/ötödik, majdnem befejező rész
Mert, minden történetnek vége szakad egyszer, de kár is lenne elszomorodni ezért. Mert, a „legtöbb történetek” nemigen hagyják ám magukat befejezni. Csak úgy, egykönnyen. Vonulnak illegalitásba, keresnek kapcsolatot sok más – ízlésük szerinti – történetekkel; megismerik egymást, paroláznak egymás tenyerébe, olykor össze is bújnak egymáshoz, ha kedvük épp szottyanna arra. (Esetleg, épp.) Mert, egyesülnek búvó patakokban, csatlakoznak az őket váró, egyre bővülő nyugodt vizű, bölcs folyóhoz, majd eljutnak a nagy Mese Óceánig. Ott aztán megismerkednek más folyókból érkező, hasonló társaikkal. Nevetnek ott, vígan lubickolnak, fröcskölik egymást, aztán kifekszenek a forró homokra. Mert, legtöbbjük rég megöregedett már, több száz éve mesék ők, és jól esik reumájuknak a hőkezelés. Meg várnak a mesevadász halászokra. Azok vigyázva összegyűjtik őket. Küldik öreg meséket szene-szerteszét, az Idő-Világba. Mert mese mindenképpen kell, „összes gyerekeknek”, lefekvés előtt! Ami dukál, az dukál! (Gyerekek! Ajánlom kedves szüleiek figyelmébe!)
Persze, akadnak azért, kevésbé sikerült mesék is. Nem tehetnek erről, tehet nyomorukról gazdájuk, írójuk leginkább. Ezen mesék aztán elakadnak csermelyek csatlakozásánál, még a kezdet kezdetén, vergődnek nylon zacskók, eldobott, üres pet-palackok között. Ott szomorkodnak. És senki se olvassa, senki se meséli el őket sohasem! És ez ellen, semmi apelláta! Jelen történet írója csak remélni tudja, meséi nem jutnak hasonló sorsra, nem vergődnek, nem kapálóznak reménytelenül a patakokba beszórt autógumik, horpadt sörös dobozok, elhasznált óvszerek, egyéb környezetszennyező, az emberi civilizáció vívmányaiból.
Szóval: összefoglalás, az előző részek tartalmáról. (Összefoglalás mindenképp szükséges, mint a TV-sorozatokba, hogy húzzák a kíváncsian toporgó nézők idegeit. Aztán meg jön a reklám, de ettől egyelőre eltekintek. „Én”.)
Szóval: volt történetünkben három kismalac, meg három cica. Testvérek voltak (a malacok a malacokkal, a cicák meg a cicákkal. Szigorúan, csak egymás között. De mindannyian szerették egymást.) Aztán indultak vándorútra, különféle nyomós, a korábbiakban már kifejtett okokból. A történet folyamán két kismalacnak már nyoma veszett, pontosítva, eltűntek a farkas bendőjében. Mert, jut eszembe, van még a történetnek egy – nélkülözhetetlen – szereplője: a farkas. A szereplők jelenlegi létszáma: három kiscica, egy kismalac. A farkas létszáma egyelőre változatlan.
A farkas már két házikót lerontott-bontott. Először a szalmából, másodszor a gallyakból készítették otthonukat barátaink. Bárhogy is eszkábálták össze, környezetvédelmileg szigorúan, újra hasznosítható anyagokból. Napelemre, szélenergia bevezetésére már nem jutott Idejük, csöppnyi se! Ugyanis, megjelent a farkas, keresztülhúzva összes számításaik. Barátaik, a két kiscica – volt még csöppnyi Idejük – a fára menekültek ki a meséből. (Átmenetileg.) Mert eszük ágába’ se volt a desszert szerepét eljátszani, érthetőn. Így kucorogtak, kapaszkodtak a fán, torkuk, bocs, inkább körmük szakadtából. Miközben, nyomdafestéket nem tűrő szókkal, miákolással gyalázták az ordas-farkast. Aki erre, „hányt se vetett”, belátván, hogy reménytelen lett mára a desszert, odébb somfordált. Gondolta csak ordas-magában: „na jó, na jó! Két csatát már megnyertem, de az igazi háború még várat magára. Remélem, megtalálom a maradék malacot, cica-barátaival egyetemben! Csupán csak egy téglából épült házikót kell megkeresnem!”
Így indult útnak aztán, hogy megkeresse a téglából épült házikót. Barátaink, a két cica is keltek útra. Ismerték jól a mesét, amibe belecsöppentek. „Meg kell keresnünk azt a kicsi tégla-házikót, maradék malacbarátunkkal. Ott aztán, együtt lehetünk végre, és megszívathatjuk az álnok, rühes, köcsög sompolygót!”
Így indultak mindannyian a végső cél iránt. A célegyenesbe. Valójában a történet írója, nem tudja igazán, kinek is drukkoljon. A beesett horpaszú, öreg, társ nélküli , éhező farkasnak? Akinek vadászatban, mindig hű társa, kölykeinek anyja, annak lenyúzott, kipreparált csuda-prémje már csak padlószőnyeg szerepét tölti be valamilyen gagyi, „hős” vadászházban? Ahol, vadkan-vadászok bámulják a hölgyek némileg kihívó dekoltázsát? Fürdőznek pezsgőben? Netán inkább a maradék barátaikat menteni igyekvő két cicának? Akik meneteltek árkon-bokron át, talpuk tele tüskével, selymes szőrük tele bogánccsal, hogy megmentsék maradék barátaikat?
Nem tudom, nem tudom. De megoldom, ígérem! Mindenkinek van igazsága, meg senkinek!
2 hozzászólás
Kedves túlparti!
Ez a "majdnem befejező rész" bevezetője nagyon-nagyon tetszett! A továbbiakban kitűnik, hogy a mese írójának gondjai vannak a befejezést illetően. de bízom benne, hogy hamarosan kisüti azt is. 🙂
Egy kérésem lenne, ha szabad. Amikor nincsenek párbeszédek a szövegben, túl tömény, olyankor ildomos lenne minden bekezdés után két entert nyomni, hogy szellősebb legyen, mert ilyen töményen nagyon fárasztja a szemet.
Várom a befejezést is!
Szeretettel,
Ida
Szia Kedves Ida!
Először is, köszönöm, hogy olvasol, hálás vagyok érte! Meg igazad van, legközelebb jobban tördelem majd a szöveget. Tudod, a „sütit” már meggyúrtam, csupán csak „ki kell sütnöm”.
szeretettel: Frigyes/Túlparti