Az erdőt nagyon óvatosan hagytam el. Nem akartam, hogy bárki is meglásson így aztán az északi oldalt választottam arra, hogy ismét útnak induljak. Mikor kiléptem a fák közül a kora délután napsütés azonnal elvakított. Hunyorogva próbáltam kivenni a környeztemet, s azonnal megláttam, hogy előttem egy nagy tisztás volt, ahol néhány Stryacosaurust vettem észre. Tudtam, hogy nem valami jó a látásuk, s ezért inkább kikerültem őket, mert ha valaki felbosszantja őket, annak nincs kegyelem. Ezek a hatalmas, 5, 5 méteres és 3 tonnás állatok egyetlen hatalmas szarvukkal, s csontos-tüskés fejpajzsukkal fájdalmas sérüléseket tudnak okozni. Nem egy olyan ragadozókat láttam már, akik túlélték ezekekkel a jószágoknak a találkozást, de egy életre megnyomorodtak. De nem tudtam őket sajnálni érte. Óvatosan léptem elő a fák közül, mire az őrszem Styracosaurus felnézett, de mivel felőlem fujdolgált némi szellő, ezért megérezhette a szagomat, mivel hamarosan megnyugodva legelészni kezdett. Én is felbátorodtam ezen egy kicsit, s bátrabban mertem ott hagyni az erdő szélét, néhány ínycsiklandozó páfrányért. De nem mentem messzebbre három- négy méternél, mivel ha futni kell, amit én most nem igazán tudok, jobb, ha pár ugrással elérem a biztonságos fedezéket. Később óvatosan kétlábra álltam, és a közeli fenyő néhány fiatal hajtását kezdtem rágcsálni. Közben ébren figyeltem a közeli erdőt és a tisztás többi részét, mivel nem tudhattam honnan fog jönni az ellenség. Késő délután a Styracosaurusok elindultak, hogy folytassák a vándorlásukat, s én is követtem őket. Tudtam, hogy velük valamennyire biztonságban leszek, hiszen ezeket a lénye ragadozó meri megtámadni féktelen erejük, és a nagylétszámú csordájuk miatt. Az egyik állat hirtelen visszafordult, s rám nézett, mint ha csak azt kérdezte volna, hogy én is velük akarok tartani? Bólintottam, mire a másik továbbindult. Nekik ugyan mindegy, hogy én is megyek-e vagy sem. A továbbiakban, ha megálltunk pihenni nem is figyeltek rám. Mindig gondosan ügyeltem rá, hogy ne tudják meg, hogy sérült vagyok, mivel ők nem ismerték a gondoskodát. Ha a csordából az egyik tag megsérül, ők azt úgy tekintik, hogy hasznavehetelenné válik, és kivetik maguk közül. Elzavarják. Néhány nap múlva azonban a Styracosaurusokkal együtt egy ártérre érkeztem, ahol bőséges volt az élelem és a víz. A csorda azonnal az itatóhoz ment, s mohón inni kezdtek, de nekem valami más kötötte le a figyelmem. Nem messze az útitársaimtól egy csapat fajtámbéli ivott, s néhány tagja ismerősnek tűnt. Nagyott dobbant a szívem. Talán ez az én csordám! Kissé közelebb merészkedtem hozzájuk, hogy érezzem a szagukat, s megállpítsam, hogy az én csordám-e. Ám csalódnom kellett. Nem olyan volta szguk, mint az enyémeknek, így kissé arrább húzódtam, s legelészni kezdtem. Hogy miért nem csatlakoztam hozzájuk? Mert nem tehettem. Az fajtám csordáit szoros kötelékek tartják össze, s én nem voltam közülük való, így nem is fogadtak volna be. Mikor megtömtem a bendőm észrevettem hogy a tisztás keleti végén egy kisebb facsoport áll, ami alkalmas lehet búvóhelynek. Elálmosodtam, s így arrafelé vettem az irányt. Miközben kényelmesen elhelyezkedtem, kinéztem a síkságra. Eszembe jutott hirtelen, hogy én is egy ilyen ártér egyik biztonságos zugában láttam meg először a napvilágot. Rajtam kívül még tizenkilenc kicsinyéről kellett gondoskodnia anyánknak, aki nagyon odadó volt. Féléves korunkban hagytuk el őt, s indultunk el életünk legnagyobb próbájára. Nem is sejtettünk, hogy csak néhányan fogjuk túlélni a veszedelmes kalandot. A kóborlásaink során találkoztam először Daspletosaurusokkal, Tyrannosaurusokkal és más veszedelmes ragadozókkal. De nem csak a ragadozóktól kellett tartanunk. Öten voltunk csupán, mikor egy fajtánkból álló csoporttal találkoztunk, akikhez megpróbáltunk csatlakozni. A csorda élén álló vezérnek nem tudjuk miért, nem tetszhettünk, mert elzavart bennünket. Igaz talán kissé erőszakosabban próbálkoztunk, mint ahogy talán illett volna, mivel előtte négy nappal két testvérünkkel végezett két fiatal Albertosaurus, s ráadásul az egyik testvérem meg is sérült. Elhatároztuk, hogy ha törik, ha szakad mi csatlakozunk az első csordához, aki szembe jön velünk. De sajnos ez nem úgy sikerült, mint ahogy szerettük volna. Kénytelenek voltunk tovább állni. Három héttel később aztán a sors össze hozott engem és a megmaradt testvéreimet a jelenlegi csordámmal. Sikeresen beilleszkedtünk, s néhány év múlva az egyik nővéremnek sikerült megszereznie a csorda fölött a vezérséget, de sajnos nem sokáig élvezhette ezt a poziciót, ugyanis egy Daspletosaurus támadása során az életével fizetett a csorda védelmezésekor. Egy jóval tapasztaltabb állat lépett a helyére, s úgy éreztem talán ennek így kellett történnie. A nővérem fiatal volt és tapasztalatlan, s nem neki való volt ez a pozició. De most mindegy is. Néhány napig a síkságon maradok, igyekszem megerősödni, pihenni, aztán indulok tovább.