Október vége volt, és szakadt az eső. Senki sem járt az utcán. A gázlámpák kísérteties fénye alig világította meg a házakat. Néha becsapódott egy ajtó, vagy fojtott suttogást lehetett hallani, aztán megint a síri csend. Mindenfélét el lehet képzelni ezekről a magányos estékről, amelyek lábujjhegyen ólálkodnak a házak körül, keresik a nyitva felejtett ablakot vagy a repedéseket, hogy beosonjanak, titokzatos vagy iszonyú dolgokat műveljenek odabent.
Ez nekem nagyon is irodalmi, közölte Lord, sőt még annál is rosszabb, irodalmiaskodó. Miért nem mondod meg egyenesen, hogy miről van szó, gyilkosság vagy kísértetjárás, ami végül is egykutya, hiszen az egyik a másikból logikusan következik.
Kétségkívül a halál az utolsó enigma, feleltem, és még csak szembe se akarunk nézni vele. Valaki meghal a történetemben – minden igazán jó történetben akad legalább egy halott. De ezt a Valakit nem ölték meg, illetve nem lehet eldönteni – illetve már többször is eldöntötték, de mégis – A dolog lényege a bizonytalanság, mert ez is hozzátartozik egy igazán jó történethez. Feszültség és csigák.
A puhatestűek hogyan kerülnek ide?
Csigák, csigázni, felcsigázás – mit szoktak felcsigázni?
Az érdeklődést. Eddig nem sikerült, és attól félek, már nem is fog. Rengeteg sztorit olvastam már, amelyek mind úgy kezdődtek, hogy október és eső, a gázlámpák világítottak vagy elaludtak.
Valahogy csak el kell kezdeni. Mondjam azt, hogy X. leesett a lépcsőn, és szörnyethalt?
Mondhatod, de ez sem csalogatja ki a csigákat a házaikból.
Nem mondhatom, mert nem igaz. Leesett, de nem halt szörnyet – mindenesetre nem azonnal. Lehet, hogy lelökték, bár a rendőrség egy pillanatig sem gyanakodott. Túl sokan állítják azt, hogy mindent tudnak, ezért valószínű, hogy nem tudnak semmit.
A történet egyik hőse egy vénasszony, legyen Mary. Szemtelenül meggazdagodott, el sem lehet gondolni, hogyan. A legvénebb vénség is volt egyszer fiatal, szép vagy tűrhetően csinos, adja magát a feltételezés – itt azonban nem erről volt szó, vagy főleg nem erről. Mary sok mindent tudott másokról, és nem adta olcsón a hallgatását. Zsarolással könnyű pénzt keresni, csak mondjuk, gyomor kell hozzá. Így vagy úgy, Mary-nek a zsebében volt a fél város. Mások kenyeret vesznek vagy gyerekruhát, Mary hol egy bankot vásárolt, hol egy újabb ingatlant. Sosem ment férjhez, de néha besorolta a gyűjteményébe azt, aki éppen megtetszett neki. Nehéz volt kitérni a kitüntetés elől, illetve meg lehetett próbálkozni ezzel is, csakhogy nem érte meg. Bölcsebb volt elfogadni Mary fellángolását, ami különben sem tartott sokáig.
Egyszer aztán találkozott a történetünk másik hősével, ugyanazzal, akinek végzetes kalandja akadt a lépcsővel. Nevezzük őt Valakinek, már csak azért is, mert igazán valaki volt Mary csapongó életében. Rejtély, hogy mivel bűvölték el egymást, de Valaki volt az egyetlen, aki kapta a pénzt Mary-től, és nem adta neki. Hivatalosan kölcsön volt, nem hivatalosan pedig – tudja a bányarigó. Valakinek bejött a pénzügyi támogatás, vett magának egy bankot, és Mary-t nem zavarta a konkurencia.
Ha csak gazdasági kapcsolat volt, a következő eseményeket nem lehet megérteni; ha csak szerelem volt, meg kellett őrizni a látszatot – mert egy úgynevezett erkölcsös században járunk, ami gondolom, már abból is kiderült, hogy az utcákat gázlámpák világították meg – végtelenül romantikus lehetett, amikor az utcán végigbattyogott a gázlámpa-gyújtogató, és akkurátusan, egyesével meggyújtotta mindegyiket, hogy aztán reggel megint eloltsa – persze hogy nem volt munkanélküliség, amikor az emberek még ilyen nagyszerű foglalkozások közül választhattak: lámpagyújtogató, lóvasutas, asztaltáncoltató. Ma csak a megfelelő gombot kell megnyomni egy központi vezérlőasztalon, sőt ezt a folyamatot is egy számítógép vezérli, senki sem fárad oda a vezérlőasztalhoz személyesen. Hirtelen mindenkinek rengeteg szabadideje lett, amivel nem tud mit kezdeni, aztán persze könyveket ír. Több könyv terem egy évben, mint amennyi parlagfű, az első számú közellenség, pedig milyen kiválóan lehetne hasznosítani.
Lord itt közbevágott: Elnézést, hogy beleszólok, de megtudhatnám, hová akarsz kilyukadni?
Nem. Legyen ez meglepetés.
Nem zavar, ha én is szerzek a végére egy meglepetést?
Attól függ. A karácsonyi meglepi például kifejezetten idegesít. Legalább annyit ígérj meg, hogy nem csomagolod be angyalos papírba.
Egyáltalán nem fogom becsomagolni, jelentette ki Lord ünnepélyesen.
Köszönöm. Ez nagyon megnyugtató. Ki nem állhatom a cellux-al össze-vissza ragasztgatott csomagolópapírt. Csak mondom. Szóval, térjünk vissza Mary és Valaki idilljéhez, ami vagy idill volt, vagy sem. Mary úgy gondolta, itt lenne az ideje annak, hogy Valaki megházasodjon. És tényleg, a bankár már elmúlt negyven éves, az akkori fogalmakkal valóságos aggastyán a házassági piacon. Mary nem akart férjhez menni, egyébként is kereken tizenhét évvel volt idősebb Valakinél. Volt azonban néhány fiatalabb hölgy, akiket a markában tartott. Kiválasztott egyet, és ripsz-ropsz, a frigy megköttetett. Mindhárman beköltöztek egy nagy házba – Terézkének meglehetett a dologról a véleménye, de ezt kénytelen volt megtartani magának. És milyen jóságos volt ez a Mary, vezette a háztartást, bevásárolt, döntéseket hozott Valaki befektetéseit illetően, megmagyarázta Terézkének, milyen kalapot viseljen, kikkel barátkozzon. Minden gondot levett a vállukról, azt se bánta, ha cselédnek nézik az idegenek – mert mindig ott őrködött az előszobában, hogy felügyelje a jövés-menést, ajtókat nyitogatott, fölakasztotta a fogasra a télikabátot, beállította az ezüstös sétapálcát az ezüstgombos sétapálcatartóba, és még csak véletlenül sem keverte össze az aranygombos parapléval.
Izgalmas élet folyhatott a szép nagy házban, Mary felügyelete alatt, de végül is csak nem lehetett olyan rossz, mert eltartott vagy harminc évig, és közben Terézke három fiút produkált, egészen Mary közreműködése nélkül – nem lehetett könnyű lenyelni, hogy nélküle is megtörtént az, aminek meg kellett történnie, de hát ő akarta, hogy Valaki Terézkét vezesse oltár elé – Terézke meg fogja be a száját, és örüljön a szerencséjének. Aztán eljött az a bizonyos októberi este –
Tudom, a kísérteties fények és hangok, az összes rejtelem, a gótikus regények öröksége.
Csakhogy most nem Az otrantói kastély következik. Mindössze hárman voltak a házban: Mary, Valaki és Valaki legidősebb fia, legyen Vafi. Mary elküldte Terézkét a rokonaihoz, a szolgáknak kimenőt adott, vagyis azt lehet mondani, hogy megtette az előkészületeket. Ő maga nyolcvankilenc éves volt, Valaki hetvenkettő, Vafi harminc körül, de ez mellékes.
Valaki leesett a lépcsőn, és másnap délután meghalt.
Mary kétségbeesetten rohant, hogy segítsen, de nem tehetett sokat. Párnát gyömöszölt Valaki feje alá, meleg takarót hozott, hogy meg ne fázzon, tördelte a kezeit, és jajveszékelt: Mi lesz most velünk?
Mintha addig is nem mindig az lett volna, amit ő akart.
Vafi a kék szalon kék díványán kék semmittevéssel foglalkozott, amikor meghallotta a tompa puffanást, és nyomban utána a sikoltozást. Föltápászkodott a kék díványról, megállapította, hogy papuska meg se mozdul, és a fejéből ömlik a vér. Telefon és egyéb újmódi találmányok hiányában elvonult a háziorvosukhoz, aki lélegzetszakadva jött, és megállapította, hogy Valaki nem mozdul, és a fejéből ömlik a vér. Jól-rosszul ellátta a sebet, és Valakit befektették az ágyába.
Másnap jött egy másik orvos, aki megállapította, hogy Valaki leesett valahonnan, van egy seb a koponyáján, és valószínűleg sok vért vesztett. Többet nem lehetett tenni, már csak azért sem, mert Valaki déltájban elhalálozott.
Valaki nem szólt egy szót sem, a baleset után nem nyerte vissza az eszméletét.
Kiszállt a rendőrség, és jegyzőkönyvbe vették, hogy minden rendben van, szabályos baleset történt, Valaki szabályosan halt meg, a nyomozást leállították, még mielőtt elkezdték volna.
Valakit eltemették, ugyan nem a temetőben, mert az veszélyes hely, ki van írva a kapujára, hogy feltámadunk. A koporsót elásták egy kertben, amelynek Mary volt a tulajdonosa. Terézkének vagy a fiainak nem volt semmi kifogásuk.
Na hallod, ez elég gyanús történet.
Miért, annyira hihetetlen, hogy egy hetvenkét éves öregember megbotlik, elszédül, leesik a lépcsőn?
Nem, de te vagy a hibás. Te kondicionáltál engem a misztikus októberi estével meg a gázlámpákkal. Titokzatos és iszonyú dolgokra célozgattál, aztán tessék, Valaki leesik a lépcsőn, sajnálatos, de nem igazán tudom átérezni a tragédiát – egyáltalán nem igyekeztél azon, hogy megszerettesd velem, vagy akár csak érdekelni kezdjen a sorsa. Papiros-szereplő, aki Mary-t vagy megfektette, vagy nem, vagy az ő pénzén vett egy bankot, vagy nem; teljes rejtély, miért kellett Terézkét három gyerekkel boldogítania. Meghalt, és nagyon remélem, hogy nem fogod feltámasztani.
Én aztán nem. Mi vagyok én, Gábriel arkangyal vagy a harsona? Hetvenkét év legyen már elég egy amerikai bankárnak is. Egy ideig tényleg úgy nézett ki, hogy vége a könyvnek, nem lehet tovább írni az utolsó fejezetet, nem lesz se utójáték, se kóda. A sors azonban másként rendelkezett.
Az özvegy és a fiúk elég érthető módon azt képzelték, hogy akkor most az övék a ház, meg a bank, meg az egyéb encsembencsem, ami általában gazdag emberek után marad. Egészen konkrétan, Terézke föl akarta magát díszíteni az ékszerekkel, amelyeket Valaki megvásárolt, állítólag neki, mint törvényes feleségnek. Az ékszerek azonban nem pihentek a szokott helyükön a kazettában. Mary rátette a kezét mindenre, ami ért valamit, és közölte, hogy az mind az ő tulajdona.
Terézke gyorsan felmérte, hogy a jogi helyzete elég bizonytalan. Nem volt sem ajándékozási szerződés, sem végrendelet, egyáltalán semmilyen igazolás, a vénséges Mary-től viszont az egész város retteg. Valószínűleg azt gondolta, innen szép nyerni, és beindította a gépezetet.
Vafi, aki a szó szoros értelmében nem volt szemtanú, a balesetnél nem volt jelen, de legalább a házban tartózkodott, szenzációs bejelentéssel állt elő. Valaki esténként szívesen megivott egy-két pohár vörösbort, és ezen a bizonyos estén Mary a nemes nedűbe mérget kevert. Valaki gyanútlanul megitta, rosszul lett, ezért esett le a lépcsőn. Mary mindvégig jelen volt, és ahelyett, hogy orvosért szaladgált volna, benyúlkált valaki eltört koponyájába, megpiszkálta egy kicsit az agyvelejét. Ő ezt mind látta, de nem szólhatott egy szót sem, mert Mary életveszélyesen megfenyegette. Ugyebár, mindenki tudja, milyen rendkívüli fizikai ereje van. Mary akkor már betöltötte a kilencvenedik évét, és ami Valaki agyvelejét illeti –
Fúj, mondta Lord, nem akarom hallani ezeket a részleteket.
Ezek után Terézke is színre lépett. Mint tudjuk, a vidéki rokonainál volt, amikor Valaki balul esett, de ez egyáltalán nem gátolta abban, hogy föl ne tálalja a maga változatát. Mary lelökte Valakit a lépcsőn, azon vesztek össze, hogy Valaki nem akarta harmadszor vagy negyedszer is megadni az állítólagos adósságát. Mindenki tudja, hogy Mary milyen aljas perszóna, igazából egy vérszomjas ragadozó, akit már régen félre kellett volna állítani, elítélni, kivégezni, beültetni a villanyszékbe – bocs, ez akkoriban még nem létezett. De mindegy, az emberiség rendkívül találékony, ha arról van szó, hogy meg kell szabadulni egy másik embertől – már a régi görögök is – már a piltdowni majomember – bocs, az egy nagy csalás, az egyik leghíresebb hamisítvány, egy Charles Dawson nevű szemétláda fabrikálta régi emberi koponyadarabkákból és egy orangután állkapcsából – volt egy cinkosa, a francia Teilhard de Chardin, aki ugyancsak Piltdownban, merő véletlenségből, megtalálta az állkapocsba illő szemfogat.
Lord nyugtalankodni kezdett: Te most átmentél paleontológusba, vagy mi van veled?
Semmi. De annyi érdekes dolog van a világon. Például Palenque és Piedras Negras maja városok az Usumacinta folyó alsó folyása mentén –
Na jó, akkor én megyek. Ajánlom magamat.
Bocs, én igazán nem tudhatom, hogy az Usumacinta téged nem érdekel. Szeretem a dallamos folyóneveket.
Én meg a dallamos dallamokat szeretem. Jól van, Mary-t gyanúba keverték. Gyilkossággal vádolni valakit, ennyi év után, nem okos dolog.
Nem Valakit vádolták. Valaki a halott szerepét játszotta ebben a komédiában.
Sikerült jól elnevezned. Nincs ezeknek az emberkéknek rendes, hétköznapi nevük?
De. Csak nem tanácsos megbolygatni a szellemeket. Tudod, lehetnek köztük nagyon érzékenyek. Nem lehet előre látni, hogyan reagál egy szellem, ha megrágalmazzák a földi barátnőjét – na jó, nekem az a meggyőződésem, hogy Mary elcsábított valakit – a Valakit, remélem, érted. Most már sorozatban következtek a vádak, megszólaltak olyanok is, akiknek látszólag semmi közük nem volt az ügyhöz. De mi már tudjuk, hogy Mary mindenkiről tudta, amit nem kellett volna, és hogy egy bizonyos ponton mindenki zsarolható. És mivel senkinek sem kellemes, ha tudja, mások mit tudnak róla – általában az igazságnál jóval többet –
Ez a titkolózás kockázata, vetette közbe Lord.
Mary megtartotta az ékszereket, így aztán nem maradt abba a vádaskodás. Az egészben az a legérdekesebb, hogy 1900 körül még mindig a fél város elhitte, hogy Mary képes repülni, egy kézlegyintéssel meggyújtja vagy eloltja a gázlángokat, vudu-ceremóniákat végez, több embert megölt varázslattal, Vafival is végezni akart, de itt kudarcot vallott. Pedig Vafi nem volt sem boszorkánymester, sem varázsló. Mintaszerűen lusta embernek született, aki még arra is rest volt, hogy elébe menjen a sorsának, és lehetőleg botrányos körülmények között pusztuljon el.
Mary tizenkét évvel élte túl Valakit, és százegy éves korában halt meg. A vádakkal nem foglalkozott, sőt amikor egy halom pénzt ajánlottak neki, ha megírja az emlékiratait, őszintén felháborodott: Sosem fogom elárulni a barátaimat!
Rendkívüli ember lehetett.
Az volt, rendkívüli. És most jön a meglepetés, ahogy megígértem. Mary nemcsak egyszerűen amerikai volt, hanem afroamerikai, vagy, ahogy annak idején nevezték, nigger. Szénfekete nigger, a rokonai Dahomeyben. Gondold csak el, mekkora társadalmi ellenállást kellett legyőznie a 19. században egy nőnek, aki ráadásul afroamerikai, egy afroamerikai, aki ráadásul nő is. És közben lezajlott a polgárháború, 1861 és 1865 között, amelynek az egyik célja éppen a néger rabszolgák felszabadítása volt. Mary nem harcolt, de jelentős összegekkel támogatta az abolicionista mozgalmat, az északiak ügyét. Személyes diadalnak érezte, amikor megadta magát a konföderáció. Érezhette is, mert ez komoly előrelépés volt – bár mondhatsz akármit, még ma se mindig könnyű azoknak, akiknek fekete a bőrük.
Nem is tudom, felelte tűnődve Lord, nekem például semmi hátrányom nem származott abból, hogy fekete vagyok. Mindig voltak fehér barátaim, és sosem éreztették velem, hogy lenéznek, vagy mit tudom én. Pedig nekem tényleg kétes a származásom. Nézd csak meg a szájpadlásomat.
Megnéztem, egészen tarka volt.
De Lord, neked sokkal könnyebb a helyzeted. Mindenki azt gondolja rólad, hogy fajtiszta labrador vagy.
Lord elégedetten nézett végig a fényes, fekete bundáján. Hát igen, elég jó géneket örököltem. Ez a Mary, ennek is jók lehettek a génjei. A mai világ már csak ilyen, megelégszik a biológiai magyarázattal. És most bocs, de nagyon elfáradtam a történetedtől. Szaladgálnék egy kicsit a réten, ha megengeded.
Hogyne, Lord. Természetesen, Lord. Dobáljam a frizbit, vagy elég, ha csak szaladsz?
Futok egyet, aztán folytathatjuk, felelte Lord engedékenyen.
3 hozzászólás
Nagyon könnyed, nagyon szellemes írás. Jó volt olvasni. És a végén a csattanó, zseniális. 🙂 Egészen az utolsó sorokig nem lehetett rájönni.
Üdv.: Phoenix
Lord igen bölcsen reagál a végén. Mi mást tehetne? Tetszett, jó írás! Jót mulattam olvasás közben! Üdv: én
kösz, Laci