Kis étel-bódé a piacon. Virslit eszem, meg palacsintát, és egy pohár almalevet iszom hozzá. 40 éves enyhén kihívóan, de tisztán, rendezetten öltözött asszony, két férfival beszélgetve lángost esznek. Az asszony egy nyugodt mozdulattal elveszi az almaleves poharamat… és már is ijedten teszi vissza: "Ne haragudjon…, vegyek magának egy másikat?… azt hittem a só van benne." – "Semmi baj, kérem, nem lett annak az almalének semmi baja…."
"Jaj, szegény fiatalember" – fordul az egyik beszélgetőtársához – "szegénynek megfogtam a poharát…"
Hmm…
Az almalé ugyan olyan finom volt, mint előtte. A hangulatom lett csak kicsit keserűbb…
Megfogta
By Citron
5 hozzászólás
Szia!
Nem tudni, miért ijedt meg annyira az asszony, hogy megfogta a poharat. Jó, hogy megosztottad velünk.
Szeretettel: Rozália
Nem, nem tudni…
Köszi, Rozália.
T
Szia!
Még jó hogy nem itta meg. Erről az jutott eszembe amikor gyári bulin voltunk egy alkesz munkatársunk mindenki italába beleivott azt mondva, hogy azt hitte az ővé…
Barátsággal Panka!
Az, lehet… szándékos volt. Ugye, Panka…
Ez meg… véletlen… talán a sót kereste… vagy ilyesmi…
De, hát csak írkálok, fecsegek…
Üdv,
Tamás
Szia!
Mit üzenhet nekünk, olvasóknak ez a rövid jelenet? Figyelmetlenség. Szűk környezetünkre összpontosítva nem látjuk a környezetünket. Nem figyelünk semmi másra, csak arra, ami nekünk kell. Só kell? Elvesszük. Akkor is, ha nem az. Szóval, mellé nyúlunk, ha nem figyelünk. nekem ez jutott az eszembe. Előbb a tett, aztán a gondolat. Most ezt éljük, pedig ennek nem sok értelme van. Legalábbis nem célszerű. Előbb a gondolat, azután a tett. Így már jobban működik. Azt hiszem.
Üdv.