Padlás

Már nagyon álmos voltam, amikor a vendégsereg után lepakoltam az asztalról az utolsó poharat is.
Mivel otthon voltam szülési szabadságon a második gyermekemmel, nem volt fontos éjnek
idején a sok csetrest elmosogatnom. Két nagyobb tálba töltöttem vizet, beáztattam,
ugyanis azért a fejemben motoszkált a mondás,” este örömmel, reggel körömmel” megy e
Sem lelkem, sem testem lelkem nem kívánta az éjszakai pancsolást a mosogató vízben. Lezuhanyoztam, amitől némiképpen felébredtem. Ránéztem még a gyerekekre, finoman megpusziltam a homlokukat, suttogtam még egy szép álmokat… és bebújtam a takaró alá. Párom már az igazak álmát aludta.
Elméláztam, előjöttek a költözés képei, éppen két hónapja, hogy a saját házunkban lakunk. Három tágas szoba, ami szempont volt vételkor, ugyanis szerettünk volna egy gyerekszobát, egy nappalit, és természetesen a hálót elkülöníteni egymástól. Az utcafront felőli szobát szinte az elődeink nem is használták.
Régen az volt az úgynevezett tiszta szoba. Nem fűtötték sosem, az előző tulajdonosnak pedig, mivel egy gyermeke volt nem használta. Amikor megvásároltuk kifestettünk, padlószőnyegre cseréltük a padlót, és ez lett a mi hálószobánk Nagy boldogságot jelentett ez a tágas szép nagy ház. Ahogyan a gondolataimban elmerültem, hallani véltem valami kaparászás félét. Végigfutott a fejemben jóságos ég! Egy egér?! Megböktem a férjemet, figyeljen már egy kicsit, mert azt azért tudni kell, félek én az egértől. Szegény félálomban csak hümmögött, most igazán reméli, hogy nem gondolom komolyan,
felcsap macskának,/pedig én reméltem/majd reggel körülnéz, de azt is hozzátette lehet, hogy képzelődöm csak, hiszen teljes felújítás után, szinte lehetetlen az, hogy egy egér rögvest látogatóba érkezzen. Én is elszenderegtem. Reggel körülnézett mindenhol, megnyugtatott, biztosan túl sokat ehettem este, az okozhatott nálam valamit. Ráhagytam, bár meggyőződésem volt, jól hallottam én a zajt.
Pár nappal később ugyancsak este, hanyatt fekve a plafont bámultam, megláttam egy barna kisebb kör alakú foltot. Arra gondoltam beáztunk. De nem volt annyi sütni valóm, télen beázni?
Nem foglalkoztam vele kellőképpen. Sajnos!
December 5-én este, a lányom vajas kenyeret szeretett volna enni. Kivettem a hűtő szekrényből, a
kőkemény vajat. Hogy mielőbb kenhető állapotba helyezzem, bementem a szobába, és a
platnifelett nyomkodni kezdem. Mivel akkoriban szénnel tüzeltünk, forró volt felette a
levegő pillanatok alatt végeztem. Minden lezajlott este, ami egy család életében
természetes, vacsi, egy kis hsncur csevegés, fürdés, jó éjt puszi a kicsiknek majd alvás.
A férjem korán járt dolgozni egy közeli városba. Hat órára húztam fel a vekkert, mindig akkor keltem, hogy kényelmesen elő tudjam készíteni a reggelit, a konyhában meleg
legyen, mire a két gyermekemet ébresztem. Ahogy kiléptem a hálószobából éreztem milyen meleg van. Hogy a fenébe nem hűlt ki a szoba? Ráadásul, olyan égett szagot is éreztem. Biztosan a tegnap esti vaj puhításnál egy darabka ráeshetett a platnira, és annak a szagát érezhetem. Ezzel kimentem a konyhába, a bekészített kályhában meggyújtottam a papírt, és készülődtem tovább. Amikor végeztem, indultam
a kicsiket ébreszteni. Felkapcsoltam a villanyt és automatikusan felnéztem a plafonra. Ott egy jóval nagyobb barna folt volt. Alá álltam, és éreztem, hogy mennyire meleg van ott. Átvillant a fejemben itt nálunk tűz lehet! Kirohantam a padlásföljáróhoz, a létrafokokat azt hiszem kettesével szedtem felfelé. Ami a szemem elé tárult, arra nehéz szavakat találnom. Hatalmas lángnyelvek táncoltak, egyre jobban, és jobban felcsapva. Arra nem emlékszem
hogyan, de pllanatok alatt a gyerekszobában voltam, kikaptam a kicsiket az ágyból, terelgettem magam előtt őket, szegények nem is tudom mit gondoltak, csak azt láttam, olyan kérdő a tekintetük. Meghibbanhattam? Én aki mindig szántam időt arra az ágyukhoz ülve, cirógatva az arcukat, finoman ébresztgettem őket. Időt szakítva arra is, na… még egy picit…
Most csak tuszkoltam őket, és kiadtam a parancsot.- Oda leültök a sarokpadra, azonnal jövök, innen el nem moccantok!- Ez röpke perc alatt lezajlott. És rohantam, lefelé az
utcában. Minden házba beszaladtam, nem törődve a kutyákkal pedig azoktól nagyon félek. Nem is gondoltam magamról tudok nagyot kiáltani, a saját hangomtól szinte megijedtem.- Tűz van nálunk! Segítséget kérek!- Azt hiszem ezt ordítottam be, az amúgy még csendes reggelbe.
A postamesternő éppen a spórhertbe pakolta be a gyújtóst, mikor szinte berobbantam hozzájuk az ajtón. Szegény, ahogy megpillantott, és látta kétségbeesett arcomat, hallva szavaimat, ledobta a fát a kezéből, és rohant a postára telefonálni. Akkor még crossbar volt, a faluban. Nem lehetett olyan könnyedén telefonálni. Volt ugyan egy segélyhívó, de valahogyan az eszembe sem jutott.
Mire visszaérkeztem, hogy történt, a mai napig nem tudom, de nagyon sok ember tevékenykedett. A gyerekek már a szomszédban voltak, biztonságban. A szobába a szekrényekből hajigálták éppen a ruhákat, hogy könnyebben ki lehessen vinni minden bútort, egyebeket, ami bent volt. Közben a padláson oltották a tüzet. Vödrökkel alkottak láncot, hogy mihamarabb csillapítani tudják, míg a tűzoltók megérkeznek. Én dermedten álltam, majd megkértem valakit, értesítsék a férjemet, lelkükre bízva azt is, tapintatosan közöljék, feltétlenül tegyék hozzá, az utolsó olyan pillanatban észleltem a tüzet, hogy menthető minden. Természetesen a hír, ki tudja hányadik emberen keresztül ért célt. A következő szöveggel.- Ne ijedjen meg, de ég a háza, mihelyt tud induljon haza, a felesége kéri. A tűzoltók amikor megérkeztek, még csak akkor kezdődött a hadd el hadd! Ami a slagból kifért locsolni kezdték a padláson a tüzet. A plafon, mindkét szobában átázva lógott, fekete füst, bűz mindenhol. A korom a vízzel vegyülve, fekete szurokszerű léként csurgott le a falon. Akkor fakadtam sírva. Nincs két hónapja, hogy beköltöztünk, mennyi pénzt belefektettünk már, és kezdhetjük elölről az egészet.
Minden félretett pénzünk elfogyott… A padlószőnyegre már úgy futotta, hogy nem azt sikerült megvásárolni ami leginkább tetszett, mert az már a legvégére maradt, a pénzünk, mint mindenkinél véges volt. Most az is cuppogott a víztől. Tisztában voltam azzal nem lehet már mit kezdeni vele.
Csak álltam és szipogtam, sírdogáltam. Arra eszméltem megérinti valaki a vállamat. A férjem volt.
-Nem esett bajotok? A gyerekek hol vannak? Megnyugtattam, velünk minden rendben, csak magam elé mutatva tártam szét karjaimat, tönkrement az, amit eddig elértünk.- Mindenre van megoldás, és rosszabbul is végződhetett volna.-. Igyekezett a lesújtó esemény mellett is nyugtatni. Talán a mai napig nem mertem bele gondolni, mi lett volna akkor, ha dolgozom én is, és egész nap nincsen senki otthon? December 6. nálunk még inkább emlékezetesebb dátum maradt, mint általában. Nekünk akkor, abban az évben, ezt hozta a Mikulás.
A tűz oka a következő volt: A mestergerendára építették a kéményt. Mivel nem használták, természetesen baj sem keletkezett belőle. Mi vegyesen fával, majd amikor hidegebb lett, szénnel tüzeltünk. Kalória volt bőséggel. Ami a szerencsétlenség mellett szerencsénk volt, a padláson, mivel pár hónapja éltünk a házunkban, nem volt semmi felpakolva. Azóta is csak olyan holmi kerül fel, ami elengedhetetlenül fontos, és csak arra az időszakra, ameddig nem tudjuk elszállíttatni. A televízióban amikor egy tűzesetet látok, a mai napig összerándul a gyomrom. Olyankor egymásra tekintünk a párommal szótlanul olvasunk egymás gondolataiban…

Emlékeimben élesen felvillan, nagyanyámnál nyaralások alkalmából számtalanszor gyermekként, kincsvadászatra indultam a padlásra. Órákig tudtam múlatni az időt. Kotorásztam ott fent, imádtam a sok kacatot, lim-lomot, és a régiségeket.