Sok-sok esztendővel ezelőtt, amikor még tán a nagyszüleim sem éltek, hosszú, hideg tél dermesztette meg Bulgáriát, ami igen szokatlan azon a vidéken, és még márciusban is alig akart megenyhülni.
Miközben Magyarországon már a tavaszi szél árasztotta víz partján választottak társat maguknak a csivitelő madarak, a bolgár falvakban, városokban még mindig Baba Marta kegyeiért könyörögtek az emberek, de hiába tűzdelték gallérjukra a piros-fehér fonalbábukat, az a zsémbes Március Anyó csak nem csalt rügyeket a fákra, és egy fia gólya sem szállott el a házak felett.
– Azt hittem, megfagyok, Baba! – csukta be maga mögött az ajtót megkönnyebbülten Marija, és élvezte, ahogy nagyanyja főztjének gőze a kinti hidegtől kipirosodott arcát simogatja.
– Oszt megtaláltad-e a Pizsót? – kérdezte Baba, miközben óvatosan az asztalra emelte a forró leveses fazekat.
Pizsót, a martenicafiút néhány nappal előtte veszítette el Marija; Penda, a martenicahölgy azóta magányosan csüngött kabátja mellén.
– Nem – felelte bánatos mosollyal az arcán a fiatal lány – Azért nem olyan nagy kár érte, olyan kis satnya volt már szegény, foszladozott… Nem is hozta el a tavaszt azóta sem! Pedig ébredeznének már a virágok, szinte hallom, ahogy sóhajtoznak a hó alatt!
– Miket beszélsz, te leány! – csóválta a fejét Baba – A virágok nem tudnak beszélni. Hanem a madarak, azok már igencsak sírnak a napsugár és a régi pajtásuk után!
Ekkor kopogtak az ajtón, és egy magas, kerek arcú fiatalember jelent meg a küszöbön, vidáman csillogó szemei ránevettek a ház lakóira.
– Dimitar! – pattant fel Marija, és az arca, amely a konyha melegében már kezdett volna visszahalványodni hamvas fehérre, most újra lángba borult. Babának hirtelen valami sürgős dolga akadt odabent, és a fiatalok magukra maradtak.
– Képzeld csak, Marija, mi szállt el a házunk felett! – nézett rá pajkosan Dimitar.
– Tán gólyamadár? – ráncolta a szemöldökét hitetlenkedve a lány. Már kezdte azt hinni, hogy áprilisig színét sem látják a vándornak.
– Az bizony! Aztán valamit a tenyerembe is hullajtott ám a csőriből! – felelte Dimitar, azzal magához ragadta Marija apró, finom kezét, és belehelyezett egy vadonatúj, a régebbinél sokkal délcegebb Pizsót.
– Hiszen most már nem is kell hordani – sütötte le szégyenlősen a szemét Marija, de a szája szegletében boldog mosoly bujkált – Tényleg jön a tavasz!
– Annyi baj legyen! – legyintett a fiú, és egy gyors, lágy csókot hintett Marija
homlokára – Jól meglesznek Pendával jövő márciusig; úgy hallottam, facér lett a hölgy…
Úgy is lett, a következő tavaszt már az asszony Marija kebelén várta a két martenica, és az első gólya nemcsak a napsugarak ígéretét hozta magával az otthonukba abban az évben.
8 hozzászólás
Hát, ez nekem nagyon tetszett.
Örülök, hogy olvashattam.
Kate
Kedves Kalina!
Csatlakozom az előttem szólóhoz.
Kerestem a legjobb kifejezést a történetre. Úgy gondolom, hogy megtaláltam: "lágyan simogató".
Nagyon jó!!!
Gratulálok!
Üdvözlettel:
Sanyi
Szia Kalina!
Ez egy nagyon bájos, nagyon kedves kis történet. Felderítette a mai csúnya, szürke szombatot!
Üdvözlettel: én
Kedves Kalina!
Saját készítésű könyvjelzőt, himzett könyvborítót díszítettünk velük, a szekrények kulcsaira, a fiókok fogantyúira akasztottuk őket, de jutott a karácsonyfára is belőlük.
Ennyi év után most végre megtudtam, hogy a bolgároknál tavasz váró jelképek, és a ruhájukon hordják őket az első fecske, vagy gólya megérkezéséig.
Nagyon kedves, tanulságos történet! Gratulálok!
Élmény volt számomra elolvasni az alkotásodat! Gyerekkoromban mi is csináltunk ilyen kis babákat fonalból, fiú babát is és lány babát is, de sem az eredetükről nem tudtam semmit, sem a jelentőségüket, sem a nevüket nem ismertem. Azt sem tudtuk, hogy a lány babáknak piros színűeknek, a fiú babáknak fehér színűeknek kell lenniük. Mindenféle színű fonalból készültek, amihez csak hozzá tudtunk jutni.
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy hozzá tudod kapcsolni a történetet valós élményekhez is – őszintén szólva én sem ismertem ezt a hagyományt a pályázat előtt, csak amikor ihletre vártam, kutattam egy kicsit, milyen hiedelmek fűződnek a gólyákhoz, és úgy bukkantam rá
Köszönöm, hogy elolvastad!
Kalina
Nekem is tetszett, ahogy az előttem hozzászólóknak…
Élmény volt olvasni, én erről a szokásról nem is hallottam. Most már ezt is tudom!
szeretettel-panka
Nagyon tetszett!
Zsuzsa
Örülök, hogy olvashattam.
Köszönöm