(Egy gyászoló naplójából I)
„Ülök a szobámban búsan, egyedül, és a fájó múltra gondolok.”
Ezt teszem. És naplót írok. Írok, mert ki kell adnom magamból azt, ami fáj, rá akarom zúdítani a világra a bennem tomboló iszonyat egy részét…Iszonyat…éhes szörnyetegként marcangolja a lelkem…és nincs menekvés…és nincs megnyugvás…
Magam előtt látom sápadt arcod. A fehér hajad szétterül a párnán…Erőtlen, remegő kezed esdve nyújtod felém…A fülemben cseng a hangod, ahogy nagy erőfeszítéssel még egyszer felteszed nekem a kérdést, ami egész életedben foglalkoztatott, és amire soha nem kaptál választ: szeretlek-e.
Emlékszem a szemed megtört fényére, ami mégis annyi szeretettel simogatott. Te mindig szépnek és csinosnak láttál…Földre szállt angyal voltam a szemedben…és én megtagadtam a választ a feltett utolsó és talán legfontosabb kérdésre! Csak ültem és néztelek…akkor még a testi szememmel is láthattalak…ma már csak a lelki szemem előtt jelenik meg meggyötört, kedves arcod.
Halk sóhaj…a tekinteted üvegessé vált…a kezed hűlni kezdett a kezemben…
Te már jó helyen vagy. Ott, ahova te mentél, nincs kétség és nincs fájdalom. Már látod a lelkem…és tudod a választ. Azt is tudod, hogy azt kívánom, bár kimondtam volna akkor, az utolsó pillanatban a várva várt szót…de nem tettem…és most már ez a kimondatlan igen kísérteni fog egészen a sírig…vagy még azon is túl…
30 hozzászólás
Tetszik, átadja, amit akarsz.
Örülök neki hogy átjött! Köszönöm hogy olvastad!
Szia!
Jól sikerült naplórészlet!
Szeretettel: Rozália
Rozália, köszönöm hogy olvastad és írtál hozzá!
Tudod, az élet produkál néha különös dolgokat. Egy biztos az érzéseinket igenis ki kell nyilvánítanunk, főképp azoknak akiket szeretünk. Gratulálok a naplóíráshoz! Kívánom legyenek benne sok vidám és boldog történések is, necsak szomoruság!
Barátsággal Panka!
Kedves Panka, én is azt hiszem hogy a szeretet nem arra való, hogy véka alá rejtsük. Nem is teszem ezt, ha nem is mondom ki, de éreztetem a környezetemmel, barátaimmal. Igyekszem nem elkövetni a naplóban leírt hibát.
Köszönöm hogy olvastad és itt hagytad nekem a kedves szavaidat!
Nekem is az a véleményem, Kedves Arthemis,
hogy ki kell mondani néha a szeretetünket, nem elég kimutatni!
Remekül bemutattad ennek ellenkezőjét!…Gratulálok!…Lyza
Kedves Lyza Köszönöm hogy itt jártál és olvastad a Naplórészletet is!:) Örülök hogy tetszett!:)
Szomorúan ábrázolod azt, amit nem tudunk kimondani akkor mikor kellene, de a tekintetünkben talán benne van, és az kinek szólna talán érzi és tudja a belső vívódásunkat.
Talán mégis vannak olyan pillanatok mikor jobb lenne beszélni. Ezt nagyon szépen írtad meg.
Gratulálok hozzá.
Köszönöm hogy olvastad Elizavetta! Örülök hogy tetszett!
Azt hiszem az életben vannak pillanatok, amikor arra vágyik valaki, hogy ne csak érezze a másik szeretetét, hanem konkrétan ki is fejeződjön ebben a szóban:szeretlek.:) Érzi, de aki biztos tudásra vágyik, az várja hogy kimondják…legalább egyszer.
Kedves Arthemis!
Nagyon érdekes az írásod. Nem tudok /én, az olvasó/ arról az emberről semmit, aki a naplót írja. Nem tudok arról a kapcsolatról szinte semmit amiről szó van. Csak annyit tudok, hogy nem mondta el valakinek még a halálos ágyán sem az igazságot arról, hogy szereti-e. Olyan ez a napló részlet, mintha egy sötétben lévő nagy freskó egy kicsi részletét megvilágítanák egy erős reflektorral. Szinte bántja a szemünket ez az éles kiragadott képmozaik, hiszen nem látjuk a freskó többi részét. Pedig nagyon kíváncsiak lennénk arra is!
Judit
Kedves Judit!
Mindenekelőtt köszönöm hogy leírtad a véleményedet!:)
Most csak az érzést akartam megjeleníteni, nem tartottam fontosnak a hátteret. Viszont jön a Naplórészlet 2. Nem terveztem folytatást, de elkészült az is, nemsokára fel is teszem.
Köszönöm hogy itt jártál és olvastad!:)
Kedves Arthemis!
Valóban érdekes.
Hatással volt rám is.
Köszönöm hogy itt jártál és leírtad ezt nekem…és az értékelést is.:))
Sajnos követünk el hibákat a szeretteinkkel szemben, ami egy emberöltőn át kísért. Együtt érzek veled Arthemis, hiszen én is ilyen cipőben járok. Az írás, ha nem is segít, de egy kis enyhítést hoz.Szeretettel: István
Kedves vagy, köszönöm, de ez nem a saját naplóm. E/1-ben írok, de nem rólam szól…csak az érzést, a lelkiállapotot akartam megjeleníteni.
Ha fáj valami, az írás valóban nem segít önmagában, de könnyebb átvészelni vele a nehéz időket.
Köszönöm hogy itt jártál és értékelted!:)
Nekem nehezemre esik kimondanom azt a szót, hogy szeretlek. Valahányszor a legközelebbi barátnőm kimondja, nekem elszorul a torkom és egyszerűen még azt se tudom mondani, hogy "én is". Azt hiszem anyára ütöttem, eddig ő is csak egyszer mondta, hogy szeret.
Sokszor arra gondolok, hogy talán ez az egy érzés az, ami egyáltalán nincs is meg bennem.
Egyébként kár, hogy csak ötöst lehet adni, többet érdemelne! 🙂
Szia!:)
Egy ember van, akinek nem esik nehezemre kimondani, ez a párom…de szerencsére nincs olyan családtagom aki mindenáron ki akarná ezt kényszeríteni belőlem. Szerintem megszokták hogy ilyen vagyok. Fogalmam sincs hogy ezt kitől örökölhettem.
Szerintem megvan benned, mert ne felejtsd el, hogy a szeretet nem érzés hanem akarat. De erről inkább priviben ha kel.:)
Köszönöm az értékelést, megtisztelsz.:)
Ha néha fájó is a múlt együtt kell élnünk vele, drámaian mutattad be ezt. Tetszett.
Üdv.: Zagyvapart.
Azt hiszem mindenkiben vannak fájó emlékek…de ez a történet szerencsére fiktív. Nem szoktam magamról írni.
Köszönöm hogy olvastad és véleményezted!:)
Kedves Arthemis!
Ezt az érzést csak az érti meg, aki megélte. Nem látsz, de sírok, mert hasonló játszódott le velem és bennem nem is olyan régen. Tőlem nem kérdezte, én meg nem mondtam. Pedig kellett volna. Remélem tudta!
Felkavart az írásod, de nem bántam meg, hogy elolvastam, mert legalább látom, hogy mást is foglalkoztat ez a kérdés. Hogy miért nem tettem meg? Nem gondoltam, hogy később már nem tehetem. Pedig tudhattam volna.
Ismét eszembe jutott egy barátom, aki azt tanácsolta, hogy minden napom úgy éljem, mintha az lenne az utolsó. Most is ezt teszem. Kimondok mindent, mert lehet, hogy később már nem tehetem.
Nagyon megható volt, köszönöm, hogy olvashattam!
Szeretettel: Kankalin
Kankalin én köszönöm hogy olvastad! A válasz priviben megy.
Kedves Arthemis:
Írj hátha könnyebb lesz tőle. 🙁
bár megszűnni sosem fog a fájdalom..
szeretettel ölelek
Anikó
Szerencsére ez nem a saját naplóm, de abban igazad van hogy a legtöbb fájdalom könnyebb ha valaki ki tudja írni magából.
Köszönöm hogy olvastad és értékeltél.:)
Még azon is túl. Fájdalmasan maró kín, ha az embernek már nincs szája, hogy szólhasson.
Ez tetszik. Gratulálok!
Örülök hogy tetszett és köszönöm hogy olvastad. Őszintén remélem hogy nem élted ezt át, nem tapasztalatból írtál.
Hiszek a reinkarnációban.
Szia!
Érdekes, hogy amikor föltetted az írásaidat, nem vettem észre talán egyiket sem. Most gondoltam arra, megnézem az adatlapodat, miket is írtál.
Ez a részlet nagyon megható és szomorú a vége. Hiába, sosem tudhatjuk, hogy mikor teszünk olyat, amit később esetleg megbánhatunk…
Örülök, hogy elolvastam.
Szeretettel: Kata
Sokszor tényleg nem tudjuk mi a jó és mi a rossz döntés…és a következményekkel együtt kell élni. Viszont hiszem hogy semmi nem történik ok nélkül. A tetteink következményei pedig követhetetlenek, hisz szerteágazóak és események láncolatát indít(hat)ják el.
Köszönöm hogy olvastad és véleményt írtál.:)
Kedves Arthemis!
Bocsáss meg magadnak, vagy az írásod hősének. A lelkiismeret furdal, meg kell bánni a kimondatlan szót, a cselekedetet, melyet megtehettünk volna, de elmaradt, de egy életen át nem szabad bűnhődnünk, hanem tanulnunk kell belőle.
Szeretettel: Rita 🙂