– Hol vagyok uram?
– A nemlétben.
– Már nem létezem?
– Mint ember, már nem. Csak a szellemed.
– Nem látlak, nem hallak, mégis értelek. Hogy van ez?
– Csak gondolatokkal kommunikálunk.
– Látom, ahogy betolnak a hullaházba. Ezt miért látom?
– Nem látod, tudod, a képzeleted mutatja.
– Most hova megyünk?
– Nem megyünk sehova, lebegünk a semmibe, a szellemed az univerzum vándora már. Sodródsz a gondolataid nyomán.
– Te velem maradsz?
– Csak addig, amíg a képzeleted játéka őriz.
. Te is meghaltál?
– Nem, én a te képzeleted teremtménye vagyok.
– Itt nincs semmi, se lent, se fent, se hideg, se meleg, se biztonság, se föld, se víz, se egy teremtett lélek. Mi lesz így velem?
– Nincs már szükséged ezekre. Te egy vándorló lélek vagy csupán, s mint szellem addig lebegsz a nemlétben, míg egyszer, talán valamikor, egy testben újra megelevenedsz. Ekkor újfent járhatod a földi élet útjait, akkor minden lesz, amit most hiányolsz.
– Ne hagyj itt! Minden idegen, és még félek.
– Ha akarnálak, se tudnálak elhagyni, mint tudod, én a te képzeleted teremtménye vagyok. Így segíted át magad a nemlétbe. Már nem tart sokáig. Elszakad az utolsó emlék kapcsa is, ami a léthez köt.
– Mi lesz utána? Azt hittem találkozom a régen meghalt szeretteimmel itt.
– Csak a képzeleteden múlik, megidézheted őket. Engem úgyis elhagysz hamarosan.
– Mi történik a sok emlékkel a szerzett tapasztalattal és tudással, amit őrzök még?
– Mire újjá születsz törlődnek, minden olyan információ, amire már nincs szükséged, de megmaradnak az életed alatt szerzett tapasztalatok, mindaz a tudás, amelyek segítenek az új életben. Sok munkád lesz a válogatásnál, nem könnyű feladat a válogatás.
– Mikor kezdem, itt olyan időtlennek érzem magam.
– Már elkezdted.
– Észre sem vettem. Jó lenne, ha itt lenne velem a Mama, ő segítene.
– Itt vagyok.
– Ó Mama! Hiszen ez a te hangod! Már nincs semmi bajom.