Nagyapám alacsony fekete bajuszos görbelábú kun ember volt, mi nagyon féltünk tőle, mert kevésszavú szigorú ember volt. Ritkán mosolygott és nagyon sokat dolgozott. Az emlékeimben mindig fehér ingben és kalappal a fején jelenik meg. Kedvence az öcsém volt, akinek ugyan kicsi korában, mint nekünk, szőkén csillogott a haja a napfényben, de arcvonásai és alkata Nagyapámra, de leginkább Lajos bátyánkra a kovácsra emlékeztettek. A régi időkben a fiú gyerekeket többre becsülték, mint a lányt, de mi ezzel nem foglalkoztunk, hiszen Nagyanyánk minket, lányokat tartott nagy becsben, mert nekünk sok hasznunkat vette és vidámságot hoztunk az életébe. Sokszor gurultunk a homokon a nagy nevetéstől. Nagyanyánk nem édes nagyanya volt, az igazi még a háború idején szülésben meghalt, anyánk éppen betöltötte a tizenhatodik évét.
Nagyapám ott maradt a négy gyerekével, a földekkel és a fölégett tanyával, amit az oroszok égettek föl. Megnősült újra, az új asszony hozott egy kislányt magával, aki az én fiatalon meghalt nagynénémmel egyidős volt és ők édes testvérként szerették meg egymást. Mi a Mamát édes nagymamaként szerettük, mert úgy bánt velünk, mint az igazi unokáival. A tanyát újjáépítették és jött a másik átok, a tszcs. Én gyerekként jót nem hallottam a szájukból a közösítésről. Elvittek két lovat, egy tehenet, és a földek fele is a tsz-é lett. Ám ők úgy gazdálkodtak tovább a maradék két lóval és Boris tehénnel, mintha nem is lett volna tsz. Legalább is mi gyerekek a közösről csak szóban hallottunk, valójában nem is értettük, hogy mi az.
Anyánk férjhez ment, mivel errefelé munkalehetőség nem volt, az egész család elköltözött az ország nyugati felébe, a két öcsém már ott született. Amint nagyobbak lettünk, a nyarainkat a tanyán töltöttük el.
Talán a nagyapám ezektől a sorscsapásoktól lett olyan szigorú mosolytalan ember. Nagyanyánk annál többet nevetett viccelődött velünk. A tanyasi napirend az ő számukra mindig ugyanaz volt, mindennek megvolt a napja, a mosásnak, a kenyérsütésnek, a takarításnak, és a pihenésnek is. Kedden mostunk, csütörtök mindig a kenyérsütés napja volt, szombaton takarítottunk és a vasárnap délután a pihenésé volt. A hét többi napján a földeken dolgoztunk, vagy amit éppen el kellett végezni.
A nap számukra hajnal 4-kor indult az állatok ellátásával, mire mi hatkor felébredtünk ők már el is fáradtak. A reggelihez mindannyian leültünk és Nagyanyánk forró krumplit hozott vajjal, vagy zsírral, tejet kaptunk és egy szelet kenyeret, de sokszor ettünk szalonnát almával, vagy hagymával, néha sült vagy főtt tojást, elég változatos és kiadós volt. Ekkor mondta meg a Mama mi lesz a napi munkánk, mármint nekem, mert kicsik csak apró feladatokat kaptak. A tehenet Nagyapám már kora reggel kivitte a rétre és kipányvázta, nekem mindig délbe kellet bevezetni és megitatni, majd újra kikutyagolni a mezőre és arrébb pányvázni. A kicsik a kukoricásba mentek gyöngyöstojást keresni, mert azok félvadakként szanaszét tojtak, és kint csináltak maguknak a homokban fészket. A gyöngyöstojás értékesebb volt , mint a tyúktojás, mert tovább elállt és szebb volt a sárgája, ami a tésztagyúrásnál nagyon fontos.
11-ig segítettem a Mamának, ekkor ő bement ebédet főzni, én meg a tehénért indultam ki a mezőre. Déli 1 órakor volt az ebéd, ami mindig egyszerű étel volt, paprikáskrumpli tarhonyával, valamilyen zöld főzelék, bödönös sült hússal. Ez nem volt más, mint a disznóvágáskor zsírjában lesütött hús, amit zsírosbödönbe tettek és leöntötték a forró zsírral, így tartósították a húst nyárra is. Nem volt mélyhűtő, de még egyszerű hűtő sem, sőt villany is csak a hatvanas évek közepétől volt a tanyán. Ami ezután jött azt mi nem szerettük, mert háromig csendben kellett feküdnünk a hűs szobában, mert ez volt a delelés ideje. Sokszor kiszöktünk az ablakon, de megszidtak érte bennünket.
Volt, hogy a Nagyapánkat kellett a forró homokkal betakarni, mert így gyógyította a reumáját, jó móka volt ez nekünk..
Délutánok többnyire mezei munkával teltek el, kapáltunk, szénát forgattunk, szőlőt kötöztünk és fattyaztunk, gyümölcsöt szedtünk, a kicsik meg játszottak, ha megéheztünk a Mama adott egy nagy karéj zsíros kenyeret, amire fokhagymát aprított, nehogy gilisztásak legyünk, mert nyers fokhagyma giliszta hajtó, mondta ő.
Hamar esteledett, este 7-kor már sikáltuk a koszt magunkról a gémeskútnál álló hordóban, és vacsorára kaptunk egy kis tejet, kenyeret és máris sötét is lett, mehettünk aludni. Bennünket nem ringattak, de nem is mesével altattak, mai gyerek ezen a gyerekéleten biztosan elcsodálkozna, ám mi ezt már megszoktuk, mivel mást nem ismertünk. Amint a párnára ért a fejünk, mi rögtön elaludtunk, mert olyan fáradtak voltunk.
12 hozzászólás
Kedves Ibolya!
Mosolyogva olvastam a második részt, mert olyanra sikerült, hogy szinte rímel az első részhez írt hozzászólásomra!
Bizony a dolgos kéz nagy kincs volt a tanyán!
A szövetkezetesítést meg mindenki utálta, mert alighogy nagy propagandával megvolt a földosztás, már be is kellett adni a földet, jószágot, a közösbe. Úgy érezték, hogy már vissza is vették a földet, amit kaptak.
Várom a következő részt!
Judit
Nehéz idők voltak azok, de mi, gyerekek nem sokat éreztünk ebből meg. A munkát is játéknak vettük, és természetes volt az, hogy mindenkinek van feladata. A dolgok egyszerűek voltak, rend volt, ebben minden gyerek biztonságban érzi magát. Köszönöm, hogy olvasol. Szeretettel Ibolya
Kedves Ibolya!
Sorban törtek fel gyermekkori élményeim az írásod által: a bödönös zsír, a déli szieszta, az esti csutakolás, lefekvés a hűvös szobába a dunna alá, és a csodálatos álmok amiket csak ott tudtam álmodni. Nagyon kíváncsi vagyok a sorozat többi darabjára is.
Üdvözlettel: mistletoe
Kedves Mistletoe minden emléked felidézem, ígérem. Üdv. Ibolya
Kedves Jega!
Ismét örömmel olvastam történeted 🙂 Várom a folytatást!
Üdvözlettel: Ági
Kedves Ágnes jön a folytatás. Üdv. Ibolya
Szia !
Érdekes a tanyasi élet. Van varázsa, élvezettel olvasom. A nagyanyámnál, még én is ettem, abból az úgynevezett bödönös húsból. Ők az oldalast sütötték meg, és tárolták a zsírjában./nem szerettem/:-) Várom a további részeket!
Szeretettel:Selanne
Kedves Solanne a bödönös húst én sem szerettem, de gyerekkoromban csak a házikolbászt és a csirkecombot ettem meg, más húst nem. A főzeléket pedig csak üresen. Azért nem maradtam éhesen, mert zsíros és lekváros kenyér volt bőven. Üdv. Ibolya
Érdekes történet. Különösen jó, hogy elmagyaráztad, milyen az a bödönös sült hús, mert én még nem is hallottam róla.
Kedves Tibor, ha elolvasod a többi részt is, sok mindent tudsz meg a régi világról. Olyan fiatal vagy, hogy rengeteg dolog lesz új számodra. Üdv. Ibolya
Kedves Ibolya!
Boldogság c. írásodtól nyergeltem át ide, mivel ott olvastam tőled válaszként, hogy tanyasi gyermekkorodból vannak föltéve novelláid. Én ezeket a régebbi történeteket nagyon szeretem, s ezt a sorozatodat sorban el is fogom olvasni. Az már igaz, hogy a mi korabeli életünk egészen más volt, mint a mai gyerekeké, fiataloké. Bennünket komoly munkára, tiszteletre, tisztességre neveltek.
A történeted érdekes. Én igaz, nem éltem tanyán, de kicsi faluban. És az az idő, az egyszerű falusi emberek kemény munkája, az akkori élet komoly nyomot hagyott bennem. Mi mindent megtanultunk kinn a természetben, ami értékként maradt meg bennem is egész életemre.
Ezért olvastam örömmel ezt a történetet, Nagyszülőkről, vidéki életről. Nem volt idegen számomra, mégis jó volt olvasni. Azt hiszem, hogy Neked is szép emlékekként maradtak meg az akkori idők eseményei.
Szeretettel: Kata
Köszönöm Kata a meleg szavakat. Ezek az írásaim, más gyermekkori történetekkel együtt 2012-ben megjelentek Mezítláb a forró homokon címmel. Még lehet találni a neten, én is most rendeltem kettőt, mert nem maradt csak egy könyvem., de itt is olvashatod őket.
Szeretettel Ibolya