A kisfiúk unokatestvérek. A karácsonyt a nagymamánál töltötték. A nagyszobában, volt egy hatalmas, plafonig érő, szépen feldíszített fenyő. Volt azon minden, szaloncukor, színes gömb, arany és ezüst girland, kék és piros gyöngysor, kis festett fa figurák, és az elmaradhatatlan fényfüzér.
A fa alatt a sok-sok ajándék között egy szép szánkó várta, hogy kivigyék a hóra. Amit a papa készített az igazi nagy, úri lovasszánok mintájára. Mikor megtudta, hogy ott jönnek össze egyszerre a gyerekek, azonnal ment a sufniba és már rajzolt, tervezett, majd beszerezte a hiányzó anyagokat és dolgozott, míg készen nem lett. Úgy volt, hogy a két kislegényt beülteti a szánba és jól megszánkóztatja az unokáit. Nagyon izgatott volt, és talán jobban várta az eseményt, mint a gyerekek. Igen ám, de hiába volt minden igyekezet, minden vágyakozás, most hó nem esett.
A szán ott árválkodott a fa alatt, először senki ügyet sem vetett rá, még tán észre sem vették. Törte a fejét mit lehetne csinálni, mert készíthetett volna hozzá kereket, csak az idő oly gyorsan elszaladt, hogy nem jutott rá, meg végig abban bízott, hogy majd csak esik egy kis hó. De az csak nem jött. Addig töprengett, míg eszébe jutott, hogy a padláson van egy kicsit kopott szőrű, szakadt kantárszíjú hintaló. Gyorsan elővette a már régóta nem használt nadrágszíjait, fölment a padlásra, levette a fóliát a lovacskáról és fölszíjazta.
Levitte, befogta a szán elé, beültette a fiúkat, és már száguldoztak is. Szobáról szobára vágtatott a lovacska, s a fordulóknál csak úgy repültek a forgácsok a padlóból, ahogy a szántalpa hátul sodródva vágta meg a parkettát. Ahogy így száguldoztak egyszer csak a lovacska megemelkedett a szánnal együtt, és a csillár körül tettek néhány kört, a szán itt is a fordulóban csúszva majdnem levitte a fáról a csúcsdíszt. S ekkor magától kinyílt az ablak, és a szán már a csillagokat szikráztatva repült tovább. Ott fönn is karácsony volt, nem állta útjukat senki és semmi. A Göncölszekér kicsit irigykedett rájuk, szeretett volna ő is úgy száguldani, de belátta, most ez nem az ő estje, hiszen a Télapó is szánon jár ma. A Nagy Medve is mosolyogva brummogott és intett feléjük, jó utat kívánva nekik. A Nagy és Kis Kutya is farkcsóválva vakkantott egyet- egyet üdvözlés képpen. De mint minden jó, ez is véget ért és haza vették az irányt, az ablak ismét kitárult, hogy a szobában tudjanak landolni. Volt ám kacagás, kurjongatás, jókedv a kisfiúk részéről. De mikor leértek és a nagy padlóvázát fölborították a mama megálljt parancsolt a száguldozásnak, és finom kaláccsal, kakaóval kínálta meg az utazásban megfáradt, megéhezett unokáit. Azután fürdés következett (a hatalmas és mély tengerben, de az egy másik történet) és utána alvás a jó puha ágyban.
2 hozzászólás
Ügyesen ötvözted a valóságot a mesével. Bizony a régi világban is előfordult, hogy karácsonykor még nem volt hó, de utána néhány nappal – ha addig késett is – beköszöntött az igazi tél, hóval, faggyal, széllel, de gyakorta napsütéssel is, amin csak úgy csillogott a sok hópehely. Az én időmben minimum két hónapig tartott ki a hó, de előfordult, hogy akár három hónapig is. Szánkónk nekünk is volt, ami minden télen lekerült a padlásról.
Érdeklődéssel és tetszéssel olvastam mesés történeted.
Szeretettel: Rita
Nagyon szépen köszönöm, kedves Rita!