Évek óta vásárolunk már a hozzánk legközelebb eső Kispesti piacon. A megszokott sorrendben jártuk, azon a napon is körbe, megszemlélni az őstermelők, erre a célra felállított beton asztalokra kirakott friss gyümölcseit, zöldségeit. Az árusok hangosan kínálták portékáikat. Zsongott a piac azon a napon is. Műanyag ládák csapódtak a betonlapra, csobogott a víz, amivel még frissebbé varázsolták a levesbe valót. Zöldség, és gyümölcs illata lengte be a környéket.
Végig futott a hátamon a hideg, és a rajta lévő, és nem lévő szőrszálak is égnek meredtek, annak a hangnak hallatán, ami egyáltalán nem illett ebbe a világba.
– Mi tetszik? – hasított a fülembe a két szó, ami ezt az érzést kiváltotta. Mintha üvegcseréppel karistolnának egy vaslemezt, vagy mikor a tanár fel akarja magára hívni a figyelmet, és körömmel végig kaparja a táblát. Ha engem bíznak meg a Hófehérke című film szinkronizálásával, akkor ilyen hangot választanék a gonosz mostoha rossz indulatának kifejezésére.
– Mi tetszik? – csendült fel újra az érces fülbántó mondat.
Nem tudtam ellenállni, húzni kezdtem feleségemet a hang irányába. Mérgesen szólt rám: – Hova rángatsz?
Nem tudtam válaszolni, de éreztem, hogy látnom kell, azt, aki így kínálja portékáját. Az utolsó asztalsor végén a második helyen a hangjának megfelelően ronda öregasszony ismét megszólalt.
– Mi tetszik? – irányította mondandóját felém, felfedezve bennem a potenciális vásárlót.
– Köszönöm, csak nézelődünk – mondtam, és nem tudtam levenni a szemem az orra mellett fityegő bibircsókról. Ráncos arca alapján százévesnek tippeltem volna, de fürge mozgása rácáfolt a látszatra.
Benyúlt az almás ládába, és felemelt egy fényes piros almát. Feleségem felé nyújtotta.
– Kóstolja meg kedves – kínálta, rekedtes érces fülbántó hangján.
A gyümölcs minden oldala piros volt. – Melyik oldala lehet a mérgezett? – futott át a gondolat a fejemen.
– Nem mérgezett – recsegte, mintha hallotta volna a gondolatomat.
– Köszönöm, nem kérem – hárította el a lehetőséget a párom, és közben húzott a következő standhoz.
Ettől kezdve, ha ismét arra jártunk, már füleltem, hogy hallom-e a hangot. Nehéz lett volna nem észrevenni, annyira eltért a megszokott zsongástól.
Több mint tíz év elteltével, már hozzá tartozott ez is a piachoz, ugyan úgy mit, meleg napok délutánján, a rothadó karalábélevél orrfacsaró szaga.
Pár nappal ezelőtt, bevásárlás után, valami hiányérzet kerített hatalmába. Már nem olyan ez a hely, ahogy a hosszú évek alatt megszoktam. Tegnap ismét arra vitt az utam, és belém hasított a felismerés. Ismét végigfutott a hideg a hátamon, még a karom is libabőrös lett. – Nem hallom – füleltem erősen felismerve a hiányérzet okát. – Nem hallom azt a borzasztó, de már megszokott hangot.
Elindultam az asztala felé, ahonnan vártam a felcsendülését. Nem volt ott a már fülembe ivódott hang tulajdonosa. Ismeretlen kofa bitorolta a helyét.
– Hol van, aki itt szokott árusítani? – kérdeztem.
– Nem tudom, kire gondol, én most pakoltam ide először – válaszolt csodálkozó tekintettel, a testes, pirospozsgás asszony.
Körülnéztem még, de egyetlen ismerős kofát sem láttam, így kérdésem megválaszolatlan maradt.
– Egy korszak lezárult – futott át a gondolat a fejemben, és a hiányérzetemmel együtt hazasétáltam, de ott maradt a kérdés: – Miért?
8 hozzászólás
Kedves János! Nekem nagyon tetszett az általad felvázolt "életkép" Igazi "egyperces" Pont annyi van benne, amennyi kell, se több, se kevesebb. A mondanivalója is elgondolkodtató. A miért ott lebeg, képletesen is.
Családban mesélgettek egy hasonló öregasszonyos sztorit Volt egy néni, hírlapárus, a Keletinél. Így kínálta a lapot, még Rákosiék idején: Szabad Nép. Magyar Nemzet! Szabad Nép a Magyar Nemzet (magyar nemzet) ????! Aztán egyszer csak eltűnt!
Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Köszönöm, az ismételt figyelmedet! Vannak dolgok amik az embert nagyon zavarják, de ha megszűnik, ugyan olyan nagyon hiányozhat is.
Ez igaz történet, és sokszor ki kellett mennem a piacra, hogy megszokjam a hiányát!
Üdvözlettel: János
Jó írás, tetszik.
Kedves Eszter!
Mindig örülök, ha olyantól kapok hozzászólást, akitől eddig még nem. Köszönöm, hogy olvastad, remélem máskor is megtisztelsz, azzal, hogy jelzed, ha itt jártál.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Remek írásod elgondolkodtató, egy letűnt világ színes foltjai (hangjai)
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica!
Örülök, hogy ismét olvastál tőlem valamit, annak meg különösen, hogy tetszett is. Sajnos a koromból adódóan, már inkább csak emlékeim vannak, amikre jó, vagy nem annyira jó visszaemlékezni. A jövővel már egyre kevesebbet sikerül foglalkoznom, pedig azt szokták mondani, hogy nézzünk mindig előre, és ne hátra.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Minden tud hiányozni, ami sokáig az életünk része volt, hacsak nem bántott bennünket nagyon, amíg részesei voltunk.
Utólag van olyan is, hogy a régen rossznak ítélt dolgok esetleg idővel megszépülnek.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm, hogy meglátogattál. Igazad van, még egy fülbántó hang is tud hiányozni, pláne, ha az egy emberhez kapcsolható.
Üdvözlettel: János