Égszínkék szeme minden eddigi kéket feledésbe merít. Édes babaarca simogatásra csábít. Kezed néha ösztönösen megindul – bármelyik porcikája felé – aztán szépen visszacsúsztatod a helyére, mert rájössz, hogy nem teheted.
Pedig annyira szeretnéd, hiszen évek óta nem éreztél ilyet – hogy görcsbe ránduljon a gyomrod, és remegni kezdjen a lábad – azt hitted ilyen nem is létezik. Valami láthatatlan erő vonzza hozzád, folyton a közelébe akarsz lenni, babusgatni, simogatni… visszaérkeztünk a simogatáshoz. Nem szabad. Az eszeddel tudod ezt, de a józanész itt már semmit sem ér.
Búgó hangját egész nap hallgatnád – főleg ha a füledbe duruzsolná, amire vágysz.
Egyszerűen nem érted mi folyik körülötted. Mi okozza ezt a furcsa, megmagyarázhatatlan érzést? Egyáltalán miért pont Őt szemelte ki az a láthatatlan irányító ott mélyen benned, hiszen eleve esélytelen pozícióból indulsz. Nem érted.
Szeretnéd a tudtára adni, mi játszódik le benned, de nem lehet, s ennek több oka is van. Szeretnéd, ha ő is ugyanezt érezné irántad, de azt is tudod, hogy a jelenlegi jó kapcsolat is csupán játék a részéről. Amint egy csipetnyit is elcsípne mindebből, abban a pillanatban megszűnne még az a piciny kis darabka is belőle, amit eléd vet az élet.
Így hát marad a csöndben epekedés, a furcsa szituációk, amikből már nem tudsz jól kijönni, és a szánalmas félig elszólásokból kimászás. Nem könnyítetted meg a helyzeted.
Az egész napos összezárás, és az elkapott pillantások csak rontanak a helyzeteden. Egyre nehezebben türtőzteted magad; minden nap attól félsz, hogy egy óvatlan pillanatban letepered, és addig csókolod, amíg szusz van benne. Ezt szeretnéd, szíved minden dobbanása ez irányba hajt. Kedves veled. Minden hozzád intézett szava nyájas, és persze búgó, mintha szándékosan provokálna. Nem egyszer felejted a száján a szemed, miközben beszél, persze piszkosul másra gondolsz… elképzeled, ahogy az a szörnyen izgató száj valami mást csinál.
– Úristen hagyd már abba – mondod ezt magadnak naponta többször.
Ajkaidba harapsz erősen, a vér is kiserken. Édes fájdalmat érzel ilyenkor, és mennyei forróság önti el a testedet. Áldozatot hozol Érte. A nőért, akit feltétel nélkül imádsz.
Ezen a reggelen korán értél be. Tétován nekifogtál papírokat rendezni az asztalodon, közben pedig alig vártad, hogy végre meglásd Őt. Még nagyon korán van, több mint egy órát kell várnod rá. Mosolyogva temeted az arcod a tenyeredbe, majd ráhasalsz az asztalra. Gondolataidban – mint eddig már sokszor – Vele szeretkezel. Lassan, érzékien.
Érzed, ahogy a testeden végigfut a forróság, kezed mégis libabőrös lesz. Tenyereden érzed a puha bőrének érintését, orrodat eltelíti finom illata. Bódultan heversz az asztalodon.
Gondolataid egyre csak körülötte forognak, a lassú tempó egyre gyorsabb lesz, lélegzeted is szaporább. Zabálnád, ölelnéd az élményt, legszívesebben sosem lépnél ki ebből a dimenzióból. Őrült módjára habzsolod testének minden porcikáját. Aztán véget ér.
Mosolyogva felemeled a fejed az asztalról – még mindig senki nincs a közelben. Kábultan, de energiával telve nekifogsz az aznapi munkának. Bele is merülsz, legalább addig sem gondolsz rá. Háttal ülve az ajtónak nem is hallod, amikor kinyílik, és belép rajta a Csoda, akire vártál.
Lassan mögéd ér. Kezét a válladra helyezi, három ujjával egy kicsit a hajadba is túr, majd óvatos mozdulatokkal masszírozni kezdi a vállad.
Becsukod a szemed, és igyekszel magadba zárni minden érintést. Az egész tested libabőrös lesz, mellbimbód bekeményedik, izmaid megfeszülnek. Sosem éreztél még ilyet.
Néhány mozdulat után az üdvözlő masszázs abbamarad, füledhez közelebb hajolva elduruzsol egy jó reggelt-et. Te dadogva visszaköszönsz, és legjobb színészi tehetségedet elővéve próbálod leplezni a hatást. A bódult, kellemes bizsergést, amit ez a néhány mozdulat okozott.
Teljes extázis lesz úrrá rajtad. Úgy érzed szétrobbansz, nem bírod magadban tartani ezt az érzést. Felpattansz a székről, elindulsz az asztala felé, közben vadul zakatol az agyad, tétovázol, hogy menj, vagy maradj. De az érzések erősebbek…
Megállsz az asztal mellett. Ha nem telefonálna, már rég nekiestél volna; ölelnéd, és végigcsókolnád nyakának vonulatát…
Ő észre sem veszi, hogy ott állsz, csak telefonál tovább. Vársz, de néhány perc után kezd kínossá válni a helyzet, és csalódott oroszlánként visszasomfordálsz a helyedre. Néhány pillanat múlva hangos csörrenés hallatszik az asztala felől, majd egy jóízű káromkodás, és látod, amint kiviharzik az irodából. Behúzott nyakkal követed az eseményeket, sejted, ez nem a legjobb pillanat, hogy tudtára add, amit érzel.
Az események lehűtöttek kissé, még dolgozni is tudsz.
Telnek a percek, az órák, lassan a munkaidőnek is vége, de még mindig nem jött vissza. Csalódottan, de belenyugodtál: ezt az égiek is úgy akarták, hogy ne tudja meg, neked pedig túl kell tenned magad rajta, akármennyire is fáj. Rosszkedvűen, morcosan pakolod össze a holmidat, hamarosan indulnál haza – már jócskán túlórázol. Titkon persze reméled, hogy ma még látod Őt.
A vezetékes telefonod csörgése megállítja a gondolatokat, ezt még fel kell venned. Néhány perces beszélgetést követően konstatálod, hogy ma még bizony rá kell húzni egy kicsit – van még egy fontos feladat, amit meg kell oldani. Táskádat félredobva újra belemélyedsz a táblázatok birodalmába; számolgatsz, átírsz és összesítesz. Még csak pár oszloppal végeztél, mikor hallod, hogy valaki beüti a kódját, az ajtó kivágódik, és egy harsány köszönéssel már be is lép, akit vártál.
– Szia Drága, Te még dolgozol, hiszen már 8 is elmúlt! – mondja nevetve.
Kicsit meglepett ez a hangulat, nem sűrűn tapasztalsz ilyet.
– Szia bébi, csak úgy, mint Te, neked is otthon kéne már lenned. – bököd ki, és közben azon gondolkodsz, hogy ezek a megszólítások vajon honnan jöttek mindkettőtök szótárába.
– Ó, néha belefér a túlóra, főleg ha olyan jól végződik, mint ma.
Ezzel odalibben hozzád, és egy puszit nyom a homlokodra. Te jócskán elpirulsz, hiszen eddig még csak hozzád sem ért, nemhogy puszit adjon!
– Ó ne haragudj – mondja rögtön – uhh sajnálom, tényleg ne haragudj, csak olyan boldog vagyok, és muszáj volt valakinek adnom egy puszit!
– Ööö, semmi gond, örülök, hogy épp én voltam itt! – válaszolod, és közben úgy érzed magad, mint egy 10 éves gyerek. Hülyének.
Majd szó szót követ, egyre inkább belemerültök a beszélgetésbe. Rég elfelejtetted már a táblázatokat, meg a számokat. Beszélgettek, és neked már ez is a Mennyországot jelenti. El sem hiszed, hogy ott van a közeledben, megpuszilt és még beszélgettek is. A téma ugyan kellemetlen számodra, de mereven nézel a szemébe, és nem érdekel más.
Telnek az órák, persze te ebből semmit sem érzel, eufórikus állapotod egyre csak mélyül. Több órája bámulod Őt, talán még nem is pislogtál közben; bólogatsz és iszod minden szavát.
Aztán megfogja a kezed, és ujjongva fejezi be a történetét. Benned viszont elindul valami. Végigfut rajtad a dermesztő hideg és az izzasztó forróság egyszerre. Tekinteted a kezetekre esik, amelyek összefonódva hevernek az öledben. Lassan felkúsztatod a szemed a karján, fel a válláig, a fülénél elidőzöl egy kicsit. A nyaka, a nyakánál tovább időzöl, míg visszaérsz a gyönyörű égszínkék szeméig. Megáll a levegő. Most már ő sem csacsog, csak néz rád, és te reá.
Ott ültök egymással szemben, kézen fogva. Lassan közelebb csúszol, tekinteted a szeme és a szája között ingázik, és egy nagyot nyelsz. Forr a levegő, ezt már ő is érzi, de nem mozdul, csak néz rád. Közben annyira közelre ér az arcod az övéhez, hogy már nincs menekvés. A lángoló levegőben ajkaid az ajkaihoz érnek. Lassan, érzékien csókolod meg, várod a reakciót. A viszonzást, ami egyben azt is jelenti, hogy nem kell többé színlelned, sem játszanod magad. Azt a mozdulatot, ami után kiszakadhat belőled a napok óta emésztő érzelem, az óriási vágyakozás. És ő visszacsókol.
Abban a pillanatban a kezed felcsúszik a karján, a vállán át a nyakáig. A nyakszirtjét megtámasztod, nehogy kihátráljon a csókodból, amely egyre szenvedélyesebb.
Olyan hévvel csókolod, amilyen hévvel napok óta csókolod a gondolataidban, az álmaidban. Átöleled olyan szorosan, amennyire csak törékeny testét ölelni mered, közben egy pillanatra sem engedsz a csókból, de ő sem enged. Karjai köréd fonódnak, érzed, hogy erősen szorít magához. Rövidnek tűnő percekig szinte levegőt sem vesztek.
Aztán felengeditek a csókot, enyhe harapdálásra váltotok. Érzed, hogy ajkadon kiserken egy kis vér, de mérhetetlenül boldog vagy.
Kinyitja a szemét, és a szemedbe nézne, de te csukott szemmel támasztod meg a homlokod az övén. Mosolyogsz, pedig tudod, hogy mi következik. Törékeny ujjaival az álladhoz nyúl, és kicsit felfele billenti a fejed. Kinyitod a szemed, mélyen a szemébe nézel, és várod azt a mondatot, amit sosem szeretnél hallani.
– Ezt nem tehetjük, ugye tudod? – kérdezte búgó, elalélt hangon.
– Tudom, de…
– Nincs de. Őrülten jó volt, de… nem szabad tovább mennünk. – fojtja beléd a szót.
Ismét lehajtod a fejed, kezeddel a keze után tapogatózol, és már gurul is ki a könnycsepp a szemedből, pedig nem akarsz sírni. Megszorítod a kezét, tudod, hogy ez az utolsó érintés, amit tőle kaphatsz. Lelked mélyére elraktározod mindazt, ami történt, kiélvezed az utolsó pillanatot is. Könnyes szemmel nézel ismét a szemébe.
– Jó… igazad van.
Közelebb hajolsz, és még egy utolsó csókot lopsz tőle. Egy hideget, búcsúzóul.
9 hozzászólás
Kedves Jodie!
Hú élvezet volt olvasni, régi emlékek törtek fel belőlem… amugy nagyon jól és gördülékenyen írsz. Teljesen beletudtam élni magam. Gratulálok, nagyon tetszett, bár a vége lehetett volna hepyend de így is jó.
Barátsággal Panka!
Te Jodie, Te Jodie!
Nagyon ismered a férfilelkek mechanizmusát. Félelmetes fegyver ez egy okos hölgy „kezében”.
Nagyon tetszett az írásod.
Grat. Wolf.
En nagyon orulok, hogy nem lett happy end, az teljesen hiteltelen lett volna. Igy teljes a tortenet. Imadtam:)
Bárcsak ne láttam volna ezt a művet. De láttam.
látszik, hogy kéred, hogy bárki megbocsásson neked.
Így már mindent értek. Magadnak vagy régen megbocsátottál, vagy sosem érezted szükségét.
Jó neked.
Kíváncsi vagyok, valaha meg tudok-e bocsátani neked.
Jaj, de szeretem ezt a rendszert, h a felét leszedi…
Szóval mint feleség én nem tudnék megbocsátani az ilyen kalandért, és kicsit elragadtak az érzelmek.
De ezek szerint nagyon jó a mű, mert jó kis érzelmi kavalkádot váltott ki bennem.
Szóval megérintett, túl mélyen is. Lehet h azért, mert mindenkinek vannak sötét oldala is.
Szóval az előbbi ezzel a magyarázattal értendő, és a mű hibátlan.
A vége tetszett a legjobban. Valahogy nem erre számítottam és örülök egy – egy váratlan fordulatnak. Annak pedig még jobban, hogy nem a nagy boldogság lett a vége, mert hiteltelen lett volna. A nő eddig is jelét adta volna, ha lát valamit a másikban.
Sziasztok!
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, hogy olvasott 🙂 Annak is, hogy a végét illetően megerősítettetek, valóban, én is hiteltelennek tartom a happy end-et…
Köszönöm szépen!
Jodie
Hát, bevallom férfiasan, ettől elég rendesen bezsongtam! Te belelátsz a fejembe? Ilyen történetek forognak az agy mozijában éjjel 11 után. Egyszer felolvashatnád nekem élőben, nagy élmény lenne!
Üdvözlettel:
Rumcájsz
Remek történet, kiváló formába öntve! Gratulálok! 🙂