hűltek ki.
Kristóf szerette ezt a hajnali bolt-illatot, vágyakozva szagolt a levegőbe, majd izgatottan felkapott egy bevásárlókosarat. Szeme végigjárta az édesség-részleget, mohó pillantásokkal haladt el a csokoládék, cukorkák hívogató bazárja mellett.
A zsömlyékhez odaérve, a nyolc évesek rettenthetetlen komolyságával letépett egy nejlonzacskót, és az anyjától ellesett szakértelemmel vizsgálgatni kezdte azokat. Egyiket túl kicsinek találta, a másikat túl formátlannak; emennek az alját kelleténél jobban megkapta a tűz, amaz pedig túl lisztes volt; kishúga, Rozika nem volt halandó megenni az ilyet.
Végül csak talált négy tökéleteset is. Szépen elrendezve belepakolta őket a zacskóba és beletette a kosárba. Már éppen indulni készült a kasszához, mikor szeme megakadt az ártáblán. 22 Ft/darab.
Belenyúlt kissé rongyos nadrágjának zsebébe és előhalászta az aprót, amit édesanyja adott; csak nyolcvan forint. Fejben gyorsan kiszámolta a zsömlyék árát, majd riadtan állapította meg: kevés.
De neki mindenképp négyet kell vennie; húgainak és magának.
Talán hazaszaladhatna gyorsan és megmondhatná anyjának, hogy adjon még nyolc forintot. Nem; akkora talán elvinnék a zsömlyéket.
Vagy megmondhatná az eladónak, hogy majd édesanyja kifizeti másnap a hiányzó pénzt. Ez sem jó: hallotta amint múltkor a szomszéd Margit néni szidta a boltot Laci bácsinak.
– Megmondom én neked, ezek a mai üzletek túl sokat gondolnak magukról. A minap is venni akartam egy kis zöldséget, no, gondoltam főzök egy jó levest az uramnak, egyem a lelkét, mostanában sokat betegeskedik. Csakhát épp nem volt nálam annyi pénz; az eladónő, az a Marika, tudod amelyiknek olyan festett körmei vannak, az meg semmiképp nem engedte, hogy elvigyem az összeset, hiába ígértem meg, hogy mindjárt visszaszaladok az árával. Nézze meg az ember őket!
Kristóf gondterhelten biggyesztette le alsó ajkát. Most is Marika volt az eladó. Mit tegyen hát? Enniük csak kell. Édesanyja azt mondta, ma nincs annyi pénze, hogy kenyeret vegyenek. Elakadt a segély, vagy mi történt. Nem teljesen értette a dolgot. Az apja sem küld pénzt a tartásukra – ezt is Margit nénitől hallotta.
Már éppen elkezdte visszapakolni a zsömlyéket, mikor támadt egy ötlete. Leszakított még egy zacskót és átrakta abba az egyiket, aztán egy újabb zacskóba a harmadikat. Az utolsót visszatette a polcra.
Azzal elindult a kassza felé.
– Csókolom – köszönt illedelmesen és letette a három zsömlyét. – Tessék külön számítani őket, mert az egyiket a barátomnak veszem.
Az eladónő gyanakodva tekintett rá.
– Hatvanhat forint lesz – mondta végül – kerekítve hatvanöt.
– De nem – hezitált Kristóf – tessék külön számítani. Most kerekíteni kell, úgyhogy külön-külön mindegyik csak húsz forint, vagyis együtt csak hatvan.
Marika nem szólt semmit, csak megdöbbenve pihegett. De aztán bólintott:
– Rendben.
Tudott a kisfiú szegénységéről.
Kristóf kifizette a pénzt és kiszaladt a boltból. Az utca túloldalán egy barackfa virágzott, noha még csak március második hetében jártak. Átszaladt leült alá és várt.
Pár perc múlva felállt és visszament a boltba. Odafutott a zsömlyékhez, elvett egyet és
kissé zavartan újra elballagott a kasszáig.
– Ööööö…. az előbb elfelejtettem, hogy akarok venni még egyet – dadogta.
Marika bosszúsan felsóhajtott.
– Huszonkét forint, kerekítve húsz….Istenem, mióta bevonták az 1 és 2 forintost, folyton ezzel a kerekítéssel kell bajlódnom…
Az út hosszú volt hazáig, de Kristóf büszkén fogta kezében a zsömlyéket. Hiszen okosan viselkedett; a négy együtt nyolcvannyolc forint lett volna, de ő csak nyolcvanat fizetett; milyen jó, hogy a tanító néni mesélt nekik arról, hogy márciustól bevonják az aprót, és kerekíteni kell a boltban!
Így legalább mindannyian ehetnek.
Apró házuk elé érve egy autót pillantott meg, illetve egy nőt, aki az édesanyjával beszélgetett.
– Gyere Kristóf! – kiabálták a húgai. Rozika vidáman kézen fogta.
– Ez a néni pénzt hozott nekünk – súgta cinkosan -, nagyon sokat. Most már nem leszünk szegények!
Kristóf kezébe adta a zsömlyéket: – Egyél Rozika.
Ezután odament a nőhöz és igyekezett minél illedelmesebbnek mutatkozni; még kezet is nyújtott, ahogy az iskolában tanulták, miközben édesanyja szeretetteljesen megsimogatta a haját.
– Csókolom. Kristóf vagyok.
Az asszony elragadtatva viszonozta a kézfogást, majd szelíd arcán a jóság fényével, megölelte a kisfiút.
– Örülök, hogy megismerlek, drágám. Igazán kedves vagy, és ahogy hallom, okos is. Azt mesélték nagyon jó vagy matematikából…
6 hozzászólás
Kedves Henkee!
Hát igen… A szegények is elnyerik a megérdemelt jólétet -vagyis, bárcsak így lenne. Jól rámutattál az infláció rossz, illetve jó oldalára, na meg Kristóf tehetségére! Nagyon megkapó!! Gratulálok!
Köszönöm kedves Fanofgd:)
Kedves Henkee!
Kristóf a korához képest igen ravasz kis srác, meg kell hagyni! történet tetszik, az ötlet jópofa, de ha megengedsz néhány észrevételt: nagyon magyartalan szóhasználat az "el lett rendelve" (germanizmusnak is hívják, a németben használatos passzív után). Aztán akad pár tartalmi ellentmondás: 1. Ha a zsömlyéket csak nemrég hozták, Kristófnak nem kellett félnie, hogy elfogynak, amíg hazaszalad még pénzért. 2. Az anyukájának pontosan tudnia kellett, mennyibe kerül egy zsömlye, tehát érthetetlen, miért nem adott elég pénzt a gyereknek. 3. Anyukája szerint nincs pénzük kenyérre, holott a 4 zsömlye árából kijönne majd fél kiló, tehát a zsömlye jóval drágább. És még valami: Az üzletek nem tudnak gondolni magukról se keveset, se sokat:) Max. a boltosok… Végül egy elírás: Rozika nem volt ha(j)landó megenni…
Bocs, ha kissé hosszúra nyúltam, de úgy vélem, érdemes ilyen apróságokra odafigyelned, hogy az írásaid még jobbak legyenek!
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán:)
Köszönöm azt észrevételeidet, igyekszem átjavítani a dolgokat:)
Kedves "pici", Lányom!
Le a kalappal…ötlet, stílus, írás, konklúzió…nem sorolom tovább..mert nagyon tetszett, és szerintem nem csak nekem..
Azt mesélték, nagyon jó vagy, prózából…
Szeretem amit csinálsz!
Üdvi: d.p.
Kedves Dini"papa"!:)
Köszönöm, hogy most is olvastál..:)
Nahát, ilyeneket meg ki mond?:)