ELSŐ FEJEZET
Futott, ahogy csak a lába bírta. Újra és újra a levegőbe lökte magát, ahogy újabb és újabb akadályok jelentek meg előtte. Újabb és újabb sorozatokat adott le gyakorló karabélyával, ahogy a VI újabb és újabb célpontokat lökött elé. Egy pillanatra hátranézett: már jóval a szakasza előtt járt. Öles vetődéssel gurult a legközelebbi fedezék mögé, majd erejét összegyűjtve egy minden addiginál nagyobb biotikus rohammal a fedezék előtt csoportosuló ellenfelek közé csapódott. A felszabadított, nyers sötét energia óriási dörrenéssel kisült, kiiktatva nem csak a holografikus ellenfeleket, de a vezérlésért felelős VI-szekvenciát is. A gyakorlótérre sötétség borult.
Felegyenesedett.
– Kettő negyven! – kiáltotta a gyakorlótiszt oldalról. – Új pályacsúcs! Kezdem azt hinni, hogy megérdemelten végezte el kiváló fokozattal az Akadémiát! Szép munka, Shepard!
Jane Shepard kieresztette a tüdejébe szívott levegőt, és megengedett magának egy mosolyt. Az új L3-as implantok tették a dolgukat. A két perc negyven másodperces tesztidő megnyugtatta: azt jelentette, hogy éles bevetésen sem éri majd el a három percet. Pont, ahogy elképzelte. – Megérte az a rengeteg korán kelés – mondta magában, miközben társaival együtt kilépett a gyakorlótérről a vezérlőbe vezető folyosóra. A Szövetségnél hallott egyik leggyakoribb kifejezés volt ez, ő pedig különösen sokat használta.
– Gratulálok, Jane – furakodott mellé mosolyogva jobbról Emily Hooks őrmester, egy karcsú, szőke hajú, még frissen, Shepard évfolyamában végzett lány. – Az utolsó mutatványod után senki sem gondolná, hogy csak tíz százalékkal voltál jobb az értékeléseken.
– Ez már csak ilyen – fogta közre balról Lisette Oates, aki ugyan közkatona volt, eredményei alapján mégis a lány szakaszába került. – Neked legalább csak tíz százalék volt a hátrányod.
– Shepard alhadnagy jelentkezzen a gyakorlótér vezérlőjében – hallatszott az állomás nyilvános hangszóróiból. – Shepard alhadnagy a vezérlőbe!
– Szép volt, főnök – bokszolt a lány vállába egy alacsony, fekete bőrű srác, Stevie Smith. Bár még csak közkatona volt, biotikus is, így ő is szép jövőnek nézhetett elébe a hadseregben. – Tíz kerek másodperccel verted az időmet! Jobb lesz, ha én is megfűzök valakit a K+F-nél, hogy szivárogtasson nekem is azokból az új L3-as erősítőkből…
– Álmodozzatok csak – nevetett Jane is.
– De ne már, most tök komolyan – erősködött Stevie. – Nem normális az ilyen részidő abban a szektorban! Tuti, hogy valaki véletlenül feljebb tekerte az impulzuserősítőd…
– Nem tudom, mit vagytok kiakadva – szólt közbe egykedvűen Eileen Smith tizedes, Stevie nővére. Ő volt a szakasz tech-zsenije: sem kommunikációban, sem hackelésben, sem kódfejtésben nem volt nála jobb. – Egyértelműen alapértelmezett értékeken mozgott minden implantja.
– Higgyetek, amit akartok – mosolygott sokat sejtetően a lány, és befordult a vezérlő előterébe.
A terembe lépve megpillantotta Steven Hackett admirálist, a Szövetség Ötödik Flottájának parancsnokát. Hackett több tekintetben is történelmet írt a Szövetség berkein belül: az Első Kapcsolat Háborúban végrehajtott bravúros tetteinek és a Kastanie Drescher admirális által parancsnokolt Második Flottában szolgáló Elanor nevű hajójával Shanxi felszabadításában játszott szerepének köszönhetően huszonnégy évesen admirálissá léptették elő, így ő lett a hadsereg történetének legfiatalabbja, aki ilyen magas rangban szolgált. Az azóta eltelt tizenhét év is kegyes volt hozzá: pár évvel azelőtt nevezték ki az Ötödik parancsnokává, amelyet az emberiség által valaha alkotott legmodernebb rombolók és cirkálók alkottak, új zászlóshajóját, az SSV Everestet pedig hónapokkal azelőtt javították fel és modernizálták teljes mértékben. Az egész flotta az Arcturus Állomás, a Szövetség legfontosabb űrállomása körül járőrözött, hisz ez az alkotás jelentette az utolsó védelmi vonalat a Föld előtt.
Shepard látásból és hallomásból már ismerte az admirálist, hisz azóta, hogy csaknem egy hetes bujkálás után rátaláltak a Mindoiron, két év híján az egész életét az állomáson élte le. Az itt eltöltött idő alatt a katonák beszámolóiból, és egymás közti beszélgetéseiből megtudta, a batárik a kolónia majdnem minden lakóját megölték, kivéve őket, és száz másikat, akiken brutális, az agy teljes irányítását megcélzó kísérleteket végeztek. A katonák többször is megpróbálták visszavenni a kolóniát, ám sosem jártak sikerrel, a Batári Hegemónia pedig hivatalos közleményben jelentette ki, hogy bár nincs köze a támadáshoz, azt a Szövetség terjeszkedéspolitikájára adott válasznak tulajdonítja, és óva inti az emberiséget a további kolonizálástól.
Rengeteg gyakorlás és az iskola befejezése után Jane Gavinnel és Freedával együtt a Szövetségi Hadseregbe való belépést választotta. Döntésükben nyilvánvalóan jelentős szerepet játszott a bosszúvágy: mindhárman úgy hitték, azért maradtak életben, hogy egyszer együtt vegyék vissza a kolóniát az idegenektől. A Mindoiron történtekről sosem beszéltek senkinek, még egymás között sem említették. Túl sok sebet szakítana fel, mondták.
Shepard 2172-től, az akadémiai évek alatt végigcsinálta a Szövetség kegyetlen fél éves kiképzési programját a Macapá kiképzőtáborban, Gunny Ellison őrmester irányításával, majd az Arcturuson folytatta a Hackett parancsnoksága alatt álló Ötödikben. Nem volt egy fáklyás menet, de néhány hónapja sikeresen zárta tanulmányait. Gavin már két éve volt az Akadémia hallgatója, Freeda pedig még csak abban az évben kezdte, de mindketten ígéretesek voltak. És a lány rendszeresen látogatta őket szabadidejében, amiből egyre kevesebb volt.
Gyanúsan kevés.
Hackett mellett egy nagyjából vele egykorú férfi állt. Jane sosem látta azelőtt. Az átlagosnál magasabb volt, rövidre vágott fekete haja éles kontrasztban állt barna szemeivel. Álla határozott vonalú, orra kissé széles és enyhén görbe volt, és rajta is láthatóak voltak az évszázad végére általánossá vált multikulturális keveredés jeleként megjelenő kiugró arccsontok és a barna bőrszín. Nem viselt egyenruhát, ami azt feltételezte, hogy nem a hadsereg tagja, az Arcturus viszonylatában azonban ez esetben csak egy opció jöhetett szóba: nagy valószínűséggel politikus volt. A lány sóhajtott egyet. Mélységesen megvetette a politikusokat.
Mintegy reakcióként a sóhajra, Hackett Shepard felé fordult. A lány vigyázzba vágta magát és szinte azonnal tisztelgett. – Jane Shepard alhadnagy szolgálatra jelentkezik, szolgálati szám: 5923-AC-2826 – szavalta, ahogy a kiképzésen tanulta. Az admirális egy intéssel elhallgattatta.
– Pihenj – mondta. Jane apró terpeszbe állt, kezeit a háta mögé dugva.
Az ismeretlen egy szót sem szólt.
– Láttam az anyagát, alhadnagy. – Hackett hangja határozott volt, messze határozottabb, mint maga Shepard. – Olvastam a jelentéseket a Mindoiron történtekről. Szinte felfoghatatlan, hogyan sikerült egy tizenhat éves gyereknek megmenekülnie egy hetes bujkálás után, ráadásul többedmagával.
– Szerencsém volt, uram – felelte a lány röviden.
– Kétségtelen – folytatta az admirális. – Tudomásom szerint a barátai szintén az Akadémia hallgatói.
– Így van, uram.
– Gondolnak még a kolóniára?
Jane nyelt egyet.
– Az ilyesmit nem lehet elfelejteni, uram.
– Ezt a választ vártam. Feltételezem, ez az élmény tette magát azzá, aki. – Hackett most felvett egy holokijelzőt és böngészni kezdte az azon megjelenő sorokat. – Tudta, hogy a Szövetség visszafoglalta a bolygót a batáriktól?
A lány szíve kihagyott egy ütemet. Hát ezért küzdöttek annyi éven át?
– Nem, uram.
– Pedig így van. És feltett szándékuk újra benépesíteni. – Az admirális a mellette álló férfira nézett, aki pont úgy festett, mintha szívesebben lenne valahol egész máshol. Most valahogy még ellenszenvesebbnek tűnt. – Alhadnagy, bemutatom Donnel Udina képviselő urat. A Szövetségi Parlament politikusa. Ő javasolta a kolónia újjáépítését.
Shepard kimérten biccentett, Udina szintúgy. A lányban azonnal megalapozódott az érzés, hogy valószínűleg sosem lesznek majd jóban a férfival.
– Mindoir újjáépítése reményt adna az emberiségnek, Shepard – kezdte a képviselő, mintha csak a Parlamentben beszélne; hangja érdes, beszéde vontatott volt, összességében pedig eléggé irritáló hatást keltett. – Bebizonyítaná, hogy bármekkora veszteség után képesek vagyunk talpra állni. És persze üzenet gyanánt is szolgálna a többi faj számára. Ezzel a lépéssel megmutathatjuk nekik, hogy komolyan kell venniük minket.
Jane-nek már épp a nyelvén volt, hogy láthatóan így is túl komolyan vették az emberiséget, de még időben észbe kapott, és fegyelmezte magát.
– Rengetegen jelentkeztek telepesnek a feladatra – vette át a szót az admirális. – Viszont tanultunk a batári támadásból. Gyakorlatilag mindent elvittek, amit csak lehetett, lövegeket, tornyokat, ágyúkat, mindent, amit meg nem, azt lerombolták. Épp ezért sokkal erősebb védelmet és sokkal ütősebb csapatokat fogunk állomásoztatni a kolónián.
– Kérdezhetek, uram?
– Épp kérni akartam.
– Hogy jövök én a képbe?
Hackett és Udina összenéztek.
– Nem tagadom a döntés valódi okát, Shepard. Ön Mindoiron született – mondta végül Hackett. – És én úgy határoztam, hogy a maga szakaszát jelölöm ki a fő kolónia újjáépítésének felügyeletére. Azt tartottam fairnek, hogy az építse fel, aki végignézte a pusztulását.
Jane-t megrohanták az emlékek, de egy szót sem szólt.
– Hogy mindenhová kellő számú ember jusson, és ne járjunk úgy, mint legutóbb, a telepre rendelek további három szakaszt, a megfelelő kisegítő és tartalékos személyzetet, valamint egy raj Mako-t – folytatta az admirális. A Mako a Szövetség legújabb és leghatékonyabb páncélozott támogató járműve volt, már-már botrányos hegymászó és terepjáró képességekkel. – Az nyolc támogató jármű, a hozzájuk tartozó legénységi és kisegítő állománnyal együtt.
– Ez igazán… megtisztelő, uram – mondta végül a lány. – Úgy értem, igazán jó lesz tapasztalt tisztek alatt szolgálni.
– Tisztek? Tudomásom szerint csak egy tiszt lesz jelen – mondta Hackett.
– Attól tartok, nem értem, uram.
– Maga kiváló eredményekkel végezte el az Akadémiát. Nem csak átment, de az évfolyama legjobbjaként zárt, én pedig, mint az Ötödik Flotta parancsnoka, megelőlegezhetem a bizalmam az alattam szolgálók efféle teljesítményeivel kapcsolatban. A szállítóhajók és a kolóniának szánt készletek holnap reggel, pontban nyolc óra nulla-nullakor indulnak. – Udina máris elindult az ajtó felé, az admirális pedig pár lépéssel lemaradva követte. Az ajtóban aztán visszafordult. – Remélem, számíthatok magára, Shepard.
– Számíthat, uram – mondta a lány, újra vigyázzba vágta magát, és tisztelgett, miközben a férfi elhagyta a vezérlőt. Zúgott a feje a rengeteg információtól: Hackett Mindoirra küldi, hogy felügyelje a kolónia újjáépítését? Végérvényesen bele kell nyugodnia, hogy sosem szabadulhat meg a múltjától? Minden ellenére, bár vissza nem vehette a telepet, most sokkal fontosabb feladatot kapott: meg kellett védenie azt.
Tudta, hogy mennie kell. Tudta, hogy másodjára nem vallhat kudarcot.
Amikor egy kicsit össze tudta szedni magát, kilépett a vezérlőből. Senki sem járt a környéken, ezért a szabályzatnak ellent mondva, futva igyekezett a körletük felé, remélve hogy ott találja a többieket. Szerencsére igaza lett, így dióhéjban beszámolhatott nekik a fejleményekről.
Persze nem tudták megállni szó nélkül.
– Mindoir? Nem mondod komolyan!
– Ne már! Egy kolónián fogunk állomásozni?
– Jól van, elég lesz – szakította félbe a katonák izgatott kérdezősködését Shepard. – Ami már tuti, az az, hogy kíséretet biztosítunk a Mindoir újjáépítésére kirendelt szállítóknak, és felügyeljük a munkálatok menetét. Mi fogjuk kiépíteni és belőni a védelmi rendszereket, rendszeresen járőrözünk majd, és létre fogunk hozni egy figyelőszolgálatot Eileen saját fejlesztésű VI-jével. Minden világos?
– Hé, főnök… mármint alhadnagy – szólt közbe Stevie. – Te ott születtél, nem igaz? Mindoiron.
– Igen – komorodott el a lány. – Ott születtem.
– Akkor ott voltál, amikor…
– Elég lesz, közkatona – vágott közbe Jane. – Odamegyünk és teljesítjük a parancsot, értettétek? Nem számít, mi volt, most ez a dolgunk, hát elvégezzük.
A körlet egy emberként vágta magát vigyázzba. – Igen, asszonyom! – harsogták kórusban.
– Helyes. Szedelőzködjetek! Tíz perc múlva mindenkit a szállítók mellett akarok látni. Bepakolunk, hogy holnap már csak indulnunk kelljen. Oszolj, dologra! – mondta a lány és gyors léptekkel indult a hangárok felé.