Elgyötörten ébredt, forgott vele a világ, émelygett. Éjjel szinte semennyit nem aludt, megfeküdte gyomrát a képzelgés. Kísérletet tett, hogy kidörzsöli szeméből az álmot, eredménytelenül. Nyújtózott egy hatalmasat, minden tagja sajgott, kibújt a paplan alól, feltápászkodott, a fürdőbe vánszorgott, hogy vegyen egy hideg zuhanyt, hátha attól észhez tér, de a vízpermet nem segített, hiába dögönyözte bőrét erős sugárral, az álmokat nem lehet csak úgy, egy zuhanyozással eltüntetni. Lemondóan legyintett, elhatározta, más módszerhez folyamodik. Ahogy volt – törölközőben, félig nedvesen, mezítlábasan –, kiment a konyhába, hogy bekészítsen a kávéfőzőbe egy finom kávét, hátha attól formába lendül. Nem úgy nézett ki, a szófogadatlan kávészemek szanaszét hullottak a darálóból, így nem volt más választása, fel kellett szednie, hogy ne taposson rájuk. Nem baj, reggeli tornának éppen jó lesz ez a kis testmozgás, meg amúgy sem jutna ki az ajtón, feltörne a talpa. Összekapta magát, koncentrált, másodjára sikerült az őrlés, feltette a kotyogót a gáztűzhelyre, majd hajladozni kezdett, egyesével szedegette a szétszóródott szemeket; gondolta, így hatásosabb a torna. Számlálást is végzett, hogy eltompult agytekervényei beinduljanak.
Közben lefőtt a kávé, mennyei illata betöltötte a teret. Leemelte a kotyogóról a virágmintás Zsolnay kannácskát, töltött magának kedvenc csészéjébe; észre sem vette, hogy szórakozottságában cukrot tett bele. Nagyot kortyolt a feketéből, ám azonnal liftezni kezdett tőle a gyomra; undorodott az édestől, már a rágondolás is beteggé tette. A mosogatóhoz ugrott, beleköpte a borzalmas löttyöt, vele az álmait is, vizet engedett és hagyta, hogy elnyelje a szifon. Nem volt megelégedve magával, ő nem ilyen, tele van élettel, még akkor is, ha néha keserűen vette tudomásul, hogy nagyítóval kell keresni benne a szépségeket.
Muszáj volt kimozdulnia, nyomasztották a falak. Felkapta kopott farmerjét, magára rántott egy piros pamut pólót, majd a cipős polchoz fordult, hogy keressen egy kényelmes lábbelit. Egymás mellett sorakoztak, nem tudott választani, amikor megakadt szeme a fél pár üvegcipőn, melyet előző este viselt a bálban. Előtte termett egy hercegnek is beillő férfi, arra kérte, próbálja fel, szerinte illik rá. Nem volt furcsa, hogy csak egyiket adta a kezébe, hiszen az üzletekben is így szokás. Tökéletesen simult lábára, épp az ő mérete volt, ám fél pár cipőben nem lehet táncolni, így egész este a bálterem egyik eldugott szegletében ücsörgött. Ez nem is lett volna baj, ha a herceg nem hagyja oly sokszor magára. Néha-néha eltűnt, majd kisvártatva újra előkerült. Mással nem akart beszélgetni, csak vele, mert szórakoztatta, kellemes partnernek bizonyult megnyerő modorával, sármos eleganciájával. Úgy érezte, kicserélődött, mellkasa baloldalán simogatta az élet, ettől vak lett és süket, csak a váratlanul jött érzés számított mindaddig, amíg a terem túlsó sarkából nem hallotta meg egy lány gyöngyöző nevetését. Szempillantás alatt visszatért a földre a varázslatból, arra fordította tekintetét és valami olyat látott, amitől belészorult a levegő. Fél pár üvegcipő volt a lány lábán, fátyolos tekintettel nézett fel a hercegre, aki éppen valami szépet mondhatott neki, mert teljesen kivirult, ő pedig csenevész penészvirágnak tűnt mellette.
Ki hallott már ilyet? Két Hamupipőke egy bálban? Csalódottan magához tért, kezébe vette hiányos lábbelijét, megszégyenülten hagyta el a báltermet. Hazáig zokogott, meztelen lábát véresre szurkálták a kövek. Otthon a cipős polcra hajította az üvegtopánt, és ahogy volt, ruhástól leborult az ágyra, ám nem aludt egy percet sem, csak sírt, forgolódott; az a lány járt a fejében, a kép kitörölhetetlenül beleégett tudatába. Úgy érezte, becsapták, hazug az egész világ, ma már nem léteznek mesék, nincsenek hamisítatlan hercegek, de nem hibáztathat senkit, amiért hiszékeny volt.
Gyomorszájon vágta az emlékezés. Magára rántott egy edzőcipőt, nekiindult a városnak.
A közeli temetőbe vezetett útja, megboldogult vőlegénye sírjához. Még virágzott a hatalmas levendulabokor, pedig ilyenkor nem szokott. Letépett róla egy szálat, ujjaival morzsolgatni kezdte, majd beleszagolt a tenyerébe. Az illat átjárta megtépázott lelkét, erősödött benne, hogy az igazság talán valóban odaát van, ám neki mégis itt kell megkeresni.
Miközben hazafelé sétált, orrát már messziről megcsapta az égett szag. Belépett a lakásba, szinte elszédült a bűztől, ettől észhez tért. Kinyitotta gyorsan a konyhaajtót, szörnyülködve vette észre, hogy nem kapcsolta le a kotyogó alatt a gázt; kigyulladhatott volna a lakás, gondolta, de megnyugodva konstatálta, hogy szerencsés, ám abban a pillanatban fülsiketítő zajjal felrobbant, a zacc szétfröccsent, pöttyös lett tőle a nemrég festett napsárga fal, hatalmas csörömpöléssel betört a vitrin. Egész testében remegett, majd hirtelen nevetés jött rá; a darabokra hullott kávéfőzőről felidéződött benne valami. Kacagott vég nélkül, megvilágosodott, mit kell tennie. Magához vette a fél pár üvegcipőt, már nincs szüksége rá, viselje csak a másik lány, nem neki való. Lábára ugyan simul, ám a lelkét megsebezte. Ahogy volt, zaccos hajjal, kisírt szemekkel a kertbe szaladt, létrát támasztott a körtefához; nem zavarta, hogy ősszel virágzik, már semmin sem csodálkozott. Villámgyorsan leszakított néhány gyümölcsöt, ajándéknak szánta. Bevágódott az autóba. Padlógázzal indult, pontosan tudta, hova. Rádöbbent, hogy az igazságot évek óta magában hordozta.
16 hozzászólás
Szia Kankalin!
Álom és ébrenlét, mese és valóság remekül megférnek együtt a novellában. Igazi abszurd, hisz a lehetetlen is úgy jelenik meg, mintha lehetséges volna. Jól sikerült "ötvözet".
Szeretettel: Kati
Szia Kati! 🙂
Amikor írunk, bármi lehetséges, igyekeztem kihasználni.
Az életben rengeteg téma adódik, most épp ezt kaptam el; minimális párhuzamot vontam a mesével, kicsit kifordítottam. Mi van akkor, ha az üvegcipő csak fél pár? Bővebben is ki lehetett volna fejteni, de próbáltam a lényegre törni.
Örülök, hogy tetszett az "ötvözet".
Köszönöm, hogy benéztél hozzám! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Érdekes írás!
Nagyon hüen fejezi ki amit a cím sugall:
"Modern Hamupipőke"
Az elsö rész a mindennapokat írja le…
kávéfözés,habár képzelgéses álmok közt!
A másodikban jön a ´mese´…és tényleg
mesébe megy át,de a sorok közt sejteni,
érezni,hogy ez nemcsak mese,benne
egy szemlélet,amire a mese csak felhsznált!
Nagyon jó a befejezés:"
Lábára ugyan simul, ám a lelkét megsebezte…
és "Rádöbbent, hogy az igazságot évek óta magában hordozza."
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szia sailor! 🙂
Jól láttad, felhasználtam a mesét egy lehetséges élethelyzetre.
Az igazság mindenkiben ott van, csak nem mer, nem akar szembenézni vele. Összetett lélektani folyamat ez, nehéz megérteni, és nem könnyű eljutni a helyes döntésig.
Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm, hogy elmondtad, mit olvastál ki belőle. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Érdekes ez az egész.Gondoltam kikapcsolódás lesz ha elolvasom.
Kb háromnegyede szórakoztató volt utána meg volt benne egy rész ami lehangolt.
Fura, hogy valami egyszerre szórakoztató és lehangoló.Érdekes élmény volt.
Szeretettel:Ági
Szia Ági! 🙂
Említettem néhány helyen, hogy kedvelem a "hullámvasutas" műveket (alkotni és olvasni is). Próbálok érdekeseket kitalálni. Nem tudom, ez a történet mennyire az, de én jól éreztem magam írás közben.
Köszönöm, hogy elmondtad érzéseidet. Ez fontos visszacsatolás tőled. Különösen azért, mert minden műbe bele tudod élni magad. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Majd írd már le ha van kedved csak én látom úgy vagy valóban erős érzelmi impulzusok vannak benne?
De csak ha van kedved és nem tartod tolakodásnak.A nagyon rossz és a jó keveredik.Érdekes elolvastam kétszer.
Szeretettel:Ági
Szia Ági! 🙂
Minden mű tartalmaz elemeket az alkotó személyiségéből, még ha maga a történet nem is róla szól.
Gondolkodtam, miként érjen véget, emellett döntöttem. Amikor találkozunk valahol egy élethelyzettel, elgondolkodunk, mi hogyan oldanánk meg. Szerintem így működünk.
Ilyesmire gondolj, amikor olvasod.
Köszönöm, hogy kétszer is megtetted! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Köszönöm, hogy ezt leírtad.Én igazából csak sodródtam az árral a történettel amit írtál
vagyis veled.Az előző verseidhez és prózáidhoz képest ez kissé
keservesebb hangulatúnak tűnt.Örülök,hogy nem tartottál tapintatlannak!Legyen szép estéd!
Szeretettel:Ági
Szia Ági! 🙂
Egy novella (vers) nem feltétlenül szól a szerzőről. Gyakran fordul elő, hogy beleéli magát egy lehetséges szerepbe, vagy mások történetét használja fel írásaiban.
Vannak "keserves" sorsok, melyek megérintenek, elgondolkodtatnak, írásra késztetnek.
Örülök, hogy foglalkoztál ezzel a művemmel is.
Köszönöm szépen! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia! 🙂
Már semmin se lehet csodálkozni! "Legfeljebb" ezen a történeten. Valóság, Álom, keserédes, abszurd humor. Örülök, hogy erre jártam. És "asszem", mindenki számára van mondanivalója történetednek – lehet, mindenkinek más. Jól van ez így!
szeretettel: túlparti
Szia túlparti! 🙂
Azt mondják, néha beszélek zöldségeket. Erre én azt válaszolom, "pedig gyümölcsöt ettem". A modern Hamupipőkék pedig nem meszet. 🙂
Ami a mondanivalót illeti, igyekeztem beletenni. Nyilván mindenkire másképp hat, de ez természetes.
Örülök, hogy jónak találtad.
Köszönöm, hogy jöttél. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Tény, hogy hamisítatlan hercegek ma már elvétve léteznek csak. Van, hogy a modern Hamupipőkék fél pár cipőben "sántikálnak" hosszú ideig.
Erős, hullámzó érzelmi töltés viszi előre a szálakat. (A mondataid) 🙂
Élmény volt olvasni. Köszönöm.
Vox
Szia Vox! 🙂
Szerencsésnek mondhatja magát, aki manapság hamisítatlan herceggel találkozik. A világ folyása megfertőzi az embereket. Mindent akarnak, egyszerre akár több helyen is, és nem számít az ár. Valójában talán nem is gondolnak bele, hogy ezzel mekkora kárt okoznak. A modern Hamupipőkék is hisznek a mesékben, követik álmaikat, de az is lehet, hogy álmaik követik őket. Az igazságot önmagukban kell keresniük, mint bárki másnak.
Mindenesetre jobb résen lenni, mert az illúziók csapdákat rejtenek, hiszen elhomályosítják a szemet.
Jólesik erős érzelmi töltéssel írnom, olyankor beleélem magam egy helyzetbe, a történet közepébe kerülök. A hullámokat kedvelem, csak meg kell találni az arányt, nehogy túl magasra dobáljanak, vagy túlságosan mélyre rántsanak.
Örülök, hogy tetszett. Nem mindenkinek jön be ez az írásom. 🙂
Köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia!
Remek írás! Nagyon tetszik ahogy leírod a történést. Az álom és valóság megjelenítése, kicsit mesebeli ábrázolása az eseményeknek. üdv hundido
Szia hundiso! 🙂
Próbálkozom ezzel-azzal, amikor időm engedi. Sajnos ritkán van ilyen.
Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm, hogy jöttél. 🙂
Szeretettel: Kankalin