Tudok egy mesét egy macskáról, hallgassátok, figyelemmel elmondom hát nektek.
Hol volt, hol nem volt valahol messze volt, de nem is olyan messze. Talán a falu végén? Vagy az előtt? De lehet, hogy itt köztünk, élt egyszer egy asszony.
Ez az asszony volt a felelős azért, hogy a faluban mindenki kapja meg a leveleit.
Ő a postás kisasszony volt, akit Suzynak hívtak.
A leveleket télen-nyáron, jégesőben-kánikulában is el kellett juttatni kivétel nélkül mindenkihez. Igen sok munka akadt a kisfalu posta hivatalában.
Az ott dolgozó két postásnak nem lehetett semmilyen kifogása, hogy valaki miért nem kapta meg az nap a küldeményét, egy okot kivéve:
Ugyanis előfordult elég gyakran, hogy az utcákat elszabadult kóbor kutyák vették uralmuk alá.
Ilyenkor arra járni gyalog lábon igen veszélyes feladatnak számított.
Senki sem tudott és nem is, igazán mert a kutyákkal szembe szállni. A félelemtől inkább, bezárva várták ki, amíg az ebek megunták az utcai randalírozást, és csaholva haza tértek.
Nem mehetett ez így tovább! Sokszor volt, hogy a kutyák széttépték a leveleket, amiket a postás tett be a ládába. Néha a postásokat is meg-megkóstolták. Itt-ott bele-bele haraptak valamelyikük fertályába.
Valami segítség kellene erre a hatalmas gondra-panaszkodott a két postás Suzynak.
Összedugták a fejüket és valamelyiküknek egy elvetemült ötlet jött elő pihent koponyájából.
Ennek hatására, Suzy egy új munkaerőt keresett segítségül. Soha nem találjátok ki, hogy ki volt az. Hát elmondom nektek, de jól kapaszkodjatok meg valamibe, nehogy a nagy nevetéstől elguruljatok valahová. Egy Mici nevű macskáról van szó.
Tudjátok, egy tavaszi napon a posta mellett egy fészerben született meg ez a Mici nevű macska. Gyönyörű, fekete-fehér bundájú, villogó zöld szemű, hatalmas bajszú, kecses, elegáns macska nővé cseperedett fel. Nagy ritkán fogott egy-egy egeret, kis cinkét vagy egy sánta verebet, de sokkal jobban szerette, ha Suzy a gazdája kényes kedvét ki szolgálja.
Mici a macska napja nagy részét alvással, szépítkezéssel töltötte. Éjjel-nappal dorbézolt. Gyakran fiú macskákkal kóborolt. Reggel késve fáradtan, csatakosan érkezett haza.
Gazdája székében elterülve, órákig aludt. Ha fel ébredt ő kelme, szeretetre és gondoskodásra vágyott. Egy kiadós reggeli után amerre ment, mint egy dáma illette és kellette magát.
Suzy a postás kisasszony egy nap megelégelte Mici kicsapongásait, ezért így szólt hozzá:
– Ejnye, no Mici! Te az én házamban laksz, ezért mostantól fogva nem lehetsz ilyen naplopó. Eredj mostantól fogva keményebben dolgozni. Hiszen az étel, amit te szeretsz, nagyon sokba kerül. Ha nem akarsz munkát keresni, akkor most jól figyelj!
A macska unatkozva fogadta gazdája mondandóját.
– Felfogadlak kézbesítőnek. Te is postás leszel. A feladatod az lesz, hogy a kutyák által ostromolt utcákba neked kell eljuttatni a leveleket. Te sokkal gyorsabban tudsz futni, mint a másik két kézbesítő, és különben is, ők elég ijedősek.
– Rendben van kisgazdám- válaszolta hamarjába Mici.
– Fizetségül jó kosztot és vártéjt adok neked, ha becsülettel végzed majd a munkádat. Mindennapra egy nagy tál mézes, meleg tejet kapsz fizetségül te és Csövi a kandúr szerelmed is, akivel tudom jól, hogy már a családalapításon gondolkoztok.
Ő is veled maradhat a fészerben, de ezért neked, sokkal többet kell dolgoznod, mint ahogy eddig tetted.
– Jól van- válaszolta Mici.
Ezt a szóbeli szerződést, egy kézfogással pecsételték meg.
Gyerekek, ti nem is tudjátok, amit én. Ugyan is Mici amikor meghallotta, hogy mi lesz a dolga, igen meg örült neki.
Ennek a mi macskának a sok rossz szokás mellett volt még egy. Ezt a csúnya szokást, a kicsit kancsal szemű, lustácska és állandóan unatkozó Csövitől tanulta.
Sejtitek, mi lehet az?
Imádta a falu kutyáit bosszantani. Mindig csúfondárosan kacagott rajtuk, amikor sikerül elszaladnia előlük. Szóval, ez a munka nem volt nagy kihívás számára, de azért nagyon tetszett neki.
Ezért is vállalkozott, ilyen gyorsan rá.
Suzy a postás kisasszony, az új kézbesítő macskának, a Micinek, egy nap alatt varrt kutyabőrből egy pár vízálló csizmát és egy olyan cifra gúnyát, hogy hát szomszéd faluból is a csudájára jártak.
Mici a hátára vette bolha bőrből és kutyaszőrből készült tarisznyáját és elindult dolgozni.
– Az első munkanapodon, Micikém a Kóbor utca 1. szám alatti Döme bácsinak add át ezt a levelet, mondta induláskor neki Suzy.
Hej, uccu, neki, Mici nagy vidáman elszaladt. A nagy iramtól, csak úgy lobogott a szőre. Meg sem állt, amíg az úton álló kutyákhoz nem ért. Éppen ebben az utcában portyázott Berci és Marci a két éhes megvadult kutya.
Nekik volt éppen a gazdájuk a kegyetlen Döme bácsi, aki egy nagyon furcsa vénember volt. Hetekig egy álló falást sem vetett a szerencsétlen, éhező kutyái elé. Gondolta majd, megélnek valahogy, őt már nem érdekelte a két kutya sorsa.
Mici az éles hallásának köszönhetően meghallotta, azt hogy Berci éppen odasúgja Marcinak:
– Te figyelj, ma sem ettünk még semmit. Látod te is, amit én? Csípjük el!
– Ne is mondd, csak úgy kopog a szemem az éhségtől. – válaszolt vissza Marci kutya.
– Tied a feje, enyém a farka… Támadááás!!!
Ketten kétfelől támadtak, próbálták elkapni, a falatnyi méretű Micit.
A postásnak szegődött macska tanonc, nézett jobbra, nézett balra, nézett fölfelé, kerülgette a kutyákat erre is, arra is. Csak nem tudta módját ejteni, hogy valami képen átjusson rajtuk. Gondolkodott erősen, hogy mit is tegyen. Addig törte csuda okos kobakját, amíg eszébe nem jutott a nagy ötlet. Mivel a vénember postaládája olyan rozoga volt, mint ő maga, állandóan kiesett belőle a levél, ezért a terv az lett, hogy a kutyák fején ugrálva fog tudni bejutni az udvarba. Onnan nagyot szökkenve ugrani majd fel az ablakpárkányra, és majd ott kézbesíti Döme bácsinak a levelet.
Mielőtt ugrott volna egyet, hogy elterelje a figyelmet, egy hatalmas pofont kevert le mancsával
Bercinek. Hosszú farkával ostorként csapott le Marci hátsójára. Az egyik szikrákat látott percekig, a másik pedig a porban vonaglott.
A két kutya össze nézett, mert az előbb úgy megszeppentek és mikor kezdtek felocsúdni, akkor álltak neki gondolkodni.
– Ugyan mi féle lény lehet ez itt, aki kutya bőr ruhában, hencegve pofozkodik velünk?
– Lehet, hogy kutyát eszik? –rettegve tanakodtak tovább…
– Jóóó napot! Van itthon valaki? -kiáltott be Mici Döme bácsinak. Közben felugrott az ablakpárkányára ott a puha mancsával kiszedte tarisznyából a levetet. Hiába karmolta az ablaküveget, a csikorgó éles hangot sem és a kiáltást sem hallotta meg a vénember. A résnyire nyitott ablakon ezért Mici betuszkolta a levelet. Sietnie kellett, mert újra támadásba kezdtek a kutyák.
Mici csak úgy tudta megvédeni magát a hatalmas fogú, habzó szájú, vicsorgó vérebek ellen, hogy egy-egy mancsából mind két kutya orrába mélyesztette a tűhegyesre csiszolt karmait. Most már annyira meg ijedtek, hogy végleg eliszkoltak mind a ketten.
Az egyik fülére süket vénember, valahogy most mégis meghallotta, hogy kutyái égtelenül vonyítanak valami miatt. Káromkodva az ablakig botorkált, éppen a szokásos szitkozódását kezdte volna el, amikor nem hitt a hályogos szemeinek.
Meglátta, hogy egy kötekedő macska kidugott nyelvvel csúfolja az ő két bokorba menekülő és a félelemtől reszkető házőrzőjét.
Hej, ez a vaksi és fogatlan vénember úgy megmérgelődött, hogy azt nektek el sem tudom mondani.
– Állj meg disznó!- kiáltott a macskára. Mindjárt kitépem azt a rühes nyelved!
– Mit kiabál kend?- kérdezett vissza tisztelettudóan Mici a kerítés túloldaláról (nem hallotta jól Döme bácsit a rettentő kutya sírás miatt).
Ahogy a vénember zsörtölődik, éppen a keze ügyébe került egy darab egér rágta sajt. Azt úgy vágta a pökhendi, csúfolkodó macska után, hogy majdnem a szeme folyt ki a porba.
– Takarodj innen te istentelen!- üvöltötte a vénember.
Mici látva ezt a két szeme épségére fittyet hányva még röptében kapta el a sajtot. Bolha bőr tarisznyájába gyömöszölte gyorsan a finomságot. Kimondhatatlanul szerette a sajtot.
– Köszönöm kendnek a jóságát!- köszönte meg Mici vidáman a vénembernek, hogy ilyen figyelmes volt és az ő fáradozásáért ilyen finom ételt jutalmazott neki. Integetve búcsúzott a káromkodó vénembertől.
Boldogan sietett vissza a postára. Beérve gazdaasszonya Suzy nagyon büszke lett az ő macskájára. Megdicsérte, megszeretgette és megjutalmazta a munkájáért Micit és szerelmét Csövit is.
Amikor Mici elmesélte a történteket neki, megkérte, hogy legközelebb ne csúfoljon ki senkit és ne verjen meg senkit sem, mert az csúnya és illetlen viselkedés.
– Próbáld meg végezni a munkádat, úgy, hogy mindig büszke lehessek rád! Vigyázz a rád bízott értékekre. Lehetőleg munkád során senki és semmi ne sérüljön meg. – kérte meg Micit Suzy.
Teltek a napok, hetek. Mici hamar megtanulta a postás mesterséget. Ügyessége nagyobb lett a bátorságánál. Híre is kerekedett az egész faluban, de még az országban is. Mindenütt azt beszélték, hogy ő a környék csoda postása. Lett is neki akkora becsülete, hogy kalendáriumba írták a nevét.
Közhírré tétették világszerte, hogy Mici a hatalmas bátorsága és ügyessége miatt képes minden kutyát legyőzni, ezért senki semmilyen ellenállást ne tanúsítson, ha vele találkozik.
Talán épp ez a kis falu az, ahol mindenki időben jut a leveléhez? Ha igen, mindenki boldog lehet ezért. Még a falu kutyái is megtanulták hamar, hogy Micit a postást nem üldözni, hanem tisztelni kell.
Kitudja ma is békében élnek e még az örök ellenségek, a kutya és a macska? Így volt, igaz volt, aki nem hiszi el, járjon utána.
2 hozzászólás
Kedves Manna!
Régen találkoztunk. Bár nem az én asztalom a mese, mégis elolvstam. Nagyon jó és érdekes történet, jól megfogalmaztad. Azért ajánlanám, hogy az anyagaid föltétele előtt futtasd át a nyelvhelyességi ellenőrzésen, mivel az összetett szavakkal gondok merülnek fel az írásodban. (Folyamatosan külön szóba írod, amit egybe kellene foglalni!) Egyébként nagyon szép munka!
Szeretettel: Kata
KEDVES KATA! KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÓ TANÁCSOT, SAJNOS SOKSZOR ALIG VAN IDŐM AZÉRT ROHANOK CSAK IDE ODA .DE ODA FOGOK FIGYELNI .KÖSZÖNÖM AZ ÉPÍTŐ KRITIKÁT.SZERETETTEL.MANNA