Márta néni érdekes teremtés és segítőkész, arany szíve meg rengeteg energiája van. Persze, a maga nemében mindenki érdekes teremtés, de nekem Márta nénit közelről van szerencsém ismerni.
Pár évvel ezelőtt még aktív munkaerőként, kiegyensúlyozott főnökként szervezte beosztottjainak életét, természetesen, a lehető legjobban. Pillanatnyi megingás nélkül tudta, hogy mikor kinek mi a jó, kiből mivel lehet a legtöbbet kihozni, és kinek a számára mivel lehet a cégből a legtöbbet kihozni. Magából is a lehető legtöbbet hozta ki, egyetem, szakmérnöki, két nyelv, ha nem is papírral megtámogatva, de tárgyalási szinten. Az ő korosztályában ez igen nagy szó volt, hiszen, ha belegondolunk, anyáink-apáink közül „otthonról” már kevesen hozták a nörsz és a freulein biztos hátterét, a kötelező orosz meg soha nem vert igazi gyökeret bárki fejében. Az emberek nehezen birkóztak meg a nyelvvel, és egyáltalán nem a betűk, vagy a nyelvtan miatt, de ez egy másik történet és a diákok azóta az angol nyelvet, vagy franciát, vagy spanyolt, utálják, mint kötelező tantárgyat, de térjünk vissza Márta nénihez.
Márta néni, ha nem is nörsztől vagy freuleintól, de még otthon tanult meg angolul is, németül is. Igaz, a testvéreivel csak Lucky (ejtsd „löki”) Jimként emlegetett menekülttől elsajátított ismereteket bizony néha az anyanyelviek döbbenten hallgatták, de a kellő magabiztossággal, talpraesettséggel elővezetett beszéd, előadás, tárgyalás, meghozta a sikerét. Akkoriban még honorálták a munkahelyhez való hűséget, kitartást: csoportvezetés, osztályvezetés, külföldi utak, külön munkák, szakértés, kitartott, még a rendszerváltás után is egy darabig. A család is boldog volt, Márta néni energiái a legjobb helyen vezetődtek le, a nyugdíjas férjnek tényleg nyugalomban teltek a megérdemelt pihenés napjai.
A talaj akkor kezdett Márta néni magabiztos lába alatt meginogni, amikor fiatal, huszonéves menedzsermacákkal és öltönyös gyerekekkel kellett teambuildinges hétvégéket eltöltenie. Egy darabig elgúnyolódott, poénkodott korán, hűségén, tudásán, tapasztalatán, visszaverte a tegeződő fiatalok támadását. Csak talpraesettségének köszönhette, hogy amikor az egyik ifjú titán közölte vele, hogy „Ezt elb…tad”, még volt lelki ereje megvédeni igazát, hozzáfűzni valami nyerset, kioktatót, el is ismerték, hogy nem b-ott el semmit, sőt, de már érződött a nyugdíj szele. A korhatárt még nem érte el, amikor a külföldi kézbe került vállalat vezetése egy „tehén” számára nézte ki az ő osztályát. Emelt fővel, a hatéves vállalati autójával és némi végkielégítéssel vonult el, nyugdíjas férjét és szomszéd házban lakó gyereket és annak családját boldogítani. És hatalmas lelkesedéssel vetette magát a főállású nagymama szerepébe.
A lendület, a magabiztosság, a határozottság töretlen, csak éppen a helyzet más. Igaz, ha meghallgatjuk Márta nénit, akkor az a kép alakulhat ki, hogy ő senkinek a dolgaiba nem szól bele, ő csak egy nagymama, ő mindent megcsinál, amit rábíznak. Ez így is van, épp csak egy kicsit húzza el a száját, ha valami nem tetszik neki, épp csak nem pont azt hozza boltból, amire megkérik, épp csak egy kicsit bírálja felül a bevásárló listát. Mert ha ő jobban szereti a vajat, mint a margarint, akkor biztos mindenki más is jobban szereti, és elég a vékonyabb vécépapír. Aztán, ha a sokadik ilyen felülbírálat után az ifjú férj morgásának engedve Márta néni lánya a délutáni csúcsban elmegy vásárolni, akkor kellő rosszallással a hangjában tud panaszkodni. Ezeknek a panaszoknak több fő iránya van. Az egyik az „én már arra sem vagyok jó, hogy bevásároljak” kezdetű, a másik a „Most miért kell mindenen megsértődni?” A kettőt néha kombinálja, ilyenkor a lemez úgy kezdődik, hogy „Mert én már csak frusztrálni tudlak benneteket!” De az adu ász az ártatlan szemekkel elővezetett „miért nem szóltok, hogy segítség kell, tudjátok, milyen szívesen segítek!”
Ez a néhány megjegyzés pontosan megmutatja, Márta néni kedvenc időtöltése mások felbosszantása. Nem is igazán jó kifejezés ez, a mostanában divatos „kiakasztás” jobban fedi a valóságot. Addig-addig teszi a megjegyzéseket, amíg valaki fel nem csattan. Akkor aztán boldogan teheti a fenti megjegyzések egyikét, vagy bővítheti a repertoárt a „Hogy te milyen érzékeny vagy”, és a „Ha itt ilyen puskaporos a levegő, akkor már megyek is!” kitételekkel.
Nincs csattanó, nincs következtetés. Márta néni éli mindennapjait, újabb és újabb ötletei vannak, hol az unokákat ugrasztja össze, hol a lányát meg a vejét. Néha sikerül veszekedést szítani a lánya meg az unokák között, és ha végleg semmi sem sikerül, akkor ő sértődik meg. Ugyanis egy valamit nem visel el, éspedig azt, ha humorosnak titulált szurkálásaira valaki hasonló „színvonalú” viccel visszavág. Ilyenkor aztán dúl-fúl, mérgelődik, panaszkodik. De mert arany szíve van, előbb-utóbb azért megbékél, és újult erővel vág bele a család megsegítésébe.
1 hozzászólás
Minden korú embernek megvannak a szokásai, bogarai. Ha az ember már elmúlt is 20 vagy akár 40 éves, vagy nyugdíjba ment, nem szereti, ha az ifjabbak akarják irányítani, oktatni. Nem mindenki szenilis, ha megöregöregszik. Az ellenkezőjét is tapasztaltam, akadnak bőven javakorbeliek is, akik már akkor feledékenyek. Ez jutott eszembe, amikor olvastam érdekes irásodat Márta néniről.
Szia!