Pistike nagyon boldog kisgyermek volt, és szerencsésnek mondhatta magát. Hiszen minden irányból körülvette a szeretet. Lakótelepi lakásban laktak. Ő alig múlt három éves, s amíg a szülei dolgoztak, a szomszéd Bori néni vigyázott rá, akinek nem volt senkije, s szinte ajándékként csöppent ölébe Pistike egy szomorkás nyár végi délután.
Linda, Pistike édesanyja, éppen potyogó könnyekkel érkezett haza, amikor a lépcsőházban összefutott Bori nénivel. Az megkérdezte, hogy ugyan miért itatja az egereket? Belőle meg kitört a zokogás, s Bori néni vállán sírta ki magát. Közben elmondta, hogy nem elég, hogy Pistikét nem vették fel az óvodába, hiszen nincs elég férőhely, csak a város túlsó végébe vihetné, de nincs szíve hajnali ötkor ébreszteni a gyereket, hogy még ő is időben odaérjen a munkahelyére. Most meg éppen bébiszittert keres, s ebben sincs szerencséje, egy jelentkezővel találkozott az imént is… de hát az a nőszemély egy hárpia, dehogy merné rábízni Pistikét, nem beszélve arról, hogy többet kér, mint amennyi az ő fizetése lesz, akkor meg mi a csodának dolgozzék? Bori néni hagyta Lindát, hogy jól kisírja magát, azután közölte vele, emiatt ne fájjon a feje, ő szívesen vigyáz Pistikére, amíg talál megfelelő bébiszittert… hát hiszen nyugdíjas, egyedül van, ideje mint tenger… legalább ő sem unatkozik addig sem. Linda örömében majdnem felkapta a kis öregasszonyt… ölelte, hálálkodott neki. Ismeri Bori nénit amióta itt laknak, nagyon aranyos néni, Pistikéhez is mindig van néhány kedves szava ha találkoznak pici kora óta. Miért is ne bízhatná rá a gyereket… megbeszéli Gáborral, s azután megbeszélik a részleteket. Ebben maradtak.
Linda alaposan kitervelte a részleteket, miután Gábor rábólintott, hogy felőle, csináljon amit akar!
Bori néni átjön reggel fél 7-kor, hogy ő kényelmesen beérjen a munkahelyére, Pistike meg alhasson, ameddig jólesik. Elkészíti a reggelit, hogy megreggelizhessenek, azután meg szabad választási lehetőséget kapnak, hogy hol és hogyan töltik a nap többi részét. Ha akarnak, Bori nénihez mennek, ha itt akarnak maradni, arra is van lehetőség, és mehetnek sétálni is, meg játszótérre, ezt beszéljék meg ők ketten, hiszen Pistike nagyon értelmes kisfiú, mindent meg lehet vele beszélni. Linda az ebédet is elkészíti, természetesen Bori néninek is, hogy ne legyen másra gondja, csak a gyerekkel foglalkozhasson, hisz Bori néni alig kért pénzt a szolgáltatásért.
Bori nénire is szép napok virradtak. Tündéri gyerek volt Pistike, értelmes, okos. Sokat tartózkodtak Bori néni lakásán, mert tele volt mesekönyvvel, és Bori néni csodálatosan tudott mesét mondani.
Hogyne tudott volna, hát hiszen óvónőként dolgozta végig az életét. Saját gyereke ugyan sosem volt, de mindig rengeteg gyerek vette körül, s ő imádta őket. Csak most érezte, hogy mennyire hiányzott ez már neki. Most Pistike pótolta ezt az űrt. Bori néni esténként azért imádkozott, hogy Linda ne találjon bébiszittert, hogy vele maradhasson Pistike. Igaz, utána nagyon szégyellte magát emiatt.
Teljes volt a család boldogsága. Linda kezdetben izgult, vajon elfogadja-e Pistike Bori nénit, de ahogy telt az idő úgy látta, hogy kisfia és a szomszéd néni nagyon egymásra találtak. Olyannyira elégedett volt Linda, hogy fel is hagyott a bébiszitterkereséssel.
Most is Bori néni lakásán voltak. Éppen befejezett egy hosszú mesét, a gonosz boszorkányról, aki elvarázsolta a királylányt, csak azért, mert az gyönyörű szép volt, nem olyan rút, mint ő. De a vége nagyon tetszett Pistikének, mert jött egy délceg királyfi, ugyanolyan mint ő – így mondta Bori néni – s feloldozta a varázslat alól, mindenféle okos fortéllyal, s azóta boldogan élnek, ha meg nem haltak.
Csodálatosan szép mese volt. Pistike tapsolt örömében, majd kicsit gondolkodóba esett.
Fogta a kis autóját, amit hozott magával s a szőnyeg körül a parketten tologatni kezdte, még berregett is hozzá, egészen belefeledkezve a játékba.
Bori néni összeszedte a képeskönyveket, amit előbb együtt nézegettek, a helyére rakta, majd leült a fotelbe és gyönyörködve nézte a kisfiú játékát. Egyszerre abbamaradt a berregés, Pistike leült a szőnyegen szembe Bori nénivel, s gondterhelten kérdezte.
– Ugye neeemfogja a boszorkány elvarázsolni azt a kisfiút? Ugye, neeemfogja Bori néni?
– De milyen kisfiúról beszélsz aranyom?
– Azapa mesélt valami boszorkányról az este. Azanyának mondta, hogy jobb lenne annak a gyereknek, ha óvodába járna, minthogy az a csúúúf boszorkány vigyázzon rá. Ugye nem fogja elvarázsolni, mint a mesében a királylányt? – kérdezte nagyon aggodalmasan Pistike.
Az idős asszonyban egy pillanatra megállt az ütő, majd gyorsan összeszedte magát. Nem… a gyerek nem vehet észre semmit.
– Nem csillagom, boszorkányok csak a mesében vannak. Ne aggódj bogaram… biztosan édesanyád is ezt mondta édesapádnak. – mondta reménykedve.
– Azanya azt mondta, hogy a kisfiúúú nem akar óvodába menni, nagyon jól elvanaboszorkánnyal.
– Figyelj Pistike, te szeretnél-e óvodába járni?
– Ééén nem! Azanya szerint az a kisfiúúú sem. Nekem szerencsém van veled Bori néni. Te nem vagy boszorkány, nekem nem kell félnem, hogy elvarázsolsz. Nekem nagyon jóóó veled! – mondta, és két kis puha karját Bori néni nyaka köré fonta. Bori néni is átölelte Pistikét, s két könnycsepp indult útnak a szeme sarkából. Megnyugodott. Minden rendben van. Aztán este újra befészkelte fejébe magát a gondolat, hogy ő nem tetszik Gábornak, el akarja venni tőle a kisfiút. Álmatlanul forgolódott, csak hajnaltájban aludt egy kicsikét.
Másnap gyönyörű időre virradtak. Már kora reggel ragyogott a nap, s amikor Pistike fél nyolc tájban felébredt, Bori néni azzal fogadta, hogy ugrás hamar ki az ágyból, futás mosakodni, öltözködni, és reggeli után mehetnek ki a szabadba. Nem kellett kétszer mondania, Pistike hangos üdvrivalgások közepette futott, és tette amit mondtak neki.
Előbb sétálni indultak a közeli domboldalra. Jó volt futkározni a selymes gyepszőnyegen, sétálni a fák között, ahol madarak csicseregtek. Pistike kifogyhatatlan kérdéseit alig győzte Bori néni megválaszolni. Minden érdekelte, mindent tudni akart. Majd a játszótéren időztek sokáig. Sok gyerek volt, sok játszópajtás akadt, de Bori néni le sem vette a szemét Pistikéről, sőt más gyerekére is volt gondja, mert a fiatal anyukák csak beszélgettek, fecsegtek egymással, ellenben Bori néninek gondja volt rá, hogy egy gyereknek se essen baja.
Dél felé mentek fel a lakásba, akkor már nagyon megéhezett Pistike. Nem csoda, hiszen az uzsonnáról is megfeledkeztek annyira belemerültek a játékba. Igyekezett is Bori néni, gyorsan megmelegítette az ebédet, amit Linda készített, s jóízűen felfalták az egészet. Ebéd után ette meg Pistike, az uzsonnára elkészített gyümölcsöt is. Míg a narancsgerezdeket eszegette, megkérdezte Bori nénit, mesélte-e már, hogy anya és apa összevesztek az este? Mivel nemleges választ kapott, hát elkezdett mesélni.
– TudodBorinéni, azapa annyira feldühítette azanyát, hogy a végén már üvöltött szegény. Úgy sajnáltam, mert mint általában mindig, mostisigazavoltazanyának. Mondta, hogy nem akarja, hogy az a kisfiú óvodába menjen, mert nem hiszi, hogy a néni boszorkány. Én is mondtam, hogy Bori néni is azt mondta, hogy csakamesében vannak boszorkányok… akkor azanya megkérdezte, hogy miért mondta ezt a Bori néni… elakartam mesélni azt a szép mesét, amit tegnap meséltél a csúúúf boszorkányról… de azapa nem hagyta… kiabált, hogy én megmondtam, ugye megmondtam… úgyhogy azanyánál itt szakadt el a cérna… sírva fakadt szegény… én vigasztaltam és mondtam neki, hogy ne is hagyja, hogy óvodába vigyék azt a kisfiúúút, mert nincsenek is boszorkányok… az én Bori nénim is milyenjónéni… biztos azé a kisfiúé is ilyenjónéni… és hogy nekem is milyen jó a Bori nénivel, és milyen jó, hogy nem kell óvodába mennem… merthogy a Bori néni is óvónéni és nekem nagyon jó vele…
– És akkor mi történt? – kérdezte lélegzetvisszafojtva Bori néni.
– A végén azapa is belátta, hogy nincsenek boszorkányok… és hááát igazat adott anyának.
Azt mondta, úgyis mindig úgy van, ahogy te akarod!
Mikor elfogyott a narancs, Bori néni megágyazott Pistikének, s lefektette, ő meg leült a fotelbe, s hosszan gondolkodott a hallottakon. Mivel éjszaka igen keveset aludt, csakhamar elszunyókált ő is.
Amikor Linda hazaért a munkából, Pistike még aludt. Jól elfáradt, s belehúzott. Hát akkor ő mehet is, ha már Linda ilyen korán megjött ma.
– Jaj, nagyon köszönöm Bori néni! Mit is csinálnék én Bori néni nélkül… olyan Pistikének mintha a nagymamája lenne. Annyira örülök, hogy ilyen szép egyetértésben vannak, de azért csak szóljon, ha a terhére van a gyerek, mert be kell, hogy valljam, én már nem keresek bébiszittert, de ha Bori néni úgy gondolja…
– Óvodába akarod adni? – kérdezte félénken.
– Majd igen, de csak öt éves korában, előbb semmiképp sem szeretném, csak abban az esetben, ha rákényszerülök… ha Bori néni nem vállalja… – az öregasszony rámeresztette a szemét.
– Már miért ne vállalnám, azon ne múljon aranyom. Nekem olyan ez a gyerek, mintha az unokám lenne. Én vállalom, ameddig akarod!
– Jaj, az nagyon jó! – ölelte át Linda Bori nénit örömében. – Fogalma sincs mennyire örülök, attól féltem, hogy már belefáradt… Akkor reggel várom!
Bori néni boldogan ment haza. Linda pedig jókedvűen énekelgetett vacsorafőzés közben.
8 hozzászólás
Keves Ida!
Tetszett az alkotásod.
Önzetlen, és gyermekszerető szomszédnénikből nincsen túl nagy felhozatal! Amikor az én gyerekeim kicsik voltak, nem győztem a "kedves" szomszédnéniket csillapítani, mert a gyerek az olyan, hogy jön-megy, ugrál, énekel, kiabál, elesik, sír, stb. Pedig a síri csönd, az ma alapkövetelmény napközben is, és folyamatosan!
Tetszett, hogy a történetben milyen jól írtad meg az apuka véleményét! Nem vele mondattad el, hanem áttételesen Pistikén keresztül. Ügyes!
Az is tetszett, hogy nem csupa rózsaszín a történet: a szülők simán leboszorkányozzák a rajtuk segítő szomszédnénit, csak azért, mert idős!
Gratulálok:
Judit
Kedves Judit!
Örülök soraidnak. Igen, próbálom hiteles mai körülményekbe csomagolva ábrázolni történeteimet. Érzem, neked átjött a mondanivalóm lényege, úgy, ahogyan elképzeltem.
Milyen könnyű a másik emberre ráhozni a frászt, csak simán könnyelműségből. Nem figyelünk egymásra, és nem becsüljük meg azt, ami (aki) megérdemli.
Köszönöm, hogy itt jártál, és a gratulációnak is nagyon örülök.
Ida
Gondolom kevés szülőnek van ilyen szerencséje, hogy szinte ingyenes bébiszittert találjon, még ha boszorkány is az. Jó kis történet, jól megírva. Szeretettel: István
Köszönöm István, elismerő soraid.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Ragyogóan írtad meg a történetet. " az az édes gyerekszáj " aki mindig az igazat mondja,
és a bölcs öreg, aki türelemmel viseli a leboszorkányozást.
Szeretettel olvastam és nagyon tetszett: Ica
Kedves Ica!
Nagyon örülök elismerő soraidnak. Sokat jelentenek nekem.
Köszönöm szépen.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Egy nagyon szép történetet olvastam tőled. A társasházakban lehetne így is élni, hogy a jó szellemi és fizikai erőben lévő idős nő segíteni tudna azoknak a fiataloknak, akik rászorulnak. Sajnos a gyakorlat nem ezt mutatja legtöbb esetben. Bár én nem éltem társasházban, de ismerőseimtől hallottam, nem mindig "rózsás" a helyzet.
Szinte láttam a kisfiú és az idős nő közötti barátságos beszélgetést, a kisgyerek gyorsan pergő igazságot rejtő szavait.
Gratulálok!
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Köszönöm, hogy itt is meglátogattál.
Nekem módomban áll kóstolgatni a társasházi életet, hát nem a legideálisabb.
Éltem tanyán, aztán városon albérletben, végül saját kertes, családi házban, majd újra albérlet, s végül a társasház… Tudod melyik számomra a nyerő? A tanya!… szinte biztos vagyok benne, hogy kitaláltad.:) De hát, ma már más szelek fújnak…
Örülök, hogy tetszett ez a Pistikés történet. Köszönöm Neked a kedves sorokat.
Sok szeretettel!
Ida