Mosószappan

Amikor először láttam őket együtt jót "mosolyogtam". Nem akármi látvány volt a pár.
A fiú szódásüveg szemüveggel, bibircsókos arccal, enyhén huszár lábakkal – a balra erősen sántítva – , hóna aljáig felhúzott nadrágban aminek a szára szétbomló szálakkal futott a szakadozott valaha márkás edzőcipőre, kockás, zsír-kávé s ki tudja még milyen foltos ingben.
A lány "méltó" volt hozzá. Hajszíne a szőke és fehér között, mint a szénaboglya, nagy húsos orr, vizenyős kékes-szürkés szem, jelentős pocak, apró zsírkásás lábak, széttaposott, enyhén magassarkú cipő, valami otthonka rajta, amiből két tőgy buggyant elő. A felszereléshez szintén tartozott egy leukoplaszttal összetartott vastag szemüveg.
A fiú a kezét fogva vezette. Arra figyeltem az első "mosolygás" után, hogy szinte irodalmi szinten szólt a lányhoz:
– Drágám, vigyázz, magas a járdaszegély, féltem a szép lábacskáidat, óvatosan lépj.
A lány is lírai módon válaszolt:
– Köszönöm kedvesem, hogy vezetsz. Édes vagy, adok egy puszit.

Bocsánatot kérek utólag, de röhögtem akkor.

Egy pad volt az alkotó helyem akkoriban (sokszor még ma is). Ha jó idő volt szívesen ücsörögtem ott, kezemben jegyzetfüzet és toll és örültem, hogy net rabságából szabadulhattam. A szomszédos padon sokszor ült az ifju pár. Néha egy "műtrágyás-bor" flakon náluk, nem hangoskodtak, simogatták egymást. Szerették egymást.

Tiszták voltak szemre. Sőt, ha mellettem mentek el megcsapta az orrom – anyámra emlékeztetve – az olcsó mosószappan illata.

Nem tudom, hol laktak, de va lakótelepi tízemeletes utcámhoz közük kellett lenniük, mert a segélyek, nyugdíjak időszakban az utca elején várták a postást aki némi pénzt számolt a markukba. Vélhetőleg "vakok és gyengénlátók" segélyét kapták, mert nyugdíjasnak még fiatalok voltak. Egy alkalommal odaálltam amikor a pénzt vették át. A postás sorolta az összegeket, aláíratta velük a nyugtákat, aztán bizony öt ezerrel kevesebbet adott át. A fiú zsebre gyűrte és indultak. Megfogtam a karját és visszarántottam:
– Postás úr! Fejben összeadtam amit sorolt, kissé másképp számolt. Még adjon csak oda ötezer forintot, vagy azonnal hívom a 2-es postát. Vedd csak elő a pénzt és számoljuk meg a postással együtt.

A postás rám nézett (még jó, hogy szemmel nem lehet gyilkolni) és mérgesen adott még nekik ötezer forintot, anélkül, hogy újraszámolta volna a korábbi összeget. Tudta ő mit csinál.
Na, így szereztem én két új barátot. Egyből kínálgatni kezdett a fiú a flakonos borból, de nem tudtam a számhoz venni. Rám szólt:

– Pedig jó bor. De te sört szoktál inni. Várj, egy perc és hozok.

Mire tiltakoztam volna már szaladt is az ötven méterre lévő dohányboltba. A lány illedelmesen ült le mellém (Isten bocsássa meg, de én a pad végére húzódtam).

Párszor beszélgettünk. Egyre inkább megkedveltem őket. A fiú rajongva szerette a lányt, egy olyan lányt, hogy a "legínségesebb időimben" is inkább absztinenciát fogadtam volna semmint ilyen keljen nekem. A lány hallgatag volt, a fiú vitte a prímet, bár jó párszor elmondta:

– A Kedvesem az okosabb, ő elvégezte a nyolc osztályt, én csak a hatodikig jutottam el.

Egy alkalommal a lány halkan szavalni kezdte Ady Endre egy versét. Meglepődtem. Apróbb dolgokról kérdeztem, rímképlet, ütem stb. És még jobban meglepődtem, ha nem is szabatosan de tudta miről beszélek.

Eltelt a nyár. Sokszor láttam őket, ha nem akkor már hiányzott a látványuk. Emberségből, szeretetből taníthatták volna a világot.

Ősz végén, a keményedő novemberi szélben egy alkalommal mentem a buszmegállóhoz. A fiú előttem ment, a kezét úgy tartotta mintha a lány kezét fogva vezetné őt:

– Vigyázz Kedvesem, járdaszél, tudod magas egy kicsit, el ne botolj. Így, ügyes vagy. Szeretlek.

A lány nem volt ott. Néztem, és rossz érzéseim támadtak.
A fiú rám nézett. Nem volt rajta a szódásüveg szemüveg. Könnyek folytak az arcán. Tiszta kék volt a szeme. Fájdalom tükröződött benne:

– Tetszik tudni, az én Kedvesem elesett az utcán és valami rögök lettek a fejében és elvitték tőlem. A doktorok azt mondják meghalt, de hát itt van velem, akkor hogy lehetne halott? Ugye Kedvesem sosem halsz meg? Nem hagyhatsz itt! Nélküled hogyan élhetnék. Menjünk! Veszünk a boltban neked tejet, gyümölcsöt, az egészséges. Vigyázok rád.

És elindultak. Igen, elindultak, mert ketten voltak. A lány nem halt meg. élt és örökké élni fog egy csodálatos szerelemben.

Még egy darabig éreztem a levegőben az olcsó mosószappan illatát, aztán egy szivaros úr ballagott el mellettem és a Virginia szétszórta a tisztaságot.