Patkányles

Mozdulatlanul üldögélt a félhomályos szobában. Az függöny csak halvány derengést engedett be, az utca zaja sem zavarta a várakozásban. Szeme már fájt az erőlködéstől. Várta, mikor látja meg a fehér villanást, ahogy a patkány előszalad régi rejtekhelyéről, és elbújik az újban.
Reggel vette észre, hogy a ketrec ajtaja nyitva áll, és csak az egyik patkány várja a megszokott csemegét. Felforgatott mindent, a szoba pillanatok alatt olyan lett, mintha tornádó söpört volna rajta végig, de a patkány nem volt sehol. Sajtot tett a szoba közepére, és várta, hogy a jól ismert szagra előjöjjön a szökevény. Hiába. A sajt még este is ott volt, érintetlenül. A reggeli mérge már elmúlt, helyét az aggódás váltotta fel. A Melinda névre hallgató csuklyás patkány már pocakos volt, várható volt, hogy megszül. Aggódott a „kismamáért”. Eszébe jutott az első alom A háromszintes ketrec alsó szintjén egy fából készült házikó volt. Itt rendezte be a patkány a „gyerekszobát”. Hosszú ideig figyelte, hogy Melinda hogyan készít fészket. Csodálta, milyen gondosan készülődik, és újra kalapot emelt gondolatban a természet csodája előtt. Ezt a kicsi lényt senki nem tanította, mégis tudta, hogy mi a teendője. Kölykeit, – ha kimásztak a házból, – szájába vette, és újra elrejtette. Még a párját sem engedte be a házikóba. A hernyóforma, cincogó kis lényekből hamarosan vidáman hancúrozó patkányok lettek. Órákig tudta bámulni őket. Csodálta bennük az összetartozás igényét. Ha aludtak, egy hófehér szőrgombóc látszott csak a ketrec sarkában, amiből kilóg 8-10 farkinca. A gond abból adódott, hogy a picik megnőttek, és nem tudott mit kezdeni velük. Senkinek nem tudta elajándékozni őket. Ismerősei, ha csak kimondta azt a szót, hogy patkány, már undorodva húzták el a szájukat. Ő meg lélekben legyintett egyet. A kígyótartás lehet sikk, a patkány meg fúj. Mert nem ismerik, nem tudják, hogy milyen bájosak. Végül a patkánygyerekeket betette egy dobozba, és egy távoli réten elengedte őket. A kis maflák már annyira hozzászoktak, hogy nem akartak élni a felkínált szabadsággal. Ültek összekapaszkodva a doboz sarkában, és csak néztek apró, ragyogó szemükkel. Hosszú ideig gondolt még rájuk, töprengett azon, mi lehet velük. Vajon élnek-e még?
Alighanem elaludt a langyos félhomályban, mert halk, fémes zörejre riadt fel. A ketrec tetején fehéren virított valami. Halkan odalépett, és óvatosan megsimogatta a markába bújó puhaszőrű, pihegő jószágot.