Mira Haddad És a Szent Korona Titka 2.F. 2/1

2.

Pocsék időjárás volt odakint. Az esőcseppek folyamatosan a szélvédőt kopogtatták. Az ablaktörlők sietve próbálták szárazra törölni az ázott üveget, mindhiába. Még épp volt egy szabad hely a jórészt képviselőknek fenntartott parkolóban, és jó ötpercnyi bravúrozás után sikerült is beállnom.
A bejáratnál már vártak rám, a vörös fickó és egy jóval magasabb, sötét öltönyt és hajat viselő férfi. Sietős léptekkel haladtam feléjük, remélve, hogy nem csapom össze magam.
– Örülök, hogy eljött, ő itt Lugosi László, különleges ügynök. – A sötét öltönyt viselő férfi csak egy bólintással üdvözölt, és olyan fapofát vágott közben, hogy kedvem támadt volna nevetni.
– Lugosi? – Kérdeztem mosolyogva. – Mint a vámpír? – A hústorony vagy nem értette a viccet, vagy nem akarta érteni. Mindenesetre Kerekes feloldotta a zavart helyzetet egy köhintéssel.
– Erre jöjjön – mutatott az ajtóra. A koronaszoba egy kicsike lyuk volt, ablak természetesen nem volt sehol. Minek is lett volna egy titkos szobán? A fejem fölött egy apró kristálycsillár függött, a négy felső sarokban négy kamera figyelt. Tehát minden négyzetmillimétert figyeltek állandóan. Csupán egyetlen bútordarab állt a szoba közepén, a padlót borító bíborszínű szőnyeg közepén. Egy kábé másfél méter magas díszállvány, amely egy nemzeti színű zászlóval volt letakarva. Azon pedig egy vörös, bársonyos párna, körülötte az üvegburával, amely a Szent Koronát hivatott megvédeni a portól és az ujjlenyomatoktól. Egyetlen dolog hibádzott csak: a korona valóban nem volt a helyén, csak a párnán lévő benyomódás adta jelét annak, hogy nemrég még azon pihent. Viszont a kicsike, világos színű tulipánvirág forma valóban ott volt. Olyannak tűnt, minthogyha pont egy ilyen formában kopott vagy fakult volna meg a díszpárna.
– Szabad? – Néztem Kerekesre. Ő bólintott, és hogy, hogy nem, valahonnan az öltönye belső zsebéből elővarázsolt néhány vékonyka gumikesztyűt, és a kezembe nyomta. Felhúztam, aztán óvatosan leemeltem a vitrint a párnáról. – Megfogná, kérem? – Kerekes bólintott, majd sebtében kesztyűt húzott ő maga is, és átvette a nehéz üveget.
Visszafordultam a párnához, és egy gyors mozdulattal lehúztam a jobb kezemről a gumikesztyűt, majd a párnára helyeztem. Azaz csak helyeztem volna, ha az addig csendben figyelő hústorony rám nem dörrent akkorát, hogy azt higgyem, mindjárt ablakot csinálok a helyes kis titkos szobácskájukra, amely egyébként mélyen az Országház földszintje alatt húzódott.
– Hé! Mi a fenét csinál? Tilos hozzáérni puszta kézzel!
– Ha nem engedik, nem tudok segíteni! – Kiáltottam vissza inkább ijedten, mint dühösen. A hústorony ekkor ideges pillantást vetett Kerekesre, aki pislantott egyet, jelezve, hogy hagyja rám a dolgot. Lugosi végül beletörődött a helyzetbe, és hagyta, hogy a párnára helyezzem a kezem.

folyt.köv.