Ördögűzés (egy nap)

Ősz volt, annak is már a legvége, amikor Thomas J. Effrod kezébe vette a Harry Potter könyvet. Ő maga világ életében ellenezte az ilyen olvasmányokat, most mégis azt érezte, hogy ideje elolvasni egy keresztényellenes könyvet. Így kezdődött hát el a Minden! Thomas aztán a sok olvasás után egyszer csak arra ébredt, hogy már ő is közéjük tartozik. Hogy kik közé? Hát a Harry Potter-félék közé, akik seprűnyélen lovagolnak, bodzafapálcával sárkányt eregetnek ás fel-alá mozgó lépcsőkön képekkel beszélgetnek.
Mary A. Hopkins, Thomas édesanyja, hogy megvédje fiát a káros behatásoktól egy kicsinyke szobába zárta be fiát, pont olyanba, mint amilyenben Harry lakik a Privet Drive-on. Szóval már most láthatjátok, hogy mennyire hasonló a két fiú élete. Harry Potter, vagy nagy P a Roxfortban tanul, amíg Thomas J. Effrodot pszichológián kezelik. Dr. Mike Train Orwen már az első találkozásukkor megállapította, hogy a fiúnak elment az esze. Ezt a véleményt Tom nem osztotta, hiszen ahogyan ő mondta: „Csak a muglik vélnek őrültnek.” Több ilyen és ehhez hasonló megjegyzése is volt, amit nem szívesen részleteznek. Mindenesetre a legrémisztőbb nap az volt, amikor J. eltűnt. Mrs. Hopkins rögtön hívta a rendőrséget, hogy a lehető leggyorsabban megtalálják szeretett fiát. Tom ez alatt nem csinált mást, mint képzelt barátaival, Ronnal és Harryval beszélgetett a kvidics fontosságáról. Világdöntő esemény nem következett be, hiszen Harry nem tudta megválaszolni, hogy miért is fontos a kvidics. Mindenesetre, amikor a rendőrség rátalált Tomra, akkor már teljesen ész nélkül volt. Ugrani készült. Alatta a Temze piszkos vize hullámzott, ami ebben az időszakban jéghideg. Szerencsére Jack biztos pont időben érkezett a helyszínre és elkapta a tizenhárom éves Tomot, aki emberfeletti erővel próbálta magát kitépni a rendőr karjából, miközben varázsigéket mormogott.

– Hol jártál fiam? – kérdezte az anyja, mikor először megpillantotta kicsinyét.
– Repülni voltam. – szólt a fiú.
– Nem sok híja volt és beleveszett volna a Temzébe. – szólt a rendőr. – Ilyenkor még a jól úszók is könnyen meghalhatnak ebben a piszkos vízben.

A biztos úr látogatása után a család leült a kanapéra és megbeszélték a dolgot. Mr. Jeff úgy döntött, hogy elmegy a templomba és imádkozik egyet fia lelki üdvéért, majd pedig bemegy a paplakba, hogy megbeszélje a hivatallal a dolgot. Ez így is történt.
Már aznap este ott volt Downskins atya, hogy bagolyszemével szemügyre vegye a fiú viselt dolgait. A lehető legnagyobb precizitással vizsgálta át, majd egyet hümmögött és elmondta a családnak a véleményét. A fiút pedig a beszélgetés idejére visszaküldték zugába, hogy gondolja át a mai napot. Az ebédlőben pedig kezdetét vette a hosszas társalgás a fiúról és annak problémájáról.

– Mit gondol atyám? Mi baja van a fiamnak? – kérdezte aggódó szívvel Mr. Jeff.
– Megszállta őt az ördög. – felelte az atya, aki egyben a környék legjobb démonűzője volt. – Ez egészen biztos.
– De mikor szállta meg?
– Ezt nem tudhatom, hiszen az ördög sohasem alszik, mint mi emberek. Csak adja az Isten, hogy időben eltudjuk távolítani belőle azt a rút dögöt.
– Mi lesz vele, ha már nem vagyunk benne az időben?
– Fogós kérdés. – szólt az atya. – Eddig mindig időben jöttem, így sosem szembesültem ezzel a problémával, de ha minden igaz, ami egészen biztos, hogy igaz, hiszen jó tanítómestereim szava szent és sérthetetlen, akkor a fiú lelke oda lesz és ő is csatlakozni fog a Pokol Seregéhez, mint alárendelt.
– Szóval meghal?
– Úgy valahogy! – szólt az atya. – De most ne tétovázzunk. Gyorsan rohanok a holmimért. Addig az ég szerelmére kérem ne engedjék ki a szobából.
– Meglesz atyám. Mi aztán nem engedjük ki, még akkor sem, ha talán szükségre kell mennie. Akkor is ott fog maradni!

Alig telt el fél óra, mikor az atya ismét beállított a házba, immár fiatal segítőjével, Dolesco atyával. Az olasz származású atya most először vesz részt ördögűzésben, így számára, mint számotokra is minden új lesz. Downskins atya immár teljesen felkészülve belépett abba a helyiségbe, ahol Tom feküdt, s olvasott. Hogy mit, azt nem kell elmondanom, hiszen tudjátok.

– Jól vagy fiam? – kérdezte az atya.
– Lehetnék jobban is, de a körülményeket figyelembe véve jól vagyok. – mondta a fiú. – Mit akarnak tőlem a csuhások?
– Csak megvizsgálunk téged! – szólt Dolesco, s szemügyre vette a fiút. – Mit olvasol?
– Harry Pottert.
– Én is olvastam. – felelt az atya. – Jó könyv, ha…
– Ejnye Dolesco testvér! – szólt közbe Downskins. – Maga szerint jó könyv? Ajaj… az ördög keze mindenhova elér. Ezután elbeszélgettünk erről, de most törődjünk inkább a fiúval.

Odalépett a fiúhoz és karon ragadta. Láthatólag teljes erővel ragadta meg gyenge karját, s úgy szorította le az ágyra, mintha magát a hétfejű sárkányt próbálta volna lenyomni a verembe.

– Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! – mormolta és közben szentelt vízzel locsolta meg az egész fiú testét.

A segédpap ez idő alatt meggyújtotta a szoba négy sarkába helyezett fehér gyertyákat, melyek azonnal lángra kaptak. Lángjuk emelkedetten emelkedett az ég felé, hogy hirdesse a Szentlélek közeledését és Krisztus áldozatát az emberiségért. A test őrült rángatózásokba kezdett és eddig teljesen ismeretlen nyelven szólalt meg.

– Az Úr nevében, az Úr nevében távozz innen gonosz lélek!
– Vagy mi lesz atyám? Megöl?
– Az Úr nevére, ki a Fiát, a Krisztust adta értünk, emberekért parancsolom neked gonosz lélek, hogy hagyd el ezt a testet most és mindörökre!
– Viszket a vakbelem, atyám! – röhögött Tom. – Én hatalmas varázsló vagyok, atyám! Stupor!

Ekkor, mintha fogott volna a varázs. A szoba hirtelen és váratlanul kihűlt, s vészjósló árny telepedett volna az egész közösségre. A lángok azonban hevesebben lobogtak, mint ez előtt. J. is valahogy más lett, mintha egy másik én került volna előtérbe, egy olyan én, mint amelyet eddig titkolni próbált.

– Azt hiszi atyám, hogy megmentheti a lelkeket? Komolyan azt hiszi?
– Azt fiam, azt! – szólt az atya. – Most Jézus nevében áruld el a neved!
– Nem úgy van az atyám! – szólt a gonosz. – Sok nevem van. Melyiket mondjam?
– Jézus nevében áruld el a neved! – ismételte megint az atya.
– A nevem Harry Potter! – szólt a gyerek. – Tudja, a varázsló, ki a jóért harcol.
– Fiam, megnehezíted a dolgom.
– Atyám! – szólt Dolesco testvér. – Nem lehet, hogy igazat mond?
– Van benne igazság, de csak részigazság. – szólt az atya. – Nekünk nem erre a névre van szükségünk, hanem arra, ahogy fent hívták őt, amikor még az Urat szolgálta, mint angyal.
– És ha elfelejtette?
– Az ő pártját fogod? Ne tévesszen meg eme gonosz lény. Lehet, hogy mi emberek könnyen elfelejtünk dolgokat, de egy transzcendens lény soha nem felejt. Még azt is tudja, hogy az idő legkisebb töredéke alatt éppen mit csinált. Szóval nekünk a feladatunk az, hogy felfedjük igazi mivoltát, mert különben elveszik a gyerek egyszer, s mindörökre.
– Értem, atyám! – szólt a testvér. – Akkor faggassuk ki!
– Csak türelem fiam! Pont ezt akarja.

A kinti világ is megváltozott. Beköszöntött a várva várt tél. Elkezdett hullani a hó az égből a földre. Immáron közelinek tűnnek a karácsonyi ünnepek. A démon ezalatt csak kuncogott, nevetett magában, s nevetése megremegtette még a legbátrabb szívet is. Lassan éjfélt ütött az óra, amikor a pap úgy döntött, hogy nem folytatja tovább, hanem magával viszi a beteget, hogy aztán holnap reggel újult erővel próbálja kiűzni belőle a szellemet.

(Ezek a dolgok történtek az Úr földre születésének kétezredik évében, az enyészet havának legutolsó napján. Az itt történteket papírra vetette és az elkövetkezőket vetni fogja Isten kegyelméből TJ Richard Effrod, Thomas testvére, leendő pásztora az Úrnak. )