Mz/x…Mz/x… jelentkezz! – hosszú csend, semmi válasz.
Süvítő légáramlat – villódzó fények cikáztak, misztikus légkör hálózta be a teret, a hullámok halkan, ellipszis alakban tekergőztek.
– Mz/x…Mz/x… jelentkezz!
Hasító némaság futott át a pillanaton, a sötétség – bársony erszényéből – hullatta apró ezüstjeit. Az ezernyi színárnyalat szétszórta a légben a reményt. A furcsa zajok, s az elhúzódó rezgések üteme kozmikus csendet teremtett. A lebegés különös misztikus erővel ringatózott. Villogó fénycsóvák sebesen suhantak el, s elképesztő gyorsasággal váltottak irányt, ahogy a kabin üvegfalát megérintették. A messzeségből jövő vörös fényáradat keresztezte e döbbenetes fénynyaláb útját, s varázslatos szín-kavalkádot idézett elő – csodálatos volt! A vakító ezüst erőteljes csillogása, ék alakú cikkeket hasított ki a kéklő messzeségből, s a vörösessárgával forró csókokat szórt szét – szikrázón.
Elvarázsolódva nézte e tündöklést, e földöntúli csodát. Mindig vágyódott ide, s ím itt van – itt van a végtelenül gyönyörű mindenségben! A súlytalanság könnyedsége meghatóan ölelte szívét, átkarolta egész testét, köré fonta lágy karjait – melegséget sugárzott. Az izgalom olyan mesterien vette birtokba egész lényét, hogy szelleme majdnem átbukott az Univerzum védőpajzsán. Bódult kábultságából mély sóhajjal szabadult ki.
– De messze vagyok! – suttogta, s újra leadta a jelet.
– Mz/x…Mz/x… jelentkezz!
Semmi válasz, hátborzongató lett a csend, a recsegést sípolás szakította meg néha. Rezzenéstelen félelem futott át az üvegfalon, utat tört a nő teste felé, szemtelenül betolakodott az intimszférájába, majd felkapta, perdült vele egyet-kettőt, s visszahuppantak.
Megborzongott. Kéj-érzés hasított rést a testén. Majd a Tejút felől közeledő hideg fuvallat lecsillapította a seb fájdalmát.
– Soha nem lesz kapcsolat közöttünk!- sóhajtott egy óriásit, s behunyta szemét. Mily titkos és misztikus álom ez! Csöppet sem hétköznapi. Láthatatlan, s távoli. Mégis közelinek érezte, olyannyira, hogy a nála maradt mély nyomokat feltárta szíve mélyéből, s gyöngéden lefújta róla a port, s remegő kezével megsimította. Ennyit tudott csak magával hozni, mikor elragadta az Univerzum.
Bevillant a sok beszélgetés. A hosszú esték és éjjelek. A rövid frappáns válaszok. Azonnal reagált mindenre, tökéletes humorérzéke felülmúlhatatlan volt. Mennyire csábító, ha egy férfi szűkszavú. S mindig elrejti a következő kérdést a válaszba. Nem beszél feleslegesen, nem magyaráz, feltételezi, hogy érti a nő. Csak rövid kis villanásokkal jelzi véleményét. Elmosolyodott és tovább merengett. Látta kedves arcát, felvillanó meleg barna szemét. Huncut vonásait.
Erőteljes egyénisége, s kiforrott jelleme, mily férfias volt, csábító és érzéki. S mennyire mesterien tudott a szavakkal játszani. Ó, elképesztően vonzó volt és kedves!
Sóhajok, sóhajok …ezer apró fénysugárral futkároztak körbe-körbe.
Ahogy tűnődött, az üvegkalitka körkörösen a félhomály ellipszisén billegve himbálózott – ide-oda. Lebegett a mindenségben. Olyan volt, mint mikor a magzat az anya-méhben a magzatvízben úszkál a burok védelmét élvezve. Teljes biztonságban. A galaxis döbbenetes ereje átkarolta, mint a méhlepény a fejlődő életet. S mint ahogy a köldökzsinóron át az oxigénnel telt vér – úgy hatolt át az üvegfalon a sok emlék, s mélyen megérintette fájó, sorvadó lelkét. Feljajdult benne a sok érzés. Fájdalmas szomorúsággal gondolt vissza a múltra, majd újra a készülékhez nyúlt. S kívánta, erősen kívánta, teljes erőből, lángoló vággyal, sóvárgón kívánta – Csak valami apró jel jönne! Egy halvány hang, egy szó, egy Ti-Ti-Tá, vagy bármi, hogy – Hahó élek, s jól vagyok!….de ez a „semmi-nesz”, ez a rideg „üres-tompa-recsegés”, ez megőrjítette.
– Túl messze vagyok! – gondolta szomorúan – ha hallana, biztosan küldene valami választ! De csak a némaság nézett rá bárgyú arccal. A síri csend zord tekintettel figyelte mozdulatait.
– A kegyetlen igazság fényévekre eltaszított Tőle! Örökre! – suttogta, s újra kezdte…
– Mz/x…Mz/x… jelentkezz!
Izgatottsága átzuhant a némaság holtpontján, s óriásit huppant, a tompa zajra megrezzent – várt, majd óvatosan elnyújtózott a bőrfotel karjaiban, felhúzta lábait, belebújt a melegségbe. A karfán lévő kapcsolók villogását szemlélte. A radar tekergett, mint kígyó a fán. Jól működik minden. Most kedve lenne elővenni – speciális párásító-szabályozóval ellátott – borhűtőjéből egy finom zamatú, testes Chardonnay-t, melynek íze mindig a friss szénára emlékeztette, s finom elegáns illata élénk, játékos savakkal adott a szájának mámort. De nem mozdult.
– Ó bárcsak egy pohárkával koccinthatna egyszer vele! E hirtelen gondolat, ahogy jött, úgy el is szállt a sötétségben…Husss…. Majd bevillant az olivabogyó…egy kis pármai sonkával, s pár falatka fenséges sajt, mondjuk egy lágyabb karakterű comté kíséretében.
– Hm….de finom volt! Kár, hogy itt már nem kell enni! – s a régi nyalánkságok beférkőztek a nyálelválasztó mirigyeibe. De jó is volt, amikor éjjelente beszélgettek és ő közben majszolta az olivát, a finomabbnál-finomabb sajtokat – de kedves emlék! S szólt a zene. A zene, mely elröpítette őt megannyiszor mesés vágyak birodalmába. S az érzelem – mit hihetetlen pajzánsággal csalt ki belőle e titkos emlék – édesen megcirógatta. Kellemesen elkalandozott, belefúrta magát a régmúltba. Érezte a sajt lágy finomságát, a sós olivabogyó fanyarkás ízét.
Együtt enni, bort iszogatni, s mindent átbeszélni?
– Ahh…esély erre már, semmi! Hisz eltávoztam! – s elkezdett játékosan, kicsit durcás virgoncsággal forogni a fotelben. Szerette ezt a fotelt, nem akármilyen volt! Különleges, speciális gamma detektorral ellátott, 4 optikai kamerával felszerelt Univerzális Ülőalkalmatosság, a Gondolatátvivő készülékkel együtt vásárolta még anno a Földön, a Mézga kereskedés egyik szaküzletében. A „Köbüki” márka világ(űr)hírű. Jó befektetés volt, mert ajándékba kapott egy Large Binocular Telescope-t és egy gamma-kitörést gátló pisztolyt is. Tudta, hogy egyszer hasznát veszi majd. Így is lett!
Eltávozása csendes volt és gyors. Kicsit félt induláskor, mert bűne sok volt. Félt, hogy merre sodorja majd a végzet. Le vagy fel? De szerencsére felfelé vitte, s egész jól érezi itt magát, csodás minden! Távol a sok gondtól, a sok csalódástól, örök nyugalomban. A csillagok milliárdjai között van egy kicsiny törpecsillag, mely a galaxis külső halójában bolyong – Őt választotta ki otthonául – kb. fél naptömegű és mintegy 51 magnitudós fényességű, messze kívül az emberi tudás és megismerés hatókörén. Ez a hely kellett neki, hogy minél messzebb legyen! Pazar, s gondtalan űréletet él e kis törpecsillag infravörös fényében. A légkör rendezett, nyugalmat adó – egyesül a tökéletesség a szépséggel. Ez a szembetűnő rendezettség mi itt uralkodik a kozmosz legtündöklőbb ékessége – átfogó értelmet és stabil telítettséget hordoz magában. Ez az egész csoda, olyan, mint egy óriáskerék, mely ciklikus körforgása során, szigorú törvények szerint vezeti egyik állapotot át a másikba. Elgondolkodott ezen. Hol lenn, hol fenn. Ami fenn volt az egyik pillanatba, a másikban már lenn van. S folyamatosan ölelkeznek az állapotok.
– Milyen jó is lenne! Hallgatásból beszéd lenne, csak néha! – sóhajtott
– Még mindig vágyom rá! – gondolta bosszúsan, s hirtelen eszébe jutott a CÉA (Computer Érzelem-átalakító Automata) készülék, melyet Máris szomszédtól kapott utolsó születésnapjára, egy nagyon szomorkás őszi napon. Talán betáplálhatná ezt a vágyát a CÉA memóriájába. Még ki sem próbálta, hogyan működik. Itt az ideje! Elővette a fényképezőgép nagyságú szerkentyűt, s „M”áris belepötyögte az indító kódot. Megadta a koordinátákat, betáplálta az óhajt, s ügyesen lerögzítette…a computer kiírta a hívókódot, engedélyt megkapta…s új remény fényében azon nyomban le is adta a jelet:
– Itt….Hotel…Alpha…Sierra…Foxtrott…X-ray!….Jelentkezz!… Vétel!
Semmi válasz! Egy zöldeskék fénycsóva tompa morajlása tekintett be kérdőn a kabin üvegfalán.
Ijesztő üresség a kijelezőn. A vakítóan zöld háttér mozdulatlanul meredt rá. Hosszú ideig nézte, de nem jött semmi jel – végképp elkedvetlenedett – már nem volt hangulata ismételgetni. Némán figyelte órákon át kinn a történéseket, látott egy állandóan visszatérő fényes gyűrűt, amely a fénysebességnél is gyorsabban tágult, gamma kitörés utófényhatásának a következménye lehetett, nagyon szép volt, sokáig nézegette, ahogy változik alakja – szívalakból, gömbbé, s vissza ellipszisbe – sokáig ábrándozott mindenféle földi boldogságról. Majd észrevette az infravörösben szikrázó törpecsillag nem tetsző, gondterhelt tekintetét, s elszontyolodva – együttérző fényével betakarózott, s csalódottan, pár csepp könnyel szemében elszunnyadt.
Egyszer csak a Gondolatátvivő kézi-készülék megreccsent… gZzzrr…gzdrh….
Felkapta a fejét, s heves szívdobogása, azonnal táncba vitte szeme kékjét. Kipirult, s a reménysugár felmelegítette egy szempillantás alatt testét. Izmai összerándultak – de hosszú, néma percek után, csüggedten, egy sóhaj szárnyán ismét visszaernyedtek.
Semmi és semmi…
A némaság újra jegesen nyaldosta a végtelen csendet, lélegzetét visszafojtva bámult, csak bámult kitágult pupillákkal hol a képernyőre, hol a mikrofonra, s még utoljára elcsukló hangon, remegő szájjal megismételte:
– Mz/x…Mz/x… jelentkezz!
….
19 hozzászólás
Egy sci-fi történetbe ágyazott magányosság Mézga Géza efektekkel 🙂 Nem rossz, csak egy kicsit hosszúnak tartom ahhoz képest, amiről szól.
Mézga Géza hatására kitalált történtet. Egész jó.
Köszönöm, hogy itt jártatok! Oké Tamás, megrövidítem csöppet, nekem is hosszúnak tűnik! Köszönöm szépen:)
huhh nekem nagyon tetszik:)::)
Mint minden nagy, ma már klasszikusnak nevezhető "űrséta": hosszabb a kelleténél, s részletesen érzékelteti a körülölelő Nagy Semmit, a mérhetetlen magányt, az ember porszem-létét, és az univerzum beláthatatlan tereit. A terjedelem szerintem nem hátránya. Így többet ad a klasszikusok (Solaris, Űrodüsszeia, Szárnyas fejvadász), és űrmagányos sci-fi-k (Felejtés, Napfény), semmisem se fogható hangulatából…
Csak a véletlennek köszönhető, de tapasztalhattam: Moby Dead Sun-jával és Love Song-jával együtt kivételes élmény! Aki teheti, olvassa így!
Kuvik
Nagyon izgalmas. Magányos érzés lehet a világűrben egyedül, jól érzékeltetted a szituációt. Kicsit túl sok benne a "költői kép", de lehet, hogy nincs igazam, lehet, hogy a világűr végtelen jeges magány ilyesmit hoz ki az emberből. Tetszett! -én
Kedves kuvik és Bödön! Köszönöm szépen a véleményeteket!
Az egész egy pár sor volt, mikor megírtam, majd elkezdtem csiszolgatni, s egyre-csak bővült és bővült, még ezt is beszúrtam meg azt is…hiba volt…újra átgondolom, rövidebben valóban hatásosabb lenne…talán(?)
bár nekem jó volt a nagy semmibe elidőzni egy kicsit, elképzeltem milyen lenne, s jó volt ott ücsörögni, s nézelődni:)
Köszönöm mindenkinek aki elolvasta:)
Daisykém, köszönöm szépen!:)
Sztem nem kell rövidebbre venni, így jó, ahogy van. Az én véleményemet se vedd feltétlenül figyelembe, /már ti.: hogy sok a költői kép/ egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. Mindenesetre másoknál bevált írói fogás /és miért ne tanuljuk el, ami jó/, hogy egy-egy csiszolt, igézően szép hasonlatot egy egészen prózai, tárgyilagos megállapítás követ, mintegy ritmust adva, és előkészítve a következő "csattanót".
Jó munkát! Írj minnél többet!!!
Szia: én
Oké Kedves Bödön! 🙂 Köszönöm, hogy nálam jártál:)
Érdekes az egész. Az, hogy egy fergetegesen humoros rajzfilmből való a címe, ugyanakkor az egész az elmagányosodás fájdalmával teli, alapjában véve szomorú írás. Nekem tetszett, köszönöm az élményt.
Üdv: Colhicum
Szia!
Süt belőle a magány…
…szerintem így jó, ahogy van…ez a hossz is hozzájárul a magányosság érzékeltetéséhez…
Grat. Gyömbér
Kedves Colhicum és Gyömbér, köszönöm a véleményeteket! Megtisztelő, hogy mindig benéztek hozzám, mindig örülök Nektek:)
Nekem az MZ/X fogalom…
Az a gyerekkori visszahozhatatlan boldogságidőszak elragadó érzésvilágot fellbbentő gyönyör..amikor erre gondolok..
Úgyhogy nem szólok hozzá az írásodhoz, mert úgyis tudod mit jelentett nekem..))
g
Igen sejtem Dini!
S örülök, ha ezt felidéztem Benned!
Köszönöm szépen, hogy olvasol!:)
Hát igen, az egy kegyetlen helyzet,
mikor a vonal végén, a másik nem jelez,
Szídobogva, hiába várod,
csak egyre nő magányod…
gondolatébresztő írásod:(
Köszönöm Dóra szavaidat! S, hogy itt jártál:)
Szia!
Csak olvastam és olvastam, és vártam, hogy na, akkor most majd történik valami… és akkor vége lett, de nem történt semmi, sőt vége se lett igazán… És pont ettől volt hatásos!
Köszi Inesita! örülök, hogy itt jártál!:)