Ötlet

Szerette a templom csendes hűvösét. Szívesen elüldögélt a padban, nézte valamelyik szent képmását, és gondolataiba mélyedt. Számára a templom nem csak az imádkozás helyszíne volt, hanem valami lelki mosoda szerepét töltötte be. Kiválasztott magának egy szentről készült szobrot, és neki számolt be gondjáról, öröméről. Igaz, az utóbbiról egyre ritkábban, de azért erre is volt példa.
Ezúttal Szent Antal volt a kiválasztott. A fiatalember arcát uraló lágy mosoly humort is sejtetett, ezért beszámolóját neki szánta.
Házassága már régen kiürült. Kapcsolatuk annyiból állt, hogy van-e tiszta ing a szekrényben, tálalva van-e a vacsora, mire férje hazaér. Az idő mély sebeket hagyott testén, lelkén. A változás a szipirtyósodás felé hajlította. A hidegülést eleinte banyásodásával magyarázta, de rá kellett jönnie, hogy az igazi rombolást a férje hajtotta végre.
Kettejük között az egyetlen összekötő kapocs a fia volt. Az ő gyönyörű, ostoba fia, aki elkövette azt a butaságot, hogy hozzájuk költöztette barátnőjét. A felszínes, papagáj-sárga hajjal libegő teremtés már első este levette lábáról a férjét. A „ház ura”, mint egy megkergült, dürgő fajdkakas lejtette esténként násztáncát a ledér teremtés előtt. Ő eleinte összekuncogott a fiával, viccesnek tartották, ahogy a kopaszodó, pocakos ember kamaszként csinál hülyét magából. Mert azt mindketten érezték, tudták, hogy a lány csak bolondítja a férfit. Ő azt hitte, hogy ez a kapuzárás előtti pánik hamar elmúlik, de nem ez történt. Férje egyre jobban belemerült a szerelembe, a fia már régen más lánnyal járt. Csak ő figyelte egyre rémültebben, mi is történik körülötte. Nem tudta, mit tegyen. Harcoljon-e házasságáért, a megkopott érzelmekért, vagy hagyja az egészet. Nem tudta, érdemes-e könnyeket pazarolni azért, ami már valójában nincs is. Tanácstalan volt.

Kitörölte szeme sarkából a könnyet, és Szent Antal nyugodt, mosolygó arcára nézett. Ahogy nézte a fiatalember szemét, abban egyre inkább valami kajánságot vélt felfedezni. Egy gondolat ötlött az eszébe. Az ötlettől hangosan felkaccantott. A mellette ülő nénike feddő pillantásával nem törődve, búcsút intett az ötletadónak, és kiviharzott a templomból.

Otthon összepakolta férje műfogsorát, lúdtalpbetétjét. A csomagot ízléses masnival átkötötte, és kitette az ajtó elé.