Keveset aludt, azt is nyugtalanul, tízpercenként verte ki szeméből az álmot a férfi mélyről jövő köhögése, aki végre békésen szuszogott. Mozdulatlanná kucorodott, nehogy felébressze minden gondot feledtető pihenéséből, jobb könyökére támaszkodva figyelte, ahogy emelkedik és süllyed mellkasa; nem érzékelte, nem is számított az idő múlása, már egész teste zsibbadt a mozdulatlanságtól, a hajnal komótosan reggelbe fordult, de úgy maradt, hihetetlenül jó volt nézni a mellette pihegőt, belevésni tudatába, hogy létezik, egyetlen karnyújtásnyira. Meghatódott gyermeki szendergésén, elérzékenyült, lassú mozdulattal morzsolt el szeme sarkából egy tolakodó könnycseppet; soha nem szégyellt sírni, büszke volt érzékeny lelkére, hogy ebben az egyre inkább embertelenné korcsosult, bomlott világban még képes emberi megnyilvánulásokra.
Bármennyire óvta a férfi nyugalmát, türelmetlenül leste ébredését, kergetőző gondolataival szuggerálta a hétalvót; gondolatátvitele eredményre vezetett, végre résnyire nyitotta huncut szemét, hunyorogva bazsalygott rá félig hunyt pillái alól, majd pajkos nevetőráncai halántékáig szaladtak, tekintetéből időtlenség áradt, a tegnap összes érintése, a ma kínálata, a jövő ígérete; finom ujjaival hívogatón közelített felé, kócos fejét magához vonta, kapsz egy kis bacilust, súgta, és máris könnyű csókot lehelt ajkára; köszi, nekem is van, de cserélhetünk, incselkedett, majd megadón adta át magát az idilli pillanatnak, mely órákon át tartó önfeledt összefonódásban folytatódott.
Minden ízében nőnek érezte magát; főzök neked kávét, koffeinmenteset, pihegte, elvégre ma nőnap van, pimaszkodott nyelvét nyújtva, a férfi belecsókolt nevetésébe, ismét magához ölelte, maradj még, kérlelte, később kiengedlek a konyhába, és ágyba hozhatod elmaradt reggelink helyett ebédünket.
Bármennyire óvta a férfi nyugalmát, türelmetlenül leste ébredését, kergetőző gondolataival szuggerálta a hétalvót; gondolatátvitele eredményre vezetett, végre résnyire nyitotta huncut szemét, hunyorogva bazsalygott rá félig hunyt pillái alól, majd pajkos nevetőráncai halántékáig szaladtak, tekintetéből időtlenség áradt, a tegnap összes érintése, a ma kínálata, a jövő ígérete; finom ujjaival hívogatón közelített felé, kócos fejét magához vonta, kapsz egy kis bacilust, súgta, és máris könnyű csókot lehelt ajkára; köszi, nekem is van, de cserélhetünk, incselkedett, majd megadón adta át magát az idilli pillanatnak, mely órákon át tartó önfeledt összefonódásban folytatódott.
Minden ízében nőnek érezte magát; főzök neked kávét, koffeinmenteset, pihegte, elvégre ma nőnap van, pimaszkodott nyelvét nyújtva, a férfi belecsókolt nevetésébe, ismét magához ölelte, maradj még, kérlelte, később kiengedlek a konyhába, és ágyba hozhatod elmaradt reggelink helyett ebédünket.
Leonid Afremov – Last passionate kiss (Pinterest)
6 hozzászólás
Kedves történet, Kankalin! A bacilusokkal is.
Köszönöm szépen, Joc!
A nőnap a férfiakról is szól, mert nélkülük mit sem érnénk, bár valószínűleg nem mindenki gondolja így. 🙂
Szépséges pillanatok, még akkor is, ha nőnap van. 🙂 A kép gyönyörű, és a zenét is jó volt hozzá hallgatni. Köszönöm!
deb
Szia deb! 🙂
Örülök, hogy tetszik. Kicsit kiléptem a komforzónámból. A férfiak is megérdemelnek egy említést, mert jó érzés nőnek lenni. 🙂
A mellékelt videó a kedvencem – nemcsak a zene, hanem az animáció miatt is. Imádom. Nem tudom, hányszor néztem meg, több művemhez tettem aláfestésként.
Köszönöm, hogy velem tartottál!
Megyek én is, csak kissé lemaradtam a kézsérülésem miatt. 🙂
Szeretettel: Kankalin
“maradj még, kérlelte, később kiengedlek a konyhába, és ágyba hozhatod elmaradt reggelink helyett ebédünket.”
Bizonyára jobb program jutott eszébe, mint a kávéfőzés. Egy kedves ismerősöm mondta egyszer, hogy sokáig neheztelt arra, hogy a férje horkolását kelljen hallgatnia, aztán átélte, hogy sokan elveszítették a párjukat és onnantól kezdve átértékelte a horkolást és vidáman alszik a férje mellett, mert rájött arra, hogy micsoda nagy érték, hogy ott van még mellette.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita,
vannak programok, melyekért érdemes lemondani az ébresztő kávéról. 🙂
Nagyon igaz, amit írtál. Minden viszonyítás kérdése. Ami egyszer zavaró, később a legszebb zene, csak akkor már nem hallhatjuk. Ez a paradoxon segít, hogy felismerjük az értékeket – ha nyitott szemmel és lélekkel járunk.
Köszönöm szépen a gondolataidat! 🙂
Szeretettel: Kankalin