MatekMesék: Kövérfi Gyárfás és a térkép

Biztosan emlékeztek, hogy Kövérfi Gyárfás, a Hős tulajdonképpen azért indult el hosszú és veszélyes útjára, hogy kiszabadítsa a gyönyörű Kárment a félelmetes sárkány karmai közül. Sikerrel is járt, és most már egy ideje együtt mentek hazafelé. Kármen gyönyörű volt még mindig, sajnos azonban az átélt megrázkódtatások nem változtattak jellemén. Továbbra is egyetlen igazi szenvedélye volt: saját szépségének ápolása. Nem tudtak úgy elmenni egy tó, patak vagy akár egy nagy szemű ló mellett, hogy ne akarja magát megnézni a „tükörben”. Ilyenkor rendesen talált is valami helyreigazítandó hajtincset vagy elkószált szemöldökszálat. Így aztán csak lassan haladtak, és bőven volt ideje Gyárfásnak átgondolni az eddigi és még száz eljövendő életét, minden eddig jó- és rossz döntését, apró és nagyobb bal- és jobblépését.
Ahogy gondolkodott, egyre jobban zavarta, hogy még az útja kezdetén kiszabadította egy gonosz vénember, a gaz Kahotov hatalmát. Nem tudta ugyan, mi ez a hatalom, de mégiscsak volt egy kis lelkiismeret-furdalása, hogy segített ennek a Kahotovnak újra gazkodni, gonoszkodni és garázdálkodni. Ráadásul az utóbbi időben egyre gondterheltebb arcú madarak szálltak el fölötte, és mintha az erdei mókusok is folyton ráncolták volna a homlokukat.
Nincs mese, Gyárfás – mondta magának –, helyre kell hoznod, amit elrontottál.
Szóba elegyedett hát minden arra járóval, és hamarosan megtudta, hogy ez a gaz Kahotov tényleg rosszalkodik, és megkeseríti mindenki életét az Óperenciás-tengeren túl (vagyis innen, mert hát itt vagyunk, ugyebár). Nála volt még az Aranykard, de ha tényleg olyan szörnyű nagy az a hatalom, biztos nem ijed meg holmi Aranykardoktól. A teknősszempillák se igen segíthetnek, hátha tudja a titkukat.
No, de nem lenne Gyárfás Gyárfás, a Hős, ha holmi akadályoktól hagyná magát eltéríteni. Kérdezősködött hát tovább, és egy titokzatos pillantású veréb meg is súgta neki, hogy tényleg van egy csodafegyver, valami, ami még a gaz Kahotov hatalmával is elbír.
– Ezzel megszabadíthatsz minket! – csiripelte (igen titokzatosan) a veréb.
– És hol találom azt a csodafegyvert? – kérdezte Gyárfás.
A veréb, továbbra is nagyon titokzatosan, útba igazította. Az útvonal leírásakor némely részletben bizonytalan volt, ezzel sok kerülőt, sóhajtást, sápítozást és homlokráncolást adott Gyárfás hősies útjához. A sápítozást általában Kármen biztosította, a kerülőt az út, a többit Gyárfás.
No, de a lényeg, hogy végül eljutottak a megjelölt helyre. Kiléptek az erdőből egy tisztásra, és megpillantották…
Ja, nem, nem pillantottak meg semmit, merthogy a tisztáson nem volt semmi. Gyárfás dühösen csettintett, hogy hínnye, ennyit gyalogolt, erre megint nincs itt semmi, most akkor hogyan szerzi meg azt a csodafegyvert. Azért bement a tisztásra, hogy legalább a nap süsse egy kicsit, mielőtt megint beveszi magát abba a ménkű nagy erdőbe.
Lépett hát néhányat, aztán lehajolt egy szép kis virágért, hogy kárpótolja kicsit Kárment az elszenvedett útért. Be is verte a fejét nyomban valamibe. Felnézett, de nem látott semmit. Megint hajolt volna le, hát megint koppant a feje.
– Hozd már azt a virágot, és menjünk, te világ szégyene! – kiabált Kármen az erdő széléről. Neki a napsütéshez se volt kedve, mert nem volt sehol egy tükör, és már annyira ment volna haza, a tükrös szobába.
– Hallgass, itt van valami! – kiabált vissza Gyárfás. Tapogatta a semmit maga előtt, hátha talál valami ajtót, de csak sima, láthatatlan felületet ért a keze. Mivel nem volt más tippje, elrikkantotta magát:
– Én vagyok Kövérfi Gyárfás, a Hős! Jöttem, mert meg akarom törni a gonosz Kahotov hatalmát!
Hát erre, csodák csodája, megjelent pont előtte egy ajtó. Odaszólt Kármennek, hogy maradjon itt. Kárment nem érdekelte, mit mond, mert talált egy harmatcseppet az egyik fűszálon, és most a szemöldökét igazította.
Vett egy nagy levegőt, és belépett az ajtón. Ahogy becsukódott mögötte, egy hatalmas, rosszul világított, enyhén dohos szagú teremben találta magát. Lassan hozzászokott a szeme a sötétséghez, és ki tudta venni, hogy öt különös alak üldögél három különböző színű lap körül. Fura látvány volt, de tudjuk, hogy Gyárfást nehéz zavarba hozni, ha egyszer nekiindul. Közelebb is ment hozzájuk.
– Hát ti kik vagytok? És hol a csodafegyver?
– Mi vagyunk az Öt Mániákus – válaszolt az egyik, akinek két feje volt: egy néger és egy kínai.
– A csodafegyvert nem találod itt – fűzte hozzá egy másik, akinek egy harmadik szeme is volt, pontosan az állán. Na, ő biztosan csukott szemmel eszi a pörköltet – futott át Gyárfás agyán, ahogy ránézett.
– A csodafegyver jól el van rejtve – mondta a harmadik, akinek négy keze volt. Az egyik pluszkezével a fülét piszkálta (fúj!), a másikkal a tarkóját vakargatta, mintha folyton valami súlyos kérdésen gondolkodna.
– De te megtalálhatod, mi segítünk neked – tette hozzá a negyedik, akinek öt füle volt, egyenletesen körberakva a fején.
– Itt van előttünk a hozzá vezető térkép – fejezte be az ötödik, aki hat foggal volt ellátva, amelyek azonban sajnos csak a jobb alsó ínyére koncentrálódtak.
– Neked kell kiválasztani, melyik a jó térkép – mondta a kétfejű.
– A rózsaszín, a kék vagy a sárga – így a háromszemű.
– Mi mind mondunk valamit – hallatszott a négykezű hangja.
– Ebből kell kitalálnod, de vigyázz: – mondta az ötfülű.
– Mind mániákusok vagyunk! – jött a hatfogútól.
– Vagy egész életünkben mániákusan csak igaz vagy csak hamis kijelentéseket teszünk! – zengték mind együtt. – Most mondunk neked egy-egy állítást, ebből kell kitalálnod, melyik a jó térkép!
– Felkészültél? – pislantott rá ravaszul harmadik szemével a háromszemű.
– Persze, hogyne – próbált fesztelenül válaszolni Gyárfás, bár egy kicsit zavarta ez a nagy vég- és egyéb tagtöbblet.
– Akkor halld kijelentéseinket! – zengte a kórus.
Egy pillanatra mind elhallgattak, a csend súlyosan feszült Gyárfás szívének. No, csak nem ijedsz meg, Gyárfás? – kérdezte magától, és ebből erőt merített.
– A rózsaszín a jó térkép – mondta a kétfejű.
– Nem, a kék lesz jó neked – felelt rá a háromszemű.
– Nyugodj meg, nem hazudik mániákusan mindkettő – fordult felé a négykezű.
– Kétfejű kartársam mániákusan hazudik, vagy háromszemű kollégám mond mindig igazat – adta meg a negyedik kijelentést az ötfülű.
– Hát, kedvesem, én mániákusan hazudozok, vagy négykezű és ötfülű kollégám azonos fajtájú mániákus – hajtott fejet említett társai felé a hatfogú.
– Megkaptad hát a kijelentéseket! Ezután már hallgatunk! Vidd el a kiválasztott térképet! De vigyázz: ha rossz térképet viszel, az az emberevő szörnyek közé vezet! Még meggondolhatod magad! – zúgták együtt egyre erősebben, majd elhallgattak, és félig átlátszóvá váltak.
– Ehh, ha már itt vagyok, nem megyek vissza! Kérek egy kis időt… – Gyárfás elgondolkodott, majd diadalmasan rájuk nézett. – Meg is van. Nem is volt valami nehéz!
Az őrzők nem válaszoltak neki, rá sem néztek. Közönyösen őrizték félig átlátszóságukat.
Gyárfás odanyúlt a lapokhoz, elvette az egyiket, és el akart köszönni, de erre már nem volt ideje, mert az egész terem, mindennel és mindenkivel együtt eltűnt. Megint egyedül állt a tisztáson, csak a térkép volt a kezében.
Kármen már abbahagyta a szemöldökigazítást, mert felszáradt a harmatcsepp. Durcásan nézett Gyárfásra.
– Jössz már végre?
– Persze, hogyne. – Gyárfás lehajolt megint, és leszedte a virágot a lánynak. Most nem verte be a fejét semmibe. – Megvan a térkép, Kármen! Megszerezzük a csodafegyvert, és végre békét hozunk ennek a világnak! Gyere szépen!
– Nem érdekel semmiféle térkép! Haza akarok menni!
– Jó, majd megyünk arra is, csak megmentem a világot megint. Persze maradhatsz itt is, ha akarsz, vagy mehetsz egyedül haza. Üdvözlöm apádat.
Kármen gyűlölködve pillantott rá. Hol volt már a régi szerelmes pillantás, amivel az ő Hősére nézett még rég! Hát egy igazi Hős nem tesz mindig a hölgyek kedvére? Ez meg képes lenne itt hagyni egyedül, pedig csak miatta vágott neki az Óperenciás-tengernek.
Gyárfás már megszokta, hogy így néz rá, és mióta kihűlt a Kármen iránt érzett szerelem szívében, nem is bántotta különösebben. Hiába, utazva ismerszik meg a némber…
Nekivágtak hát a csodafegyverhez vezető útnak. És persze megtalálták, de ez már egy másik történet…
Milyen színű térkép segített nekik?