Oázis

Az asztalon szanaszét hevertek a papírok. Ahogyan a férfi fáradtan kotorászott közöttük, néhány a padlóra esett, de nem érdekelte. Neki az az apró zöld fecni kellett, ami a kupac legalján volt. Aztán végre megtalálta. Nézte a papírt, de nem hitt a szemének. Üres volt.
– Eltűnt az írás, igaz? – kérdezte egy hang, ami a dívány felől érkezett.
– Hm. Maga itt van? – fordult felé a férfi.
– Muszáj itt lennem, amikor megtörténik – válaszolta.
– Szóval sikerült?
– Igen, bár gondolom, hogy nem ilyennek gondolta.
A férfi felállt, odasétált az ablakhoz, és lenézett a városra.
– Minden mozdulatlan és csöndes – mondta. – Tényleg megtörtént.
Az éjszakában lézengő emberek mozgás közben dermedtek le, az autók nem mozdultak, még a jelzőlámpák fénye sem váltott át.
– Maga akarta.
– Igen, én akartam.
– Milyen érzés? – kérdezte a díványon ülő ember.
– Üres – válaszolta a férfi.
– Ahogyan a papír is.
A férfi még mindig a kezében szorongatta a papírdarabot. Még egyszer megnézte.
– Honnan tudja, hogy üres, ha nem látja?
– Nekem nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam. Ha lenne rajta valami, akkor nem lennék itt. Viszont, ha letelik az idő…
– Én csináltam? – kérdezte a férfi.
– Persze, hogy Ön. Más nem tudta volna maga helyett megcsinálni.
– Hogyan?
– A gyávaság hajtotta.
– Gyávaság – ismételte.
Hosszasan körültekintett a városon, majd elidőzött egy fényreklám neonkék feliratánál. Oázis. A táblán a felirat mellett egy homokdombon álló pálmafa. Itt kezdődött, emlékezett vissza. A pálmafa hűs árnyékában kortyolgatta a whiskyjét, amikor megpillantotta azt a mélyzöld, igéző szempárt a bárpultnál. A szemekben ott volt a férfi jövője. Sokat beszélgettek, és a beszélgetés mellett sok whisky és gin fogyott. Egy őrült éjszakát terveztek, aztán nyugodt boldog éveket. Amikor kiléptek az ajtón a neonkék felirat alá, minden a feje tetejére állt. A terv köddé vált. Hangos kiabálás, lövések, valaki elszaladt, ő meg ott ült a nő mellett zokogva. A zöld szemekből eltűnt az élet, és csak az Oázis feliratot tükrözték.
– Gyávaság – mondta ismét.
– Először gyávának kell lenni a bátorsághoz.
– Gyáva voltam.
– Félt utána menni, ez természetes.
– Igen, féltem.
– Most mégis sikerült.
– Igen, sikerült.
A férfi megfordult, hogy láthassa a díványon ülő embert.
– Elvisz hozzá? – kérdezte.
– Azért jöttem.

A férfit másnap holtan találták egy halom papírkupac fölött, kezében egy zöld fecnit szorongatva. A fecnin a halál pontos időpontja volt lejegyezve, és egy rövid szó többször átírva. Oázis.