Januári éj csendjében a félelem és a csalódás uralkodott el rajtam. Gyötrő álmatlanságból felriadva bevillanó fájdalom jelezte a megfeneklett létezésem.
Keserűsó, vérhígítók, beöntések és a megszégyenítő borotválás fanyar koktélja a belépő a kötelező kórházi bennmaradáshoz. Fejfájás, morgó has, szomjúzás és éhezés a jutalom a durva tisztítókúráért. Haragszom testemre, amiért erőtlenné vált és újfent elfáradt. Szófogadatlan és nem akarja tenni a dolgát. Megint elárulva érzem magam.
Leltárt készítek életemről és szeretteimről. Végrendeletem tervezem, gondolataim ébren is cikáznak. Az "odaát"-on. Vajon várnak–e rám? Ki és hol nyújt majd segítő kezet? Megszűnik-e végre kínnal teli életem?
Vajon fog-e anyám cigány átka? Talán ezért kötöttem–e ki újra kórházban? Mindennapos szitokszavak égették ifjúságom hajnalát, és fekete véremben burjánozva terjedtek szét.
Kislányként hallottam: „Rákosodjon el a méhed!” Anyám borpárás szemmel gonoszul átkot hányt rám, amely 45 év múltán is tudatom perzseli. Sziklakövek súlyaként nehezednek amúgy is sötét lelkemre.
Hiányzik a családom vigasztaló ölelése. Az idegenbe szakadt nagylányom léte és érintése. Aggódó családom közel s távol virtuálisan együtt gondol rám, mégis egyedül érzem magam, mert közeledésüket nem kívánom.
Sírásom elnyomva várom sorsom. Rettegek a felépülésem remélhető gyötrelmeitől. A lelki támasz nem vehető az egészségügy szalagszerű gépezetében. Nem úgy a mindenható szakorvos. Viharos viziteknél még így is csak egy helyrajzi szám vagyok. Külföldön megdolgozott pénzből felvértezve, megmentőm várom.
Újabb hasfelnyitásra a mészárszékre készülök. Korgó gyomorral és megtépett idegekkel, önkontrollt gyakorolva testemből kifacsarva remélek. Mint béklyózott kalickában fagyott madár, várok. Ágyszélen-ülést megtörve, a feszültség lábbilincsével aprókat lépkedek. Más betegek hozzátartozói sorfalában rettegve vonulok a műtőbe.
Könnyeim arcomról nyakamba csurognak. Pergő könnyek csendzáporában fátyol borul szememre. A rám váró démonokkal anyaszült lepelre meztelenítve magam kell, hogy megküzdjek. A rideg falak és idegen arcok társaságában életem irányítása kicsúszik a kezeim közül. Ekkor már az örök alvás pillanata sem fáj.
Mielőtt bódulok, köszönetet suttogok haldokló anyaméhemnek. Hálát adok az otthonért, a biztonságért, melyet két gyermekem cseperedésében nyújtott.
Köszönöm, hogy testem e csodás szerve még betegségében is áldását nekem ontotta.
5 hozzászólás
Kedves Anna!
Már az elején mondtam, hogy ez prózában megfogalmazva megrázó élmény lehet.
Így beleérzi magát az ember. Nekem a verses megfogálmazás játékosnak tűnt, pedig ez egy szívszaggató történet. Anyádat ne szidd, mert a népednél mindennepos mondás: A rák egye ki a ….. valamidet. Szerintem ő sem gondolta komolyan.
Erre már én is azt mondom, hogy nem, egy öncélú kitárulkozás, hanem a történtek feldolgozását setgítő tevékenység.
Örülök, hogy prózában is leírtad, remélem segít a feldolgozásban. Kívánom, hogy ezek után egyáltalán ne gondolj rá, mihamarabb gyógyuljon meg a tested, és a leked is. Elölre nézz, mert mögötted van az életed, előtted a lehetőséged.
Üdvözlettel: János
Kedves János ! Kommented mosolyt csalt az arcomra, mert úgy éreztem te voltál az "ördög ügyvédje".Tudod az én anyámat még senki nem védte meg.Jó volt látni h van aki kiállt mellette az ő gyengeségében elkövetett hibája ellenére is.Köszönöm a pozitiv kritikát és az előzőt is a versnél.Üdvözlettel: Anna
Manna!
Hallottam már ezt a mondást. Mindig megrökönyödtem rajta. Hogy lehet ilyet kívánni. Úgy tudom félnek, tartanak az ilyen átkoktól, ha rájuk irányulnak. Akkor miért….?! Ráadásul a saját vérük re is, miért?!
Írásod rendkívül mély, ahogy János már leírta előttem. Megrendüléssel olvastam. Gyógyulj minden tekintetben, mielőbb!
Szeretettel: Edit
Kedves Edit! Köszönöm hogy időt szántál a soraim elolvasására és a üzenetem értékelésére. Köszönöm a jókívánságaidat. Igazad van mert az átkoknak igen erős jelentése van nálunk.Nálam az ész és a hagyomány viaskodik sokat. A saját épülésem fontos, de a sorstársaimhoz/a bajban lévő nőkhöz is szeretném majd eljuttatni az üzenetem. Amikor az ember begubózik és senkit se akar látni vagy találkozni sem kíván még barátokkal sem.akkor az interneten barangolva megoldás és a lelkibéke után kutatva remélhetően sok nőnek fog segíteni a felgyógyulásban.Szeretettel : Anna
Visszajöttem .
Manna, elolvastam FJános összes hozzászólását.
Az itt megjelent komment utolsó öt sorára gondoltam, amikor megemlítettem a nevét.
Azt gondolom, jó hogy megírtad. Azt érzem, segíteni fogja gyógyulásodat. Hiszem és hinni akarom.
Szeretettel: Edit