Mesél az erdő-jelenet kicsiknek/

Jeromos, aki megjavul / jelenet kicsiknek/

Az erdő csendjét valami szokatlan zaj verte fel.
-Jaj.. jaj.. jaj!
Aztán megint:
-Jaj! Jaj!
Az erdei manók meghallották , s elindultak a hang irányába. Megpillantottak valakit, aki a fa alatt fekve jajgatott.
-Jaj!Jaj! Jaj!
-Te nem tudsz mást mondani, csak azt hogy: Jaj!
-Miért mit mondjak: Azt, hogy ihaj-csuhaj? Nem látod, hogy a fa fogságába estem? S ha valakinek fáj valamije, akkor azt mondja, hogy: Jaj…Jaj…
A fa gonoszul vigyorgott a beszéd közben, s szorított még egyet Jeromos lábán.
-Jaj… jajj!!
Erre előjött Tudorka az erdő bölcse, szokás szerint most is egy könyvet szorongatott.
-Mi ez a lárma? Így nem lehet gondolkodni!-mondta bosszúsan.
-Á, jó reggelt kedves tölgyfa,latin nevén-……
-Hagyd már abba!- kiabáltak rá a többiek. Közben megjelentek az erdő lakói. Ott volt a gomba, a róka, madarak, pillangók, virágok. Mind-mind előjöttek erre a hangoskodásra.
-Mi történt?-kérdezték a virágok?
-Miről maradtunk le?-kíváncsiskodtak a pillangók.
-Hááát….-mondta zöld manó ő beszorult, és ezért jajgat.
-Beszorult…beszorult…-visszhangozták a pillangók és a virágok.
-Most mit tegyünk?-kérdezte piros manó.
-Mit tegyünk…mit tegyünk?-ismételték a madarak.
-Nekem van egy ötletem!-mondta Tudorka. -Nagyon egyszerű!
-Na mondd már mire vársz!-türelmetlenkedtek a többiek is.
-Hááát itt levágjuk ahol beszorult és máris kész!Máris szabad!
A fa közben újra gonoszul vigyorgott, bólogatott, kárörvendően dörzsölte össze ágait.
-Szó sem lehet róla!!!-kiabált Jeromos. Az én lábamat ugyan le nem vágod!
S mérgesen hadonászott Tudorka felé.
-Jah, ha te nem akarsz gyorsan kiszabadulni….- mondta Tudorka, s újra a könyvébe mélyedt.
-Mit tegyünk? Mit tegyünk?-kérdezték egymást a virágok és a pillangók.
– Törjük a fejünket!- mondta a kék manó.
Tudorka egy kalapácsot nyújt felé.
– Hát ez minek? – kérdezte kék manó.
– Minek, minek! Nem azt mondtad, hogy törjük a fejünket? Tessék itt a kalapács, törd azzal.
– Tudorka!!-kiabáltak rá a manók.
– Átvitt értelembe értette- szólt a sárga manó.
– Ja…-és eltette a kalapácsot.
/Körbe-körbe járják a fát, gondolkodnak, tanakodnak/
– Nekem eszembe jutott valami!- Á… mégse jó…- szólt a piros manó.
– Hívjuk az erdő Tündérét, majd ő segít!- kiáltott fel a gomba.
– Hívjuk, hívjuk…-visszhangozták a pillangók.
Ez az ötlet mindenkinek tetszett. A lepkék elindultak Tündérkéért.
-Hívtatok. Miben segíthetek?
– Ez az illető beszorult. Ki akar jönni, de azt nem engedi, hogy levágjuk a lábát, pedig akkor már 1 perc alatt szabad lehetne- vázolta a tényeket Tudorka.
– És hogy törtét mindez? Meséld el nekem!- fordult a Tündérke Jeromos felé.
– Fontos ez? Segítesz vagy nem?!
– Segítek, de szeretném tudni, hogy mi is történt pontosan. – válaszolta Tündérke.
– Háát…- kezdte Jeromos.
– Majd én elmesélem!- szólalt meg az öreg fa.
– Ő – és Jeromosra mutatott-egy bicskával belém akart karcolni!
– Úgy van, úgy van …- bólogatott a többi fa is.
– De én ügyesen elkaptam, és most itt van.
– Tudod, hogy ez csúnya dolog Jeromos!? Ilyet nem szabad tenni, hisz a fa is érez, fáj neki ha vésed, tördeled az ágait….
Jeromos lehajtott fejjel, bűnbánó arccal néz Tündérkére.
– És akkor… most…nem segítesz rajtam?
– Ha megígéred, hogy többet ilyet nem teszel…
– Ígérem, ígérem, csak most az egyszer segíts!!! Kérlek!!!
– Persze, aztán majd megint jön a bicskájával…- morgolódott az öreg fa.
– Nem soha!!! – kiabálta Jeromos
– Na jó! Mond utánam ezt a varázsversikét:
– Nem bántom a fákat,
Nem töröm az ágat,
Ígérem jó leszek,
Többet ilyet nem teszek!
Jeromos elismételte a versikét, s lássatok csodát! Kiszabadult a fa fogságából
A madarak, a manók a pillangók, Tudorka és persze Jeromos vidám dalba kezzdtek, és körbe táncolták a fákat
Jeromos megjavult, többet eszébe sem jutott bántani a fákat, növényeket.