Mi az a Juheb?

Riporter: Így, a hangzása révén -török szónak vélném, mint a kebab? Ha nem, akkor talán üzbég? -kirgiz? -tadzsik? -esetleg burját-mongol?
Én: Gratulálok a nyelvérzékéhez, mert ez a szó valóban az Ázsiából érkezett nép nyelvének a gyöngyszeme! Annyit segítek, hogy a finnugor nyelvcsaládhoz tartoznak.
Riporter: Osztják, Vojták? -Cseremisz? Ha nem, feladom!
Én: pedig nagyon könnyű, –hát – a magyar!
Riporter: Ne szédítsen, hiszen az én anyanyelvem magyar, akkor nekem ezt a szót ismernek kéne?
Én: Arany János szókincse állítólag negyvenezerre rúgott?! Maga jó, ha ötezer magyar szót ismer, az angol kikötői munkás – ahogy mondják – 500 (ötszáz) szóval beszéli „anyanyelvi szinten” Shakespeare gyönyörű nyelvét. Tudja maga, hogy például mit jelent a dangubálás? Szeged környékén „dangubál” a kikötött vízi-jármű = a folyó sodra ide-oda himbálja. Hát azt, hogy tikmonyarénye? Dunántúl egyes részein így hívják a rántottát.
Riporter: Ja, ha a juheb is tájszó, akkor nem szégyen, ha nem ismerem
Én: Nem tájszó! Két régi magyar szóból van összerakva: juh és az eb! Ugye most már ráismer?!
Több olyan összetett magyar szó van, amelyet -a szövegkörnyezetből kiragadva- az ember nem ismer fel első olvasatra. Mi az például, hogy „álcár”?
Riporter: Izé, hát egyes rovarok átmeneti alakja…?
Én: Nem. Az a szélhámos, aki cárevicsnek próbálja magát kiadni!
Mi az, hogy „bérmén”
Riporter: Hát, a barman, de igen rossz kiejtéssel…?
Én: Nem, ismét téved. Bérmén az a csődör, amelyet pénzért kölcsönöznek.
Riporter: Na jó, de olyan, hogy juheb nem létezik, hiszen a birka, meg a kutya nem keresztezhető!
Én: Genetikailag nem, de állatviselkedéstanilag igenis kivitelezhető. A jó Öreg DARWIN a Beagle-vel utazgatva egyszer kikötött Argentína partjainál és meghívták egy nagybirtokra. Ott tapasztalta az alábbi furcsaságot: ezek az állattenyésztők speciális őrzőkutyákat neveltek, már a kölyköt elválasztották a szukától, anyajuh szoptatta, juhok között nőtt fel, így a végén magát juhnak képzelte! Hogy a fajától teljesen elszakítsák kiherélték.
Ez a juheb, lévén a legerősebb, automatikusan a nyáj vezérállatává vált: védte, őrizte az „övéit”, emberi beavatkozás nélkül. Mivel a fűevésre végképp nem tudták rászoktatni, naponta egyszer beosont a központba, – ilyenkor a házi ( értsd „valódi”) ebek nekitámadtak és elűzték. Mikor azonban elérték a nyájat, a juheb -maga mögött érezvén a hasonlók tömegét (bár azok nyilván nem tudtak volna az ő oldalán beavatkoznia küzdelembe), olyan hihetetlen bátorsággal támadt az őt üldöző ebekre, hogy azok a farkukat behúzva – visszaosontak a házba!
Riporter: Kezdem érteni! Szóval maga is egy ilyen „juheb”?
Én: Minden hasonlat sántít, de a magáé tolószékes nyomorék! Az az óriási különbség, hogy engem magyar anya szoptatott, magyar lóra ültem fel először az életemben magyar nő vette el a szüzességemet, az ilyen kezdeti, mély benyomások döntőek egy egész életen át!
Riporter: Tudom, hogy magát minden hazalátogatása alkalmával szeretettel fogadják, de feltéve, meg nem engedve – ha egyesek „idegen-szívű”-t kiáltva egészen Peruig üldözik?
Én: Akkor én magam mögött érezve a 25 milliónyi peruit – olyan dühvel acsarkodnék vissza rájuk már a reptéren, hogy a farkukat behúzva, azonnal felülnének az első európai gépre!
Riporter: Mindez nagyon szép, de nekem az a benyomásom, hogy magának identitás-zavara van: Nem tartozik egészen sem ide, sem oda, sem amoda (NOTA BENE: Németország), szóval sehova!
Én: Maga nagyon téved: éppen ellenkezőleg, én mindenhova odatartozom!
Riporter: Az az érzésem, hogy maga már nem kötődik Magyarországhoz?!
Én: Hát azokhoz semmiképpen sem, akik-mikor meghallják, hogy most semmilyen autóm sincs, azt mondják: „Há akkó mé menté ki, …?"