Mese a mindig jókedvű legénykéről (és a királylányról) – tizenegyedik rész

A mindig jókedvű, történetünk folyamán immár felcseperedett legényke, látva a tűz körül ülő, immáron minden honnét kitaszítottak szíves invitálást – meggyőződve szíves kedvességükról, jó akaratukról, átfogta az amúgy még némileg, de már egyre kevéssé húzódozó kedvese derekát – aki különben nem akármilyen asszonyszemély, de igazi királylány volt, miként azt jól tudjuk – aztán letelepedtek a tűz mellé.

Egyúttal – miután kedves párja, a királylány sűrűn bökdöste a derekát, bátorkodott megkérdezni:
– Mondjátok! Van ebben a külvárosban egyáltalán villamos? Mert kedvesem, aki különben egy igazi, hamisíthatatlan királylány, sajna sohasem utazott még villamoson. És én megígértem néki!
– Villamos? – bólongattak a tűz-köriek. Villamos! És mindenki felélénkült. Mondták: „naná, hogy van itt villamos, és a sajátunk, csak a miénk. No meg mindenkié, aki éppen erre jár, ingyenbe van”.

Fiatal hőseink összebújva hallgatták a magára hagyott külváros történetét, amit meséltek el a tűzköriek, gyorsan hadarva, egymás szavába vágva.

Van az úgy, hogy a hadarás idegességgel tölti el az érdeklődő közönséget; megmérgesednek attól. Pedig a hadaró illető annyi sok mindent elkíván, el akar mondani – „sok hallgatói” számára, gyorsan röviden, tisztelvén azok kimért, szűkre szabott Idejét. És „naggyon-naggyon” fontosakat! De hallgatóságát szerfelett idegesíti hadarása, maradnak süketek fontos mondanivalójára. Pedig csupán érettük hadar. Közben meg hallgatóságát szerfelett idegesíti a rájuk zúduló szóáradat. (Súlyos kommunikációs hiba!) Mind1! Hadarja, mondja mindenki csak a magáét, jövendöli a jövendőt, miként Kasszandra, abban a közismert régi görög drámában. De miként volt az akkoriban, „ókortájt”, amikor senki nem hallgatott őrá; e megbocsáthatatlan hitetlenség sajna napjainknak is kísérőjelensége. (Pedig oly fontos lenne az egymásra-figyelés, egymás meghallgatása, mármint csupán „logisztikai, kizárólag tudományossági szempontból.”)

De a tűzkörüliek mondták a mesét tovább, a tőlük menedéket kérő, érdeklődő friss hallgatóságnak.

Mert anno – ahogy hadartál a tűzkörüliek hadarva, egymás szavába vágva – a választások idején komoly ígéretek hangzottak el az emberek érdekei képviseletére „elhivatott” önjelöltek részéről. (Mármint azok így gondolták, és addig mantráztak, míg végül maguk elhitték sunyi hazugságaikat.) Mert, amint azt elmondották, no meg azt ki is plakátírozták: óvodákban, iskolákban, utcákon tereken, egyetemeken, had ne soroljuk tovább. Jut a mesélő eszébe, még a (nemzeti) közvécék falán is virítottak az ígéretek plakátjai (alul-felül, kívül-belül), betakarva a szexuális felvilágosításra szolgáló ábrácskákat, no meg az eszement vágyódás rövid, lényegre törő üzeneteit.

Mert megígérték: lesz ám mindenkinek itten tejbe-vajba folyó Kánaán meg annyi minden jó! (mármint, ha rájuk adják voksukat). Ha őket „választják meg, lesz ám majd kolbászból a kerítés, ízlés szerint. Kinek csemege, kinek fűszeres. Másvalakinek vega- kolbit! Igény szerint! No meg – és nem mellékesen ám –ígértek vakoknak látást, süketeknek hallást. Hamisaknak hamisságot, hazugoknak hazugságot, igazaknak igazságot, bádogosnak bádogot, zálogosnak zálogot. Bűnözőnek kegyelmezést, renitensnek fegyelmezést. Fázóknak meg meleget, hazudtak így eleget.
– És mindezt elhitték az emberek? – kérdezte a kiskirálylány. De kérdésére választ már nem kapott, a lassan kialvó máglyánál, kérdésére mindenki elhallgatott…
– Ideje lassan már eltenni magunkat holnapra! – mondta az öregember, akire mindenki hallgatott.

Bevackolódtak már, így tett hősünk is királylány párjával, jutott nékik, ki tudja honnan származó lópokróc, bebújhattak végre alá!
Idő múltával a királylány felsóhajtott.
– Hát nem gondoltam volna! Hogy ilyen jó is lehet valakivel ebbe a Világba’! Annyira jó kedvem lett! Csak attól félek, a te jó kedved kárára!
– Ugyan már, maradt még jó kedvem elég!
– Ezek jó emberek igaz? Ugye, nem hazudtak, igazán van villamosuk?
– Naná, hogy van! Hiszen megígérték.
– Bár előbb szöktem volna el otthonról! Ha tudnád, milyen rossz volt nekem ott!

Hallgattak kicsit, igazán finom meleg volt a pokróc alatt Aztán a királylány mesélni kezdett…

/vége a tizenegyedik résznek.