Mozdulatlanul üldögélt a félhomályos szobában. Az függöny csak halvány derengést engedett be, az utca zaja sem zavarta a várakozásban. Szeme már fájt az erőlködéstől. Várta, mikor látja meg a fehér villanást, ahogy a patkány előszalad régi rejtekhelyéről, és elbújik az újban.
Reggel vette észre, hogy a ketrec ajtaja nyitva áll, és csak az egyik patkány várja a megszokott csemegét. Felforgatott mindent, a szoba pillanatok alatt olyan lett, mintha tornádó söpört volna rajta végig, de a patkány nem volt sehol. Sajtot tett a szoba közepére, és várta, hogy a jól ismert szagra előjöjjön a szökevény. Hiába. A sajt még este is ott volt, érintetlenül. A reggeli mérge már elmúlt, helyét az aggódás váltotta fel. A Melinda névre hallgató csuklyás patkány már pocakos volt, várható volt, hogy megszül. Aggódott a „kismamáért”. Eszébe jutott az első alom A háromszintes ketrec alsó szintjén egy fából készült házikó volt. Itt rendezte be a patkány a „gyerekszobát”. Hosszú ideig figyelte, hogy Melinda hogyan készít fészket. Csodálta, milyen gondosan készülődik, és újra kalapot emelt gondolatban a természet csodája előtt. Ezt a kicsi lényt senki nem tanította, mégis tudta, hogy mi a teendője. Kölykeit, – ha kimásztak a házból, – szájába vette, és újra elrejtette. Még a párját sem engedte be a házikóba. A hernyóforma, cincogó kis lényekből hamarosan vidáman hancúrozó patkányok lettek. Órákig tudta bámulni őket. Csodálta bennük az összetartozás igényét. Ha aludtak, egy hófehér szőrgombóc látszott csak a ketrec sarkában, amiből kilóg 8-10 farkinca. A gond abból adódott, hogy a picik megnőttek, és nem tudott mit kezdeni velük. Senkinek nem tudta elajándékozni őket. Ismerősei, ha csak kimondta azt a szót, hogy patkány, már undorodva húzták el a szájukat. Ő meg lélekben legyintett egyet. A kígyótartás lehet sikk, a patkány meg fúj. Mert nem ismerik, nem tudják, hogy milyen bájosak. Végül a patkánygyerekeket betette egy dobozba, és egy távoli réten elengedte őket. A kis maflák már annyira hozzászoktak, hogy nem akartak élni a felkínált szabadsággal. Ültek összekapaszkodva a doboz sarkában, és csak néztek apró, ragyogó szemükkel. Hosszú ideig gondolt még rájuk, töprengett azon, mi lehet velük. Vajon élnek-e még?
Alighanem elaludt a langyos félhomályban, mert halk, fémes zörejre riadt fel. A ketrec tetején fehéren virított valami. Halkan odalépett, és óvatosan megsimogatta a markába bújó puhaszőrű, pihegő jószágot.
5 hozzászólás
Kedves Matyi!
A címet olvasva arra gondoltam, hogy mint betolakodót, agyonütés céljából lesik a patkányt, de kellemes csalódásban volt részem. Szerintem is aranyosak. A kígyótartók is tenyészthetnek patkányt, csak ők táplálékul adják.
Rozália
háát, az egyetlen állat, amitől undorodom, az a patkány 🙁
De az írásod ez feledtette velem, mert hát minden élőlény szerethető, valaki által 🙂
Hanga
Csak egy ősi beidegződés a patkányok iránti ellenszenv. Mint az irtózás a kígyótól. Ha megismeri, meg is szereti az ember. A csuklyás patkány teljesen más, mint a csatornapatkány. Javára írandó, hogy rendkívül értelmes. Örülök a hozzászólásotoknak. Üdv. – matyi
Igen, én is hallottam róla, hogy a patkányok (és a csótányok) nagyon értelmes kis jószágok. A csótányok intelligenciáját tanúsíthatom, a kollégiumban volt alkalmam megtapasztalni… Patkányom még nem volt, de simogattam már az egyik haverom Lütyike névre hallgató fehér patkányát. Aranyos volt.
És aranyos az írásod is!
Szia!
Példaértékű az írásod több szempontból is. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy másfajta patkány is létezik, mint az a bizonyos patkányfaj. Gondolnom kellett volna rá, mivel egéréknél is megtalálható a természet változatossága. Köszönöm az új ismereteket, és az írásod is remekül sikerült.
Üdv.